Pesti Srácok

Meghalt Jeff Beck legendás angol rockgitáros

Meghalt 78 éves korában Jeff Beck legendás angol rockgitáros, az egykori Yardbirds tagja - közölte sajtósa helyi idő szerint szerdán. A blues, a jazz és a rock and roll határait feszegető gitárvirtuóz bakteriális agyhártyagyulladásban hunyt el kedden, halála helye egyelőre nem ismert.

061.hu

"Jeff nagyon kedves ember volt, kiemelkedő, zseniális gitáros" - írta Tony Iommi, a Black Sabbath zenésze a Twitteren.

PestiSracok facebook image

Beck a Yardbirds együttes tagjaként vált ismertté, később elindult szólókarrierje, mely a kemény rock, a jazz, a funky blues, sőt az opera területére is kiterjedt. Híres volt improvizációs tehetségéről, a harmóniák szeretetéről és kedvenc Fender Starocaster gitárján található, úgynevezett vibrátókarról.

Az Aerosmith gitárosa, Joe Perry mondta 2010-ben a The New York Times-nak:

Beck a 60-as évek végének legendás rockgitáros-nemzedékéhez tartozott, Clapton, Jimmy Page és Jimi Hendrix kortársa vol. Nyolcszor nyert Grammy-díjat, a Rock and Roll Hírességek Csarnokába kétszer iktatták be, 1992-ben a Yardbirds tagjaként, később 2009-ben szóló zenészként.

A Rolling Stone szaklap minden idők száz legnagyobb gitárosát felsoroltató listáján az ötödik helyre került.

"Jeff képes volt éteri zenét játszani" - mondta szerdán Jimmy Page, a Led Zeppelin alapítója. Olyan énekesekkel gitározott, mint Luciano Pavarotti, , Cyndi Lauper, Stevie Wonder, legutóbb Johnny Depp, két lemezt készített Rod Stewarttal, egyet, az Emotion and Commotiont egy 64 tagú zenekarral. "Szeretem a káosz elemét a zenében. Ez az érzés a legjobb, feltéve, hogy nem túl sok a káosz, egyensúlynak kell lennie. Épp most láttam a Cirque du Soleilt, úgy hatott rám, mint a teljesen szervezett káosz" - nyilatkozott a Guitar Worldnek 2014-ben.

Karrierje fénypontjai közé tartozott, amikor Tim Bogert basszusgitárossal és Carmine Appice dobossal 1973-ban megalapították a Beck, Bogert and Appice-t, koncertturnét tartott Brian Wilsonnel és Buddy Guyjal, valamint Les Paul emlékére készítette a Rock and Roll Party (Honoring Les Paul) albumot.

Jeff Arnold Beck az angliai Surrey-ben született, a Wimbeldoni Művészeti Egyetemen tanult, apja könyvelő volt, anyja csokoládégyárban dolgozott. Gyerekkorában építette meg első hangszerét egy szivardobozból, képkeretből és egy távirányítású játékrepülő húrjából.

Több zenekarban játszott, mielőtt a Yardbirdsben felváltotta Eric Claptont, egy évvel később átadta helyét Jimmy Page-nek. Beckkel a zenekar olyan kislemezeket készített, mint a Heart Full of Soul', az I'm a Man és a Shapes of Things. Első instrumentális sikere az 1967-es Beck's Bolero, melyben szerepelt Jimmy Page és John Paul Jones, a későbbi Led Zeppelin tagjai, valamint Keith Moon, a Who dobosa és fellépett Jimmy Hendrixszel is.

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.