Monumentális regény, grandiózus opera, bizarr rendezés - Megnéztük a Háború & békét az Operában
A katalán sztárrendező, Calixto Bieito színrevitelében látható Prokofjev Háború & béke című operája a Magyar Állami Operaházban. A négy órahosszás darabban a rendező mai értelmezésben igyekezett a zenében is tetten érhető groteszk, túlzó hatásokat olykor szürreális képekké formálni, a töredezettség visszatükrözésére való törekvés viszont olyannyira erőteljessé, és monotonná válik, hogy az előadást a remek énekesek és az úgyszintén kiváló zenekar sem tudja megmenteni. Egy monumentális regényből készült grandiózus, 28 énekest felvonultató darab rendezésének sikeressége sok összetevőn múlik: jelen esetben nem Bieito újító és megengedő operafelfogásával van a gond (hiszen az világos és átgondolt), hanem azzal, hogy az elképzelései - legyen szó a takarófólia alatt "küzdő" énekesekről, a nézővakító pizzásdobozokról, vagy a repkedő lufikról - túlrajzoltak, túlfuttatottak, emiatt pedig nehéz másra fókuszálni. Kritika.
MM
- 061.hu
Lev Tolsztoj 1865 és 1869 között folytatásokban megjelent, a napóleoni háborúk idején játszódó és több száz szereplőt mozgató monumentális regénye a világirodalom egyik legkiemelkedőbb alkotása. A nagyszabású mű operai feldolgozása már 1938-as szovjetunióbeli visszatérésekor foglalkoztatta Szergej Prokofjevet, a darab megkomponálásához azonban a Szovjetunió 1941-es náci Német Birodalom általi lerohanása után kapott új lendületet. Bár az opera első változatának zongorakivonata már 1942 nyarán elkészült, az eredetileg két estésre tervezett darab első felét pedig a leningrádi Kis Színház 1946-ban be is mutatta, a sztálini kultúrpolitika minduntalan változó igényei hatására Prokofjev egészen 1953-as haláláig dolgozott főművén, amit teljes terjedelmében végül 1959-ben tűzött először műsorára a moszkvai Bolsoj Színház.
A zeneileg is rendkívül sokrétű, békeidőben emberábrázolásában a romantikus Csajkovszkijt, háború idején monumentális hazafias kórustablóiban Muszorgszkijt, mozgalmas filmzenei elemeket tartalmazó képeiben pedig Eisenstein filmrendezői látásmódját is megidéző epikus darab műsorra tűzéséről 2019-ben születetett koprodukciós megállapodás a Genfi Nagyszínház és a Magyar Állami Operaház között. A darab bemutatóját – amihez a budapesti OPERA szcenikai műhelye alapos műgonddal készített díszletet a szentpétervári Ermitázs palotabelsői alapján – 2021 szeptemberében tartották Svájcban, január 28-án pedig Budapesten is bemutatták.
Az opera első felének Békéje Prokofjev legszebb és legintimebb tablóit vonultatja fel, és éles ellentétben áll a második, Háború rész cári jeleneteivel. Prokofjev mesterien festi meg a hatalmas tömeg harcát és benne az egyes szereplőket. A háborút Beito a szereplők egymás közti és belső konfliktusain keresztül ábrázolja, és ahogy azt a darab kapcsán többször kihangsúlyozta, a közelmúlt és a jelen aktuálpolitikai eseményeire nem volt szándéka reagálni.
Az első felvonásban egy szalonban vagyunk, ahol egy társadalmi elit tagjai kifordulnak magukból, mintha nem akarnák tudomásul venni, hogy a világ változik körülöttük. Örök védettségben akarnak élni, "takarójukkal a fejük felett, mint a gyerekek", mondja Calixto Bieito. Ezért a takarófólia, értjük. Világos a rendezői intenció, értjük, hogy mi a szándék ezzel a kellékkel, azt már kevésbé, miért kell ennyire elhúzni az óriási nejlonok alatti senyvedést. Hasonlóan túlzásba esik a léggömbökkel, a bútorok ide-oda tologatásával, a szereplők rángatózó mozgásával. Egyszerűen felesleges, már-már szájbarágós a választott motívumok szerepeltetése.
Egy szürreális, sötét álomvilágot látunk, ahonnan nem lehet kitörni. Az orosz arisztokrácia haláltánca, a háború előtti feszültség, ez a nehéz, a fojtogató érzés szinte kézzel tapintható. Nem tudják, mi vár rájuk. A második felvonás a háborúé, kezd szétesni minden, lenyűgöző technikai megoldásokkal kezd elemeire esni a palota. Akár a mi, darabjaira hulló világunk. Egy drasztikus perspektívaváltás tanúi lehetünk, amikor a kamaradráma epikus méreteket öltő operává válik, és itt már a nép és a katonák játszanak fontos szerepet.
Az énekesekre, zenekarra, kórusra nem lehet panasz: Brassói-Jőrös Andrea és Brickner Szabolcs remekelnek, Szegedi Csaba munkája is egyenletes. Az OPERA Zenekar és Énekkar a kazah Alan Buribayev vezényelte alatt szólal meg, őket öröm volt hallgatni. A premiert követően egyes visszhangok szerint a zenekar túl hangos, olykor már zavaró, ezt a pénteki előadáson nem tapasztaltuk.
Prokofjev operájában – és a történelemben – az oroszok diadalmaskodnak a franciák felett. De beszélhetünk-e győzelemről egy ilyen deformált és hisztérikus társadalomban? - erre a kérdésre keresi a választ a Beito-féle rendezés. E kérdés színpadi leképezése pedig olyannyira jól sikerült, hogy sajnos az élményszerűség rovására ment. Ebben az operában több mint ezer oldalnyi szöveg sűrűsödik egy 13 tablóból álló sorozattá. Ahogyan Prokofjevnek kihívást jelenthetett egy ilyen grandiózus regényfolyammal való munka, úgy Beitónak is annak színrevitele. De eltekintve a katalán rendező látásmódjától, valamint a hagyományos és modern rendezés pro és kontráinak vizsgálatától, talán érdemesebb lett volna egy könnyebben befogadható értelmezésben bemutatni ezt a Magyarországon eddig még soha nem játszott operát.
A történet: A testileg-lelkileg megtört és halni vágyó Andrej Bolkonszkij életkedvét hiába hozza vissza bimbódzó szerelme a fiatal és életvidám Natasa Rosztovával, a melegszívű lányt és családját ridegen és kegyetlenül elutasítja Andrej apja, az idős Bolkonszkij herceg. Andrej engedelmes tartózkodásának hatására Natasa az őt elcsábítani készülő Anatole Kuragin hálójába kerül, a nős férfi lányszöktetését végül Natasa unokatestvére, Szonja akadályozza meg. A megalázott Natasa elkeseredésében sikertelenül öngyilkosságot kísérel meg. Az események hatására Kuragin sógora, az idealista, ám kallódó Pierre Bezuhov őszinte érzelmekre lobban a sebzett lány iránt. Az ezt követően kitörő háborúban aztán elvesztett és vágyott szerelmek, hódításról, szabadságról és hősiességről szőtt ábrándok és a pusztítás borzalmai egyre szürreálisabb módon kérdőjeleznek meg minden eszményt, ami hőseink számára egykor fontosnak tűnt.
Fotók: Berecz Valter
