Pesti Srácok

Négy szobát tártak fel egy pompeji házban

Amforákkal, tányérokkal és más használati tárgyakkal teli szobára bukkantak egy pompeji házban, ahol további három másik szobát is feltártak.

MTI

A szoba használati tárgyai bepillantást engednek a Római Birodalom középosztályának életébe Kr. u. 79-ben, amikor a Vezúvból kitörő vulkáni hamu eltemette a várost. Az előkerült tálak maradványai mellett egy sebtében kiürített ládát, egy ágyat és egy bölcső alakú, terrakotta illatmécsest találtak a feltárt épület két emeletén - közölte a pompeji régészeti park szombaton.

PestiSracok facebook image

Az előkerült leletek közül értékesnek számítanak a bronzból és üvegből készült készült edények, valamint a mindennapi életben használt szerszámok. "A Római Birodalom lakosságának nagy szeletét képviseli az a réteg, amely mindennapi kenyérért izzadt, de igyekezett emelni társadalmi státuszát is" - mondta a park igazgatója, Gabriel Zuchtriegel. A régészek gipszmintákat vettek néhány műtárgyról, hogy reprodukálják azokat.

Az eredetileg 2018-ban kiásott épületben feltártak egy udvart, melyet növényeket, madarakat és vadászjelenetet ábrázoló freskók díszítenek. Találtak egy szépen díszített lakrészt is, amely a házi szentélynek adott otthont. Az elhunytak őrző szellemeit a rómaiak Laresnek nevezték, ez adta a feltárt épület, a "Larario-ház" nevét.

Zuchtriegel szerint a ház tulajdonosai egyes épületrészeket, így a házi szentélyt, valamint az udvart is kiemelkedő festményekkel díszítették, de nem volt pénzük arra, hogy ezt az összes helyiséggel megtegyék. Feltártak egy fából készült tálalószekrényt, valamint háromlábú asztalokat dekoratív tálakkal. Az egyik hálószobában a régészek egy ágykeret maradványait találták meg, a párnából származó szövetnyomokkal együtt. Ehhez hasonló három másik ágyat tártak fel tavaly egy másik lakóház egy aprócska szobájában, amely a régészek szerint raktárként és egyben alvóhelyként is szolgált egy Pompejiben rabszolgasorban élő család számára.

A szombaton ismertetett leletek között egy nyitott fedelű faláda maradványai is szerepeltek. Bár a vulkánkitörés következtében lezuhant gerendák és mennyezeti panelek súlyosan megrongálták a ládát, a benne talált tárgyak között találtak egy olajlámpát rajta egy domborművel, amely Zeusz sassá változását ábrázolja.

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.