Pesti Srácok

Emmy: Az Utódlás és a Ted Lasso vitte el a fődíjakat

Az Utódlás című médiadinasztia-drámasorozat és a Ted Lasso című vígjátéksorozat kapta meg az Emmy-díjátadó fő trófeáit a helyi idő szerint hétfőn este Hollywoodban megrendezett gálán.

MTI

Az HBO Utódlás című produkciója négy díjat gyűjtött össze az amerikai televíziós akadémia díjátadó gáláján, köztük a legjobb drámasorozat díját, amit 2020-ban egyszer már megkapott. A sorozat a dúsgazdag, intrikus Roy család tagjainak hatalomért folyó versenyfutását meséli el.

PestiSracok facebook image

Az Apple Tv+ Ted Lasso című produkciója a tavalyi győzelmét megismételve másodszor is elnyerte a legjobb vígjátéksorozat trófeáját. A brit futballkubban dolgozó amerikai fociedzőről szóló történet sztárjai, Jason Sudeikis és Brett Goldstein szintén másodszor is megkapták a legjobb vígjátéksorozatban játszó színész és férfi mellékszereplő Emmy-díját.

Az Eufória főszerepét alakító Zendaya a drámasorozatok legjobb színésznőjének, a Hacksban játszó Jena Smart pedig a vígjátéksorozatok legjobb színésznőjének díját vihette haza. Korábban szintén mindketten kaptak már Emmyt az alakításukért. A dél-koreai Li Dzsung Dzse a Netflixen futó, népszerű Nyerd meg az életed című thrillersorozat főszereplőjeként vehette át a drámasorozatok legjobb színészi díját, ezt a díjat először kapta meg ázsiai színész.

Az Eufória főszerepét alakító Zendayát a drámasorozatok legjobb színésznőjévé választották

A díjátadó gálán A Fehér Lótusz című HBO-széria tíz díjat kapott, köztük a legjobb limitált epizódszámú sorozat elismerését, és két színészi díjat, amit Jennifer Coolidge-nek, valamint Murray Bartlettnek ítéltek oda. A Watch Out for the Big Grrrls című reality-sorozatban szereplő énekes sztár Lizzo Emmy-díját megköszönve arról beszélt, hogy kislányként mindig arra vágyott, hogy a tévében láthasson "valakit, aki olyan kövér, mint én, fekete, mint én, szép, mint én". Hozzátette: "Visszamegyek, és elmondom az akkori Lizzónak, hogy te leszel az".

Sheryl Lee Ralph az Endangered Species című szám egy részletét énekelve vette át az Abbott Elementary című, philadelphiai iskolában játszódó vígjátéksorozattal elnyert legjobb női mellékszereplő díjat, amit a közönség állva tapsolt meg.

Az este díjazottjai között volt még Michael Keaton is, aki a Dopesick című limitált epizódszámú sorozat kisvárosi doktorát alakította. A limitált sorozatok legjobb színésznőjének díját pedig Amanda Seyfried kapta A kibukott című produkcióban nyújtott játékáért.

A vezető képen Jason Sudeikis, a Ted Lasso főszereplője (Fotó: Getty Images)

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.