Pesti Srácok

Vashegyi György lett a Nemzeti Filharmonikusok főzeneigazgatója

Több mint száz fellépést tervez a 2022/2023-es évadra a Nemzeti Filharmonikusok (NFZ), amelynek élére októberben új főzeneigazgató érkezik Vashegyi György személyében.

MTI

A Nemzeti Filharmonikusok és a Nemzeti Énekkar összesen 107 koncertet tervez a most induló évadra: 76 saját rendezésű esemény mellett 31 külső felkérésnek is eleget tesznek majd - mondta el az együttes csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján Herboly Domonkos főigazgató. Mint hozzátette, az NFZ egy lemezfelvételre is készül - Massenet Werther című operáját rögzítik -, külföldön pedig egy pozsonyi fellépés, majd olaszországi, belgiumi és japán turnék várnak az együttesre.

PestiSracok facebook image

Vashegyi György kiemelte, hogy az NFZ Magyarország legjelentősebb, tisztán állami fenntartású zenei együttese, így óriási megtiszteltetést jelent Kocsis Zoltán egykori főzeneigazgató nyomdokaiba lépni.

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.