"Ha mocsári bluesról, vagy dark countryról lesz szó, akkor mi fogunk beugrani" - Dos Diavolos-interjú
Mocskos, louisianai delta blues nyakon öntve egy vödör countryval - hangzik a pontos műfajmeghatározás Ganxsta Zoleetól, akinek Takács Vilkóval alakított duója egyre nagyobb népszerűségre tesz szert itthon. Van itt minden: aligátor, bendzsó, déli zászló, és a déli blues hamisítatlan mocsári hangulata két akusztikus gitárral. A Dos Diavolos szeptember elején a Várkert Bazárban ad koncertet, hogy miért lesz ez különleges, az interjúból kiderül.
MÉNES MÁRTA -
061.hu
Szeptember 7-én a Várkert Bazárban játszotok a Dos Diavolos-szal. Meglepett titeket a felkérés?
Takács Vilkó: Igen, mert mégiscsak egy exkluzív helyszínről van szó, úgyhogy reméljük, hogy olyanokat is oda tudunk csalogatni, akik mondjuk alapvetően nem hallgatják ezt a zenét. A Kartellel hip hopot játszunk, de ez egy teljesen másik vonal, ez egy igazi mocskos déli blues, amit szerintem elbír ez a helyszín. Pláne abból kiindulva, hogy voltak már olyan koncertjeink, ahol kiültünk ketten egy hatalmas színpadra, és a közönség teljesen megőrült, annyira tetszett nekik. Az eddigi tapasztalat hál’istennek azt mutatja, hogy szeretik az emberek, amit csinálunk, külön közönsége is kialakult már a Dos Diavolosnak.
Ganxsta Zolee: Szerintem pont ez az a formáció, ami bárhova illik. Jó, nyilván nem a Népstadionra gondolok. Az alapötletben benne volt az is, hogy Everlast - aki alapvetően egy rapper - is csinált egy Whitey Ford Sings The Bluest, ő is elkezdett ilyet, de nem ennyire brutált, ő azért sokkal közelebb maradt a raphez az egy szál gitáros formációjával is. Mi teljesen eltávolodtunk attól, amit egyébként csinálunk, homlokegyenest más dolgot akartunk.
Vili és én is a rockzenéből jöttünk, én a Sex Action dobosa voltam annak idején, Vili a Hollywood Rose-ban gitározott, és világéletében rockzenét hallgatott. A Dos Diavolosban bluest játszunk, de van benne egy kis country is, ez egy “ökör” egyveleg, vagy hogy mondjam, van benne minden. Vannak feldolgozásaink, megcsináltuk például a Bad-et Michael Jacksontól, vagy Matt Biancotól a Get Out of Your Lazy Bed-et.
Ha valamit ismernek az emberek, és azt az ismerős dallamot egy teljesen másik köntösben megkapják, az egy nagyon érdekes dolog, és azt mindig nagyon szeretik. És ahogy Vili is mondta, tényleg kezd kialakulni egy Dos Diavolos rajongótábor. Jönnek olyan srácok, akik éneklik a saját dalszövegeinket, követelik, hogy legyen a Temetés, vagy a Vesztesek balladája. Ami tök jó, mert kezdetben azért az volt, hogy nem játszunk valamit a Karteltől? És a Rossz vér lesz, meg a Vato Loco? Mondtuk, hogy bocsássanak meg, de ez egy teljesen más projekt. És valóban, erre egy olyan közönség is eljön, aki Kartelre nem jönne be. Nem nagyképűsködés, de Ganxsta Zolee-t, mint médiaszemélyiséget, vagy mint „rajzfilmfigurát”, sokan kedvelik, az idősebbek is. Játsszuk például Johnny Cashtől a Ring of Fire-t, arra úgy megmozdulnak az idősebbek is, hogy csodálatos, mert ezt a dalt ugyebár a nagyanyám is ismeri, érted, pedig már nem is él.
Miben lesz más ez a koncert, mint az eddigiek?
G. Z.: Vili ötlete volt, hogy ide ne ugyanazt vigyük, amit szoktuk. Eddig volt két gitár, és két ének, a lead énekeket én csinálom, Vili vokálozik, ő játssza a szólókat, én meg az alapokat. De most vett egy olyan pedált, amivel mindenféle lábdob hangot lehet csinálni: kolompot, csörgőt, amit akarsz, és ezzel egy kvázi perkás kíséretet tudunk adni magunknak, így máris lesz egy zenekari hangzás hatása az egész dolognak. Ebben továbblépve a helyszín exkluzivitása miatt arra gondoltunk, hogy meghívunk vendégzenészeket: az már biztos, hogy lesz egy perkás srác, és valószínűleg egy basszusgitáros is. Én Ferenczi Gyurira is gondoltam, mert egy bluegrass hegedű, vagy egy szájharmonika nagyon illik ebbe a produkcióba, de nyilván őt nehezebb egy ilyenre elcsábítani, meglátjuk.
T. V.: A lemezen a számok között vannak közjátékok, Zoli találta ki, hogy legyen egy jópofa páros, akik a számok között idétlenkednek. Zoli a Góré, én meg vagyok a szerencsétlen kisfiú, akit a vén hülye belevisz a rosszba. Ezeket a közjátékokat is szeretnénk valahogy úgy színpadra vinni, hogy már-már színházi performansz jellege legyen a dolognak, ne csak annyi, hogy eljátsszuk a számokat.
G. Z.: Volt egy lemezbemutatónk a Robotban, ott az elejétől a végéig eljátszottuk az albumról a dalokat, beletettük ezeket a közjátékokat is, és nagyon élvezte a közönség. Olyan volt, mintha egy kisfilmet néztek volna.
Azért ez a műfaj elég rizikós itthon…
G. Z.: Nincs nagyon kijárva neki az út, az biztos. Ott van a Hobo Blues Band, nagyon nagy tisztelőik vagyunk, de ők sem ezt a fajta bluest játsszák.
Ez a mocskos, louisianai delta blues, nyakon öntve egy vödör countryval, ennek van egy tök jó érdekes egyvelege. Tehát a nagyon fekete zenét mixeljük a nagyon fehérrel. Ilyen valóban nem nagyon volt itthon eddig.
T. V.: Azt is tegyük hozzá, hogy itt azért nem az van, hogy eljátsszuk a dalokat, iszunk egy-két korty sört közben, és ennyi, hanem Zoli egy komplett stand upot is lenyom. Reflektál a közönségre, folyamatos interakcióban van velük. Ő ebben zseniális, az pedig külön jó, hogy ennek köszönhetően tényleg nincs két egyforma koncertünk.
Milyen műfaji előzményei vannak a Dos Diavolosnak? Mennyire volt vagy van jelen ez a blues-country vonal az életetekben?
T. V.: Én alapból mindig imádtam a delta bluest, de amióta elmentünk ebbe az irányba, ha beülünk az autóba, akkor a Spotify-on direkt ilyen zenét játszó bandákra keresünk rá, és olyan műfajokra, amikről nem is gondoltuk, hogy valaha be fogjuk írni a keresőbe. Olyan zenekarokat ismertünk meg, hogy rendesen rajongóikká váltunk, mint például a Left Lane Cruiser.
G. Z.: Hú, ők nagyon jók! Szintén egy duó, egy gitár és egy dob, és dirty blues country-t játszanak. Kegyetlen. Aztán van még egy figura, Brother Dege, ő egyedül van, egy lábdobbal és egy dobro gitárral nyomja, nagyon déli country-t játszik kis blues beütéssel. Ilyeneket írunk be a keresőbe, hogy dark country, swamp blues, és olyan dolgok jönnek ki, hogy csoda.
T. V.: Saját magunk szórakoztatására is hallgatjuk ezeket a zenéket, de nyilván inspirálódunk is abból, hogy megnézzük, mások merre kanyarítják ezt a blues-os ügyet.
Zoli, eddig nem nagyon hallottunk énekelni, de úgy tűnik, sikerült megtalálni azt a műfajt, aminek jól áll a hangszíned. Gitározni a covid alatt tanultál meg, de az éneklésre is ráfeküdtél?
G. Z.: Igen, ebben nagyon sok munka van.
Tom Waits-ről írták egyszer, hogy olyan a hangja, mintha Bourbon-whiskys tartályban áztatták volna, majd a füstölőben lógatták volna néhány hónapig, és végül a füstölőből kihozván áthajtottak volna rajta autóval. Hasonlót érzek nálad is.
G. Z.: Igen. Sóskútba tettek engem is, onnan is kivettek, kerék alá tettek, onnan is kivettek, és ilyen lett a hangom. Szoktam figyelni énekeseket egyébként, akik tényleg vigyáznak a hangjukra, hogy hú, ma nem iszom hideget, mert holnap koncertezünk. Ma nem mulatozunk, mert holnap koncertezünk, és akkor elmegy a hangom. Hogy mit csinál? Nekem sose jött meg. Nekem állandóan el van menve, ezért jó.
Nagy szerencsém, hogy a raphez és ehhez a blues-os zenéhez is pont az a jó, ha meg se jön a hang.
Milyen hangszerekkel jártok koncertezni?
G. Z.: Egy fém gitár mindig van, de van, amikor kettő is. Én viszek egy fantasztikus minőségű Gibsont, ami nekem szuperül megfelel. Vilmos mindig meggyőz, hogy csak rendes gitárokat vegyek, mert a silányabbakon kényelmetlen játszani, szakad a húr, elhangolódnak, stb. Ezt a Gibsont vedd meg, mondta - ráérsz kifizetni, mert akkor éppen nagyon klasszul álltam, én mindig félreteszek, tudod - de inkább jó gitárod legyen, ne szarakodjunk már. Volt egy jumbo testű Epiphone gitárom is, isten volt, jól is szólt, de volt olyan, hogy egyszerre három húrt szakítottam el rajta. Mondta, hogy oké, akkor most ezt eladjuk, és szerzünk neked egy rendeset.
A slide gyűrűs témák is mennek már?
G. Z.: Azt főleg Vilmos tudja, de én is tanulgatom. A lemezen a Halott dél című számban például én slide-ozok, sőt a Fény nélkül vagyok én-ben is, de azt Vili tanította meg nekem. Két tanárom van, Pulius Tibi és Vilmos.
Jó tanítvány Zoli?
T. V.: Abszolút.
Amikor elkezdtük csinálni ezt a duót, Zoli olyan nyílt hangolással játszott, hogy egy ujjal kellett csak lefognia a gitárnak a nyakát. Eleve egy-két számban gitározott csak, külön attrakció volt, ha beszállt, most meg konkrétan az van, hogy végig játszik mellettem.
Az is tök jó, hogy dobol, szereztünk neki egy stomboxot. Ez a dobpedál eleve nagyon sokat ad a produkcióhoz, szóval ketten el tudunk menni úgy szórakoztatni embereket, mint…
G. Z.: Mint az Eötvös cirkusz. Még a hátadra kellene egy cintányér, és kész is.
Azért az biztató, hogy a közönség nyitott erre a műfajra. Ti is így látjátok?
G. Z.: Abszolút. Mindig nagyon jó elsőnek lenni valamiben. A gengszter rappel ugyanígy voltunk. Volt már rap itthon, például az Animal Cannibals, vagy raphez hasonló zenék, inkább így mondom. De gengszter rap, az nem. Kaptuk is a zrikát először, hogy milyen gengszterizmus, aztán ugye jött az Aranykéz utcai robbantás, a dunaszerdahelyi mészárlás, persze, nincs gengszterizmus… Mi kezdtük el ezt. Azóta már sokan vannak ebben a műfajban, de a gengszter rapről elsőre mindenkinek mi jutunk eszébe. És ez a biztató a Dos Diavolosban is, hogyha mocsári bluesról, vagy dark countryról lesz szó, akkor mi fogunk beugrani.
Egyértelműen magyar dalszövegekkel szerettetek volna dolgozni?
T. V.: Igen.
Szerintem ez vékony jég, de én úgy érzem, tök jól sikerült eltalálni, milyen szövegek állnak jól ennek a zenének. Lehetne béna is, meg vicces is, ha nem egy olyan karakter énekel, mint Zoli, hanem mondjuk egy húszéves hülyegyerek.
A klisék, amiket beletesztek, már inkább a műfajparódia irányába viszik a dolgot. Ez szándékos?
G. Z.: Persze!
Annyi aligátort teszünk már bele, hogy az már viccnek is rossz. Aligátor, mocsár, és persze a déli zászló, amit már csak azért is rátettük a lemezborítóra. Semmilyen rasszizmus nincs bennünk, Isten látja a lelkemet, de annyira gyűlölöm, hogy már semmit nem lehet kimondani. Senkit nem utálok, mindenkit egyformán szeretek, de hadd nevezzük már nevén a dolgokat!
Nem a zászlóval van a baj, hanem a zászló alatt elkövetett dolgokkal. Én direkt nem vagyok píszí, imádom kiverni a biztosítékot. És nem azért, mert gyűlölködő vagyok, csak mert szeretek kicsit kötekedni. Ha már megtiltanak valamit, akkor én azért is azt csinálom. Mint egy rossz gyerek, 56 éves kisfiú.
Fotók: Hatlaczki Balázs
