Pesti Srácok

Egri szuperhősök a Nemzeti Színházban

Január 12-én és 13-án is látható a Nemzeti Színház és a Magyar Nemzeti Táncszínház közös produkciója, az Egri csillagok Vidnyánszky Attila rendezésében. A művet - amelyet tavaly októberben gigaprodukcióként az MVM Dome-ban is bemutattak - a teátrum művészei, táncosok és gyerekszereplők elevenítik meg.

061.hu

"Az Egri csillagok a legszeretettebb, a legsikeresebb magyar regény. Valahol ott van minden felnövő gyerek lelkében. A filmet mindenki látta és remélhetőleg még mindig sokan olvassák a történetet" - mondta korábban Vidnyánszky Attila, a darab rendezője.

PestiSracok facebook image

Az előadás Gárdonyi Géza regényét, valamint Zalán Tibor művét felhasználva született meg. Mint azt a rendező elmondta, nem táncjátékot szerettek volna készíteni, hanem a regényt állították színpadra. Javasolta, hogy emeljék be a gyerekek szemszögét a történetbe, így írta meg Zalán Tibor a színpadi változatot. Egy csapat várbeli gyerek egy biztonságos helyről – ahová a felnőttek zárták őket, nehogy bajuk essen az ostrom alatt – figyelik az eseményeket. Az ő szemükkel látják a nézők a felnőttek – Bornemissza Gergő, Cecey Éva, Dobó, Jumurdzsák és többiek – történetét.

Vidnyánszky szerint hősökre, példaképekre ma is szüksége van a fiataloknak. A nagy tettek, nagy érzelmek ma is megmozgatják a fantáziájukat.

– fogalmazott.

Zalán Tibor a könyvet elsősorban alapanyagként, és nem sorvezetőként használta fel a színpadi műhöz. Kettős cél vezérelte: ne csalódjék a műben az, aki már olvasta a regényt, aki pedig nem olvasta, kapjon kedvet az elolvasásához.

Zsuráfszky Zoltán, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes művészeti vezetője korábban elmondta: első közös munkájuk a rendezővel a Körhinta volt, melyet a Csíksomlyói passió követett. Ebben az előadásban a táncosokkal, színészekkel, gyerekekkel mintegy hetvenen, nyolcvanan lépnek színpadra.


Gárdonyi Géza emléke előtt tisztelegve, halálának centenáriumához – 1922. október 30. – egészen közel tavaly október 20-án az MVM Dome-ban is bemutatták az előadást. A minden eddiginél hatalmasabb térben, mintegy 1800 négyzetméteres játéktérben megszülető előadás valóban egy gigaprodukció: az impozáns, összesen 13500 fémlemezkével borított díszletelemek, valamint a kellékek, jelmezek tíz kamionnal érkeztek a helyszínre, hogy elkápráztassák a csarnok tíz kőszínháznyi közönségét, több mint hatezer nézőt. A mintegy 200 táncossal, lenyűgöző fényhatásokkal és vizuális megoldásokkal, valamint különleges pirotechnikai effektekkel dolgozó előadás unikális, egészen sajátos színházi élményt nyújtott. De hogy való-e színházi előadás egy sportcsarnokba, és hogy kíván-e egy ilyen produkció más hozzáállást a nézőtől, arról ITT olvashat bővebben.

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.