Pesti Srácok

Oroszország nem nevez filmet a 2023-as Oscarra

Az Orosz Filmművészeti Akadémia idén nem nevez alkotást a legjobb nemzetközi film Oscar-díjáért folyó versengésbe - jelentette be az intézmény.

MTI

Az akadémia illetékes bizottságának elnöke, Pavel Csukrad közölte, hogy a döntésről nem egyeztettek vele, egyúttal bejelentette lemondását. A Vlagyimir Putyin orosz elnök támogatójaként ismert Nyikita Mihalkov filmrendező ezzel szemben feleslegesnek minősítette a nevezést.

PestiSracok facebook image

"Azért kiválasztani egy filmet, hogy egy olyan országban képviselje Oroszországot, amely jelenleg végső soron tagadja Oroszország létét, nos ez egyszerűen értelmetlen" - fogalmazott a rendező a TASZSZ orosz hírügynökségnek. Emlékeztetett arra is, hogy korábban már javaslatot tett az Oscar-díj "eurázsiai" megfelelőjére, és ezt a tervét azóta sem adta fel.

Mihalkov 1995-ben, a sztálinista diktatúrát ábrázoló Csalóka napfény című filmjéért Oscar-díjat kapott a legjobb nemzetközi játékfilm kategóriájában. Ezen kívül orosz film 1968-ban (Szergej Bondarcsuk Háború és békéje), illetve 1981-ben (Vlagyimir Mensov Moszkva nem hisz a könnyeknek című filmje) kapott Oscar-díjat.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.