Pesti Srácok

November 3-tól látható a mozikban az Ennio Morricone életéről szóló film

November 3-tól látható a mozikban az Ennio Morricone életéről szóló film

November 3-án kerül a hazai mozikba a legendás zeneszerző, Ennio Morricone életútját bemutató grandiózus alkotás.

061.hu

2020-ban, 91 éves korában távozott az élők sorából a Magyarországon is rendszeresen koncerteket adó legendás olasz komponista, Ennio Morricone. Hazájában természetesen egyből megkezdődtek a tiszteletére és emlékére egyszerre szóló dokumentumfilm, az Ennio Morricone munkálatai, amelyet végül szinte napra pontosan egy évvel halála után, 2021-ben mutattak be Velencében. Több mint két és félórás hosszával egy kellően grandiózus produkció készült el.

PestiSracok facebook image

A rendezői feladatokat az a Giuseppe Tornatore látta el, aki régi kollaboránsa volt a maestrónak. A direktort többek között az Oscar-díjas Cinema Paradiso alkotójaként ismerhetjük, ekkor dolgozott együtt először a zeneszerző ikonnal. Ezt követően még további egy tucat dirigálásánál kérte fel a munkára Morricónét, köztük dokumentumfilmekkel, így tehát Tornatore szerzett már korábban is tapasztalatot a műfajjal. Mivel közel három évtizeden át elválaszthatatlanok voltak egymástól, adta magát, hogy ő vegye kezébe ezt a 156 percesre duzzadó, mondhatni emlékprojektet.

A dokumentumfilm ezen felül továbbá betekintést nyújt a világkörüli turnékba kulisszák mögötti felvételekkel és számtalan interjúval, köztük magáéval a rendezőével is. Olyan nagyságok, színészek, rendezők és kollégák sztorizgatnak többek között, mint a már említett Tarantino, a megtestesült westernhős Clint Eastwood, Oliver Stone, Hans Zimmer, Barry Levinson,Dario Argento, Quincy Jones, Bruce Springsteen vagy John Williams.

Ajánljuk még

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.

Bűnismétlésbe bukhat bele a Fortress-es álbróker – Ezúttal saját ügyvédjét és a Duna Plaza eladóit húzta le

Exkluzív 2023 október 19.
Újabb károsultak tettek feljelentést a hírhedt Fortress-es Sz. Zsolt ellen (korábbi nevén F.-Sz. Zsolt), aki 2012 és 2014 között a vád szerint tízmilliárd forinttal károsított meg több mint kétezer embert. Bár jogi játszmák által akár még 20 évig elhúzódhat évek óta tartó büntetőpere, most mégis visszakerülhet a rácsok mögé, annak ellenére, hogy már leülte előzetesben a törvény által meghatározott felső határt, a három évet. Azok a károsultak, akik a PestiSrácok.hu-nál jelentkeztek és büntetőfeljelentést is tettek a rendőrségen, egytől egyig új átvertek: mindegyiküket az idei évben rövidítette meg a férfi több millióval. Ezt pedig úgy hívják: bűnismétlés, ami a kényszerintézkedések elrendelésének egyik különös feltétele.

Kós Hubert és Gulyás Michelle lett 2024-ben az Év Sportolója Magyarországon! - Az Életműdíjat Bölöni László vehette át!

Exkluzív 2025 január 13.
Lezajlott az Év Sportolója Gála a Magyar Állami Operaházban, amely a 67. ilyen választás volt a magyar sport történetében. A győztesek kiléte ezúttal is többesélyes volt, hiszen a tavalyi év olimpiai év volt, amelynek során nagyszerű sikereket szállított a magyar sport. Ennek eredményeként minden kategóriában számos jelölt bizonyult méltónak a rendkívül rangos elismerésre. Az Év Férfi Sportolója ezúttal Kós Hubert olimpiai bajnok úszó, az Év Női Sportolója pedig Gulyás Michelle olimpiai bajnok öttusázó lett.