Pesti Srácok

Megnyílt a 27. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál a Millenárison

Megnyílt a 27. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál csütörtök este a fővárosban a Millenárison.

MTI

Ebben az évben 130 kiállító, több mint 40 külföldi szerző és 150 program várja a közönséget október 2-ig a Millenáris mellett a Nemzeti Táncszínházban és az Európa Ponton. Két év kényszerű kihagyás után most újra megnyílik a Budapest Nemzetközi Könyvfesztivál - mondta megnyitó beszédében Tóth Krisztina költő, író. Kiemelte: az irodalom manapság nagy figyelmet kap: írókat fenyegetnek, letartóztatnak és támadnak szinte mindenütt a világban. Ebben a vészterhes időszakban az írástudók munkája ismét fontossá válik, mivel "ők az emberiség tapasztalatainak őrzői, a mulandóság és felejtés ellen küzdő fáradhatatlan írnokok" - tette hozzá.

PestiSracok facebook image

Azt mondta, napjainkban gazdasági, erkölcsi kataklizmát élünk át: járványok, energiaválság, klímakatasztrófa, élelmiszerhiány, lakhatási válság. A társadalmak kettészakadnak, az emberek biztonságérzete megrendült, az írók pedig rémtörténetekről, emberi kínokról mesélnek. Rámutatott arra, hogy az olyan társadalmakban, ahol a felejtés "pusztító népbetegség", muszáj újra és újra elmesélni a történeteket, hogy ne a világ ismételje meg körülöttünk őket. Úgy vélte ezek a felejtő társadalmak mélyen vonzódnak a giccshez: a nosztalgiához, ami "elmossa a vért". A populista társadalmak minden hatalmukat fenyegető intézményre megvetéssel és undorral figyelnek, szerintük a nép nem a borzalmakról akar olvasni, hanem a szép és jó dolgokról - magyarázta.

"Félünk az évtizedeken át hurcolt sebek kitisztításától, a szembesüléstől, miközben lassan belepusztulunk a felejtésbe, a kétféle, egymásnak ellentmondó valóság összeegyezhetetlen ellentmondásába" - emelte ki, hozzátéve: a közvetlen szomszédunkban háború dúl, a világ kifordult sarkaiból, az írókat egyre többször kérik számon, hogy miért nem nyújtanak vígaszt, nem segítenek kilépni a hétköznapokból. "Lassan rá kellene ébrednünk arra, hogy mégiscsak az ő igazságuk fog megvédeni bennünket a további katasztrófáktól" - hangsúlyozta, hozzátéve, hogy nincs kétféle igazság, csak egyetlenegy, a saját írott igazunk létezik.

A díszvendég Szlovákia képviseletében Görözdi Judit irodalomtörténész, a Szlovák Tudományos Akadémia Világirodalmi Intézetének igazgatója azt mondta: a fesztivál alatt 29 szlovák mű magyar fordítása mellett szlovákiai magyar szerzők köteteit mutatják be. A szlovák stand kínálatában elsősorban kortárs művek közül válogathatnak az érdeklődők, mai történetek közül az élet fényesebb és árnyasabb oldaláról - magyarázta. Vannak köztük erős női elbeszélések nem csak a jelenről, van fikciós és szakszerű történelemfeldolgozás, társadalomi problémafeltárás - tette hozzá.

Emlékeztett arra, hogy hat évvel ezelőtt a szlovák irodalom már bemutatkozott a Millenárison, azóta a magyarországi könyvesboltok kínálatának része lett, bekerült a magyar olvasók látóterébe. Beszélt arról is, hogy a mostani díszvendégség a Bázis - Magyar Művészeti és Irodalmi Egyesület Szlovákiában szervezésében valósul meg. "Ez a szervezet olyan írók, műfordítók, képzőművészek társulása, amely hisz az irodalmak és kultúrák párbeszédében, a kölcsönös inspirálódásban és a nyitottságban" - jelentette ki.

A fesztivál díszvendége Szvetlana Alekszijevics Nobel-díjas fehérorosz író, oknyomozó újságíró a megnyitó után vehette át a Budapest Nagydíjat, amelyet Karácsony Gergely főpolgármester és Gál Katalin, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének elnöke adott át.

"Az a 20. századi történelem, ami mögöttünk van, azt nem szeretnénk újra látni" - hangsúlyozta a főpolgármester, kiemelve: 77 évvel az utolsó háború után újra háború van Európában, 36 évvel Csernobil után újra égnek a reaktorok, és fogy a szabadság levegője.

Szvetlana Alekszijevics írót Háy János József Attila-díjas író, költő méltatta. Ki kell mondani az emlékeket, ha nem akarjuk, hogy elfekélyesedjenek, vékony jégen táncol egy olyan szöveg, amely a valóságot tárja fel - hangsúlyozta. Szerinte "minden világfelmutatás fikció", akkor is, ha a valóságban gyökerezik, hogy mi kerül napvilágra, mely történetek és mondtatok, azt az alkotó dönti el. Jól dönteni csak ösztönből csak érzésből lehet - tette hozzá. Háy János szerint Szvetlana Alekszijevics könyvei a jól döntés mintapéldái. "Ha ezek a könyvek álltak volna a világ igazgatóinak polcain, akkor nem lett volna Vietnam, Afganisztán, a délszláv háború, vagy az, ami most van a szomszédunkban" - hangoztatta.

Fotók: MTI

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.