Pesti Srácok

Petőfi Sándor előtt tiszteleg Szarka Gyula új albumával

Október 21-én mutatják be Szarka Gyula Petőfi dicsérete című albumát a Magyar Nemzeti Múzeumban; a Petőfi bicentenárium tiszteletére megjelenő lemez olyan közismert versekre épül, mint a Pató Pál úr, a Reszket a bokor, mert…, a Falu végén kurta kocsma, a Megy a juhász szamáron, A szabadsághoz, a Szerelem és bor vagy a Csokonai.

061.hu

Szarka Gyula már hosszú ideje foglalkozik Petőfi újraélesztésével, költészetének zenés megjelenítésével, verseinek megzenésítésével. Kiváló példa erre a 2007-ben megjelent Bor és a lányka című lemeze, ami zömében Petőfi bordalait tartalmazza, vagy a Ghymes lemezein megszólaló egy-egy versének zenés adaptációja.

PestiSracok facebook image

A bicentenárium tiszteletére megjelenő Petőfi dicsérete című album olyan közismert dalokat tartalmaz, úgy mint a Pató Pál, Reszket a bokor, Falu végén kurta kocsma, vagy A szabadsághoz. A címadó dal vadonatúj szerzemény, kifejezetten erre az alkalomra született, szövegében megidézve Petőfi karizmatikus sorait.

– vallja Szarka Gyula.

A bemutatót követően a tervek szerint a Kárpát-medencét átfogó turnéra indul a produkció.

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.