Pesti Srácok

Ismét látogatható a pompeji ásatások egyik legszebb villája

Húsz év után újranyitotta kapuit az úgynevezett Vettius-ház, melyet a restaurálás után Gennaro Sangiuliano olasz kulturális miniszter avatott fel kedden Pompeji régészeti parkjában.

MTI

A Vettius fivérek háza maradt fenn a legjobb állapotban a 79-es vulkánkitörésben elpusztult város villái között. Az egyik legszebb és leglátogatottabb épületként tartják számon; elsősorban a mitológiai és erotikus témájú freskói miatt népszerű.

PestiSracok facebook image

A villa több helyreállításon esett át, utoljára a kilencvenes években, a mostani restaurálás 2002-ben indult, majd megakadt és 2016-ban folytatódott.

Gabriel Zuchtriegel, a pompeji régészeti park igazgatója az utóbbi évtizedek egyik legnagyobb régészeti kihívásának nevezte a Vettius-ház újjászületését. Az igazgató a vatikáni Sixtus-kápolna szépségéhez hasonlította a Vettius-házat. Elmondta, hogy a restaurálásban nemcsak régészek, hanem építészek és kertészek is részt vettek. Ennek során eltávolították azt a viaszréteget, mellyel befedték a freskókat egy régebbi beavatkozás során, így számos korábban nem látható apró részlet került felszínre. A házat a korábbiakhoz képest sokkal könnyebb tetőszerkezettel látták el, és földrengésállóvá tették. Külön figyelmet fordítottak a belső udvarok és kertek helyreállítására, például a szökőkutak újbóli működtetésével.

A házat a Krisztus előtti második században Aulus Vettius Restitutus és fivére, Aulus Vettius Conviva építtette. A testvérek felszabadult rabszolgák voltak, akik borkereskedelemből gazdagodtak meg. A több mint ezer négyzetméteres villa gazdagságukat volt hivatott hirdetni. A villa egyik részét erotikus freskók díszítik, és az egyiken olvasható felirat arra enged következtetni, hogy a házban a nők prostituáltként dolgoztak. A villát az 1800-as évek legvégén ásták ki.

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.