Pesti Srácok

Jövő hétvégéig látható az orosz-ukrán háború ihlette előadás a Fővárosi Nagycirkuszban

Jövő hétvégéig látható az orosz-ukrán háború ihlette előadás a Fővárosi Nagycirkuszban, a RAIN - Esőcirkusz című előadást már több mint 150 ezren látták és számos nemzetközi elismerést kapott - közölte az intézmény szerdán.

MTI

Mint írják, a darab megszületését a világot bejárt emblematikus fotó inspirálta: a zaporizzsjai állami cirkuszban készült Ágyak a manézsban című fényképen a 200 kilométerre fekvő Mariupolból és Volnovaktából menekülőknek készítettek elő szállást a cirkuszi manézsban.

PestiSracok facebook image

Adj, uram, esőt, hogy lemossa a könnyeket, adj esőt, hogy tisztára mossa az utakat és haza találjunk! Ez a mottója a darabnak, amely a hazatérésről, a békéről, a háború befejezésének vágyáról szól. A cirkuszművészetben nincsen ellentét, itt mindenki közösen, egységben dolgozik és él - idézi a közlemény Fekete Pétert, a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ főigazgatóját, a darab rendezőjét.

A teltházas előadást több mint 150 ezer néző tekintette meg, köztük több ország nagykövete is, valamint ukrán és orosz szakemberek. Legutóbb Anatolij Kurtiev, Zaporizzsja polgármestere és az ukrán Sevcsenko Alapítvány vezetősége gratulált a darabhoz. Az intézményt támogatásáról biztosította és adománnyal segítette a Hungary's Female Ambassadors (Magyarország Női Nagykövetei) is.

"A szolidaritás és az összefogás nagyszerű példája, szakmailag kiváló, emberileg pedig nemes gesztus hogy a Fővárosi Nagycirkusz az ukrajnai háború kitörése óta már több száz Ukrajnából érkezett artistaművésznek, artistanövendéknek, tanáraiknak és családtagjaiknak nyújtott segítséget, menedéket és reményt" - írják levelükben Magyarország diplomáciai képviseleteit vezető női nagykövetek és főkonzulok asszonyok.

Az intézmény oltalma alatt álló artista menekültek - többek között a Kijevi Cirkuszi és Művészeti Akadémiából és a Harkivi Cirkusz Stúdióból - körülményeit az ENSZ Menekültügyi Főbiztosság (UNHCR) is vizsgálta. Példaértékűnek ítélték meg a befogadás, az empátia és a szakmaiság minden aspektusát - olvasható az összegzésben.

Fotók: MTI/Balogh Zoltán

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.