Pesti Srácok

Ők a hazai jazz legjobbjai

Nagy Emma énekes és Oláh Krisztián billentyűs négy kategóriában győzött 2022 legjobb hazai dzsesszzenészei között. Az év énekese Berki Tamás lett, az októberben elhunyt Szakcsi Lakatos Béla is a legjobbak közé került.

MTI

A fiatalok előretörését hozta a Jazzma.hu szerkesztőségének hagyományos szavazása az év legjobbjairól. A zenei portál először 2014 végén szervezte meg a voksolást, a mostani a kilencedik szerkesztőségi szavazólista, ezúttal húsz munkatárs szavazott - olvasható a portálon.

PestiSracok facebook image

Az év albuma kategóriában a Nagy Emma Quintet nyert Synched című lemezável. Ezé a formációé lett az év koncertje is a hazai előadók sorában, a külföldiek között a Redman, Mehldau, McBride, Blade futott be elsőnek novemberi Müpa-beli fellépésével. Az év együttese a Nagy Emma Quintet, az év bigbandje a Modern Art Orchestra lett.

Az év trombitásának Fekete-Kovács Kornélt választották, az év harsonásának Csapó Krisztiánt. Az év szopránszaxofonosa Borbély Mihály lett, aki a klarinétosok között is győzött. Az év altszaxofonosa Soso Lakatos Sándor, az év tenorszaxofonosa Dresch Mihály, az év baritonszaxofonosa Elek István. Az év fuvolistája Pozsár Eszter lett, az év zongoristája Szakcsi Lakatos Béla, az év billentyűse Tálas Áron, az év orgonistája Premecz Mátyás. Az év gitárosa kategóriát Gyárfás István nyerte, az év bőgősének Orbán Györgyöt, az év basszusgitárosának Fonay Tibor választották. Az év dobosa Csízi László, az év ütőhangszerese Mogyoró Kornél, z év vibrafonosa Szaniszló Richárd lett. Az év hegedűse kategóriában Kézdy Luca futott be elsőnek, az év különleges hangszeresei között a cimbalmos Lukács Miklósra voksoltak a legtöbben.

Az év énekese Berki Tamás lett, az év énekesnője Nagy Emma. Az év zeneszerzőjének Szakcsi Lakatos Bélát választották, az év hangszerelőjének Oláh Krisztiánt, az év felfedezettje az énekes Sárközi Edina, az év jazzklubja a Budapest Jazz Club, az év jazzfesztiválja a Debreceni Bor- és Jazz Napok, az év lemezkiadója pedig a Tom-Tom Records lett.

A vezető képen Oláh Krisztián

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.