Pesti Srácok

Meghalt Gina Lollobrigida

Meghalt Gina Lollobrigida

Kilencvenöt éves korában meghalt Gina Lollobrigida olasz színésznő, "La Lollo", az 1950-es és 1960-as évek mozijának leghíresebb szépsége.

061.hu

Gina Lollobrigida Luigina Lollobrigida néven látta meg a napvilágot 1927. július 4-én az olaszországi Subiaco városában. Gyerekkorát egy festői hegyi faluban töltötte, és már fiatalon elkezdett modellkedni. 1947-ben jelentkezett a Miss Italy szépségversenyre, ahol harmadik helyezést ért el. Ekkoriban tűnt fel a vásznon különféle olasz filmekben, ám hazájában igazi szupersztár csak az ötvenes években lett belőle, köszönhetően a Kenyér, szerelem, fantázia és a Kenyér, szerelem, féltékenység című neorealista moziknak.

Rómában a Képzőművészeti Akadémián szerezte diplomáját, ahol festészetet és szobrászművészetet tanult, de a showbusiness igen korán érdekelni kezdte, számos szépségversenyen vett részt, 1947-ben a Miss Olaszország címért is elindult, ahol ugyan csak a harmadik lett, a filmesek figyelmét azonban magára irányította, akik ettől kezdve kisebb-nagyobb szerepek megformálására kérték fel. 1964-ben debütált a filmvásznon, és az ötvenes évek elején már a legnépszerűbb színésznő volt Európa szerte, hazájában egyszerűen csak "La Lollo"-nak nevezték.

Egy szerződéssel kapcsolatos nézeteltérése Howard Hughes-zal jópár évig megakadályozta őt abban, hogy hollywoodi filmekben szerepeljen. 1956-ban végre megtörtént hollywoodi debütálása is, és nagyon hamar népszerűvé vált Amerikában is. A nevét évekig a szépséggel és csillogással hozták kapcsolatba. A hetvenes évek elején visszavonult a filmezéstől, de tovább dolgozott fotoriporterként (Fidel Castro-val megejtett interjúja nagy port vert fel), és egy kozmetikai cég igazgatójaként is dolgozott.

A 95 éves színésznő szeptemberben azzal került be a sajtóba, hogy bejelentette, elege van a politikusokból és indul a szeptember 25-i olasz parlamenti választásokon. A színésznő egy euroszkeptikus és részben kommunista pártszövetség színeiben jelöltette magát az olasz szenátusba.

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.