Az élő vértanú: 205 éve született Görgei Artúr
Kétszázöt éve, 1818. január 30-án született Görgei (Görgey) Artúr honvédtábornok, hadügyminiszter, az 1848-49-es szabadságharc fővezére, a magyar hadtörténelem kiemelkedő alakja.
MTI
Görgői és toporci Görgey Artúr a Szepes vármegyei Toporcon (ma Toporec, Szlovákia) született, apja nemesi, anyja polgári családból származott. Tanárnak készült, de apja utasítására katonának tanult. A tullni katonai utászakadémia elvégzése után az osztrák császári-királyi hadseregben szolgált, 1842-ben a Nádor-huszároknál főhadnagyi rangot kapott. Apja halála után, 1845-től Prágában vegyészetet tanult, pályája ígéretesen indult, többek között felfedezte a laurinsavat, amelynek a kókuszdió olajában való jelenlétét elsőként ő mutatta ki. Tudományos eredményei híre nem érte el Pestet, ezért sikertelenül pályázott a műegyetem kémiai tanszékére.
Közben kitört a forradalom, és ő katonaként felajánlotta szolgálatait az első felelős magyar kormánynak. Nevének írásmódjában a nemesi származásra utaló y-t i-re változtatta, és aztán élete végéig így használta. 1848 júniusában századosi rangban belépett a szerveződő honvédseregbe, részt vett az önkéntes mozgó nemzetőrség megszervezésében, döntő szerepe volt abban, hogy Jellacic tartalék hadosztálya Ozoránál letette a fegyvert. Országos figyelmet keltett, amikor szeptemberben kivégeztette a hazaáruláson ért Zichy Ödön grófot.
Az Országos Honvédelmi Bizottmány (kormány) elnöke, Kossuth Lajos ezredessé, majd tábornokká léptette elő, októberben a vesztes schwechati csatában a centrum parancsnoka volt. Novembertől a fel-dunai hadsereg parancsnokaként a császári erők feltartóztatását kapta feladatul. Amikor Windisch-Grätz herceg csapatai decemberben benyomultak Magyarországra, Görgei a túlerőben lévő ellenség elől visszavonult, feladva a védhetetlen Pest-Budát, ahonnan a kormány Debrecenbe távozott.
Vác felé hátrálva adta ki 1849. január 5-én proklamációját, amelyben leszögezte: hadtestével kitart a királyi esküvel szentesített alkotmány mellett, valamint azt is, hogy a Kossuth vezette Országos Honvédelmi Bizottmány helyett csak a felelős magyar kormány hadügyminiszterének kíván engedelmeskedni, de a kormányhoz lojális maradt. Ezután észak felé indult, hogy az osztrák főerőket elvonva időt nyerjen a Tiszántúlon szerveződő magyar honvédseregnek, és a Szepességből a Branyiszkói-hágón áttörve csatlakozott a többi magyar sereghez. Hadvezérként az ésszerű kockázatra törekedett, gyorsan és kiválóan manőverezett, hatékonyan használta a tüzérséget, a harcmezőn higgadtságával és bátorságával tűnt ki.
A lengyel Henryk Dembinski 1849. februári kápolnai veresége után a tiszafüredi haditanácsban a tisztikart maga mögött tudva elérte annak felmentését. Kossuth előbb Vetter Antalt, majd amikor az március végén betegsége miatt lemondott, Görgeit nevezte ki fővezérnek. A tavaszi hadjáratban a honvédsereg Görgei haditerve alapján, részenként verte szét az ellenséget, áprilisban győzelemről győzelemre haladva felszabadította a Duna-Tisza közét és a Felvidéket, a komáromi csata után az Észak-Dunántúlt. Görgei seregeivel Bécs helyett Budát vette ostrom alá, és május 21-én sikerült is visszafoglalnia, ezt a döntését sokan vitatták, de Kossuth - akivel ellentéteik egyre nyíltabb viszálykodássá fajultak - egyetértett vele.
Bár Görgei ellenezte az 1849. április 14-i Függetlenségi nyilatkozatot, elfogadta a Szemere-kormány hadügyminiszteri kinevezését. Az orosz intervenció - amelyet véleménye szerint Kossuth provokált ki a függetlenség és trónfosztás kimondásával - megpecsételte a szabadságharc sorsát. Görgei a július 2-i komáromi csatában visszaverte Haynau táborszernagy kétszeres túlerőben lévő seregeit, de ő maga súlyosan megsérült, két napig élet-halál közt lebegett.
Felépülése után lemondott a hadügyminiszterségről, majd végrehajtotta hadvezéri pályafutásának legbravúrosabb hadműveletét: Vácnál észak felé vonult, hogy megkerülje a többszörös túlerőben lévő osztrák-orosz haderőt, és egy hónapon át saját erői négyszeresét, a teljes intervenciós erők egyharmadát kötötte le. Így lehetővé tette, hogy a déli magyar főerők egyedül Haynau főseregével ütközzenek meg. Irtózatos gyalogmenettel megelőzte a bekerítő orosz csapatokat, és augusztus elején elérte Aradot, hogy csatlakozzon az ottani magyar sereghez.
A szabadságharc bukását azonban nem lehetett megakadályozni, a déli fősereg Temesvárnál döntő vereséget szenvedett, egy csatára való lőszere sem maradt. A kilátástalan helyzetben 1849. augusztus 11-én Kossuth lemondott kormányzói tisztségéről, és Görgeit (akit később a szabadságharc árulójának kiáltott ki) diktátori teljhatalommal ruházta fel. Görgei más lehetőséget nem látva - tisztikarának döntése alapján - két nappal később Világosnál, a szőllősi mezőn letette a fegyvert az oroszok előtt. Amikor ellovagolt katonái előtt, akik utoljára megéljenezték, vasidegei felmondták a szolgálatot, sírva borult lova nyakára.
A cár személyes közbenjárására elkerülte a halálbüntetést, de száműzetésre ítélték, Klagenfurtban, majd a szomszédos Viktringben élt rendőri felügyelet alatt, ezekben az években születtek gyermekei. 1867-ben, a kiegyezés után térhetett csak haza, különböző munkákat vállalt, majd altábornagyi nyugdíjából élt visszavonultan Visegrádon.
Az "élő vértanú", ahogy Móricz Zsigmond nevezte, 98 évesen, 1916. május 21-én Budapesten halt meg. A közvélemény árulónak bélyegezte, és ez a megítélés élete végéig kísérte, ma már bizonyos, hogy igaztalanul. Síremléke a Kerepesi temetőben található, a szabadságharcról írt emlékiratait 1911-ben, majd 1988-ban újra kiadták, a két világháború között állított lovas szobrának másolatát 1998-ban avatták fel a budai Várban.
Képforrás: elsovilaghaboru.net, cultura.hu, evangelikus.hu
