Pesti Srácok

Emlékérmét bocsátott ki Kertész Imre tiszteletére az MNB

Kertész Imre tiszteletére - irodalmi Nobel-díja átvételének 20. évfordulója alkalmából - 7500 Ft névértékű ezüst és 2000 Ft névértékű színesfém emlékérmét bocsátott ki a számos díjjal kitüntetett író, műfordító születésének évfordulóján, kedden a Magyar Nemzeti Bank (MNB).

MTI

A Kertész Imre Intézet nem csupán tudományos műhely, hanem kultútrér és művésztei találkozóhely is kíván lenni. Ebbe a szellemi ívbe illeszkedik az MNB-vel közös kezdeményezés is, hiszen az emlékérmék a művészeti ágak találkozását jelentik - mondta el az emlékérmék keddi ünnepélyes kibocsátása előtt Szabó Tamás, az intézet programigazgatója.

PestiSracok facebook image

Mint hozzátette, ez az esemény Kertész Imre születésnapjáról, másrészt életművének és ezáltal a magyar irodalomnak arról a nemzetközi elismeréséről is megemlékezik, amelyet a Nobel-díj 20 évvel ezelőtti átadása jelentett és a mai napig jelent. Hiszen, bár sokan tévesen ezt gondolják, Kertész Imrét nem kizárólag a Sorstalanság című regényéért, hanem egész életművéért díjazta a svéd akadémia - hangsúlyozta. "Kertész Imre képes volt felfedezni, hogy a totalitárius diktatúrák egy tőről fakadnak. A 20. század két nagy pusztító ideológiája ugyanis kollektív identitás alapján diszkriminált" - fogalmazott Szabó Tamás, hozzátéve, Kertész Imrének köszönhető az egyéni identitás felépítésének tudománya, a felelősség és a sors visszaszerzésének képessége.

Az emlékérméket méltatva Szabó Tamás kiemelte: mind a stilizált forma, mind pedig az író portréja azt a fajta nemes és csendes nagyságot sugallja, amely Kertész Imre egész életművét meghatározza.

Hergár Eszter, az MNB társadalmi kapcsolatokért felelős igazgatója elmondta, hogy a Kertész Imre Intézet szakmai támogatásával elkészült 7500 forint névértékű ezüst-, és 2000 forint névértékű színesfém változatban bocsátotta ki a jegybank. Mint emlékeztetett, a különleges, ovális alakú emlékérmék a 2012-ben indult, magyar Nobel-díjasokat bemutató sorozat hetedik tagjaként jelentek meg. Az ezüst és a színesfém emlékérmék érmeképei megegyeznek, csak az értékjelzésben térnek el. Előlapjuk központi motívuma a Kertész irodalmi munkásságát meghatározó szárnyaló szabadság allegóriájának absztrakt, vonalas ábrázolása. Hátlapjukon az író félalakos portréja látható emblematikus kalapjával és sáljával, melyet kiegészít a portrétól balra, két egymás alatti sorban Kertész Imre kézjegye, valamint a NOBEL-DÍJ 2002 felirat.

Fotó: MTI

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.