Pesti Srácok

BEST OF 2022 – OLVASSA EL AZ ÉV LEGJOBB 061-INTERJÚIT!

BEST OF 2022 – OLVASSA EL AZ ÉV LEGJOBB 061-INTERJÚIT!

Idén október 2-án hunyt el Szakcsi Lakatos Béla, a magyar jazz ikonikus alakja, aki utolsó nagyinterjúi egyikét a 061.hu-nak adta. Év végi összeállításunkban ez a beszélgetés is szerepel, de olvashatnak interjút mások mellett Deák Bill Gyulával, Ugron Zsolnával, Dresch Mihállyal és Ternovszky Bélával is.

061.hu

1. Szakcsi Lakatos Béla

PestiSracok facebook image

A Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zongoraművésszel készített interjúnkban februári zeneakadémiabeli koncertjéről esett szó, valamint arról, lecsillapodtak-e a kedélyek a Magyar Zene Háza megnyitója óta, ami után zenész kapott hideget-meleget. Szakcsi Lakatos Béla többek között azt is kifejtette, miért tartja veszélyesnek, hogy a művészetben is próbálják egymás ellen hangolni az embereket.

A teljes interjú ITT olvasható!

Fotó: Horváth Péter Gyula

2. Deák Bill Gyula

Deák Bill Gyulával áprilisban beszélgettünk, miután átvette a Magyar Érdemrend Tisztikeresztje kitüntetést. “Bill kapitányt” az elismerés mellett arról kérdeztük, mi teszi sajátossá a magyar bluest, hogy szerinte minek köszönhető zenéjének generációkon átívelő sikere, de azt is elárulta, miért utasítja vissza rendre a tehetségkutató tévéműsorokban való zsűrizést.

A teljes interjú ITT olvasható!

Fotó: Horváth Péter Gyula

3. Kis Hajni

A 2021-es év legjelentősebb magyar alkotása Kis Hajni első nagyjátékfilmje, a Külön Falka (kritikánk ITT) volt, amelyet még idén januárban is műsoron tartottak a mozik. Nem véletlenül. Az esszenciális, jelen esetben egészen különleges mintázatot kapó apa-lánya kapcsolatot bemutató film olyan újszerűen, eredetien és világosan jelenít meg érzéseket, rajzol tűpontos társadalmi tablót, tart görbe tükröt, ránt le a mélyvalóságba, ami kevés magyar filmesnek sikerült az elmúlt évtizedben. Kis Hajnival a két főszereplő, Dietz Gusztáv és Horváth Zorka egymásra hangolódásáról, különös nézői reakciókról, a film karakteres zenei világáról, és új filmtervéről is beszélgettünk. A film elérhető a Filmio-n.

A teljes interjú ITT olvasható!

Fotó: Horváth Péter Gyula

4. Dresch Mihály

A magyar népzene és a dzsessz ötvözésén alapuló, saját zenei világot megjelenítő előadóművészi pályája elismeréseként március 14-én Kossuth-díjat vehetett át Dresch Mihály. A magyar jazz kiemelkedő alakjával többek között műfajteremtésről, könnyen fogyasztható zenéről, hagyománytiszteletről és progresszív zenei gondolkodásról beszélgettünk.

A teljes interjú ITT olvasható!

5. Tompa Gábor

Az idei Madách Nemzetközi Színházi Találkozót Tompa Gábor Hamlet-előadása nyitotta. A Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatóját a darab mellett arról is kérdeztünk, szerinte mennyire tetten érhető a színjátszásban a valódi liberalizmus helyére lépő progresszív liberalizmus, a politikai korrektség, az identitáspolitika, és az ezekhez köthető beszédmódok.

A teljes interjú ITT olvasható!

6. Ugron Zsolna

Novemberben mutatták be a huszadik század első felének legizgalmasabb erdélyi asszonyáról, Szilvássy Caroláról készült dokumentumfilmet, amelynek forgatókönyvírója és társrendezője Ugron Zsolna író. A maga természete szerint és szabadon című, dokumentarista és játékfilmes elemeket ötvöző film Szilvássy Carola rendkívüli életét mutatja be, egy öntörvényű, de mindig mások érdekeit szem előtt tartó kivételes asszonyét, aki megjárta Afrikát, az orosz frontot, aki szakképzett bábaasszony és sebészeti ápoló volt, aki irodalmi mozgalmat és árvaházat alapított. Ugron Zsolnával többek között arról beszélgettünk, mennyit sikerült megmutatni a filmben e gazdag életútból.

A teljes interjú ITT olvasható!

7. Keller András

Keller András Kossuth-díjas hegedűművész munkáját december elején Prima Primissima-díjjal ismerték el. A Concerto Budapest zeneigazgatójával a díj mellett arról beszélgettünk, miért fontos a művészet egy nemzet életében, hogy jól működőnek tartja-e a hazai klasszikus zenei élet struktúráját, de arról is kérdeztük, mit gondol az orosz kultúra bojkottjáról.

A teljes interjú ITT olvasható!

Fotó: Hatlaczki Balázs

8. Ternovszky Béla

December elején Ternovszky Béla munkássága előtt tisztelegtek az Uránia Filmszínházban. A retrospektív összeállításban látható volt többek között a Macskafogó, a Tartsunk kutyát!, a Mézga Aladár különös kalandjai, a Gusztáv és a Kérem a következőt! epizódjai, és bemutattak egy portrékötetet is, amelyet Varga Zoltán írt. A Kossuth- és Balázs Béla-díjas rajzfilmrendezővel pomázi otthonában beszélgettünk az esemény előtt többek között a Pannónia Filmstúdió aranykoráról, a Macskafogót ért kritikákról, Jankovics Marcellről, Nepp Józsefről, és arról, hogy kit tart igazi rajzfilmrendezőnek. Megkérdeztük arról is, mi a véleménye a progresszív ideológiákról, amelyeket megpróbálnak ma visszamenőleg érvényesíteni a Walt Disney-klasszikusokra.

A teljes interjú ITT olvasható!

Fotó: Hatlaczki Balázs

9. Lukács Miklós

A világ egyik legfoglalkoztatottabb cimbalomművészét, Lukács Miklóst No Man’s Land című új lemezéről kérdeztük, amelyen egyedülálló módon a hangszeren kívül csak és kizárólag olyan elektronikus zenei elemek hallhatóak, amelyek a cimbalom eszköztárát használják. Lukács Miklóssal többek között arról beszélgettünk, hogyan tud összekapcsolódni egy akusztikus hangszer az elektronikával, hogyan reflektál a lemez a pandémia okozta megváltozott zenefogyasztási szokásokra, de a hazai kortárs zene egyik legsokoldalúbb előadóját arról is kérdeztük, mi a véleménye a Magyar Zene Házáról, melynek hatalmas terében még az átadás előtt volt lehetősége játszani.

A teljes interjú ITT olvasható!

Fotó: Horváth Péter Gyula

10. Oláh József

Magyarország legeredetibb tradicionális cigányzenét játszó zenekara, a Parno Graszt idén ünnepelte fennállásának harmincadik évfordulóját, ez alkalomból a Budapest Park színpadán adtak nagykoncertet július 21-én olyan vendégekkel, mint Tóth Gabi, Mező Misi, Járai Márk, Punnany Massif, a Bohemian Betyars és Szirota Jennifer. Interjúnkban Oláh Józseffel, a zenekar vezetőjével többek között arról beszélgettünk, lehet-e helye az autentikus cigányzenének a nagyszínpadokon, hogy milyen veszélye van a mulatós zene térhódításának, és arról, hogyan viszonyul a zenekar ahhoz, ha feldolgozzák a dalaikat.

A teljes interjú ITT olvasható!

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.