"Úgy kell elültetni ezeket a történeteket, mint ahogy egy édesanya altat" - Interjú Szirtes Edina "Mókussal"
Március 15-én a Petőfi Sándor halhatatlan művét, a Jánost vitézt játsszák a Várkert Bazár rendezvénytermében. Az élőzenés tánckölteményt a Varidance és a Bartók Táncszínház társulata adja elő Ferenczi György és az 1ső Pesti Rackák közreműködésével, Szirtes Edina „Mókus” hangszerelésében. Az énekes, hegedűs, zeneszerzővel arról beszélgettünk, hogyan, milyen eszköztárral érdemes ma hozzányúlni ismert irodalmi művekhez, és hogy mennyire tartja fontosnak az adaptációkat, azt, hogy a fiatalokhoz komplexen jusson el egy-egy alkotás.
MM - 061.hu
Tavaly mutattátok be a János vitéz című előadást, ami idén talán más hangsúlyokat is kap az által, hogy Petőfi-bicentenárium van. Ez az évforduló is közrejátszott abban, hogy ez lett a választott mű?
Ezt a darabot a pandémia évében, azaz 2020-ban mutattuk volna be, aztán másfél évet csúszott, így a premier végül tavaly év elején volt. Vári Bertalannak, a Varidance vezető koreográfus-rendezőjének volt az ötlete, hogy a János vitézzel kellene foglalkoznunk, az ő nyitottsága és leleményessége folytán kötött össze Ferenczi Györggyel és az 1ső Pesti Rackákkal, akikkel már elég sokszor volt szerencsém játszani. Ez egy abszolút speciális és egyedi felkérés volt, azzal a céllal, hogy ebből a két zenei világból szülessen egy egészen új adaptáció, egy egészen új világzenei produkció. Én magam nem hallgatok operetteket, musicaleket - bár több zenés darabom is fut jelenleg, az egyik a Budapesti Operettszínházban, a másik a Kaposvári Színházban, illetve hamarosan bemutatják a Tüskevárat a Pesti Magyar Színházban -, de mivel
muzsikus vagyok, megszállott és elfogult a muzsikával kapcsolatban, ezért azt gondolom, hogy ezeket a gyönyörű dallamokat érdemes “korszerűsíteni.”
Az a fajta régi előadásmód, hangszerelés nem biztos, hogy közel engedi magához a ma emberét, pedig ha csak a történetet veszem lecsupaszítva, és a mai világba helyezem, akkor szerintem látható, hogy az operett nagyon közel áll a világzenéhez. Ha ezeket a dallamokat mai groove-okkal, mai lüktetéssel, és a mai hangszerelésekbe öltöztetjük fel, az egyből megtalálja a fiatalokat. Világzenei, illetve a környező népek zenéinek fúziójával kiegészített tánctételekről is van szó, tehát születtek hozzá olyan dallamok, amelyek nem szerepelnek az eredeti János vitézben. A fuszulyka szára például olyan, mintha egy mai dal lenne. Én nagyon hiszek ebben, és örömmel töltene el, ha más rendező-koreográfusok is ezt az utat választanák, mert így tovább lehet éltetni ezeket a gyöngyszemeket.
Ez az egyik legismertebb magyar irodalmi alkotás. Nagy felelősség egy ilyen műhöz nyúlni, és egy teljesen új, egyedi nézőpontból bemutatni. Volt benned szorongás emiatt?
Emiatt kevésbé, az előadásmóddal kapcsolatban annál inkább. Olyan gyönyörűen adják elő ezeket a nehéz énekdallamokat, itt derül ki, hogy szakmailag egyáltalán nem alábecsülendő ez a műfaj. Sőt, rendkívüli felkészültséget igényel. Tehát inkább az okozott szorongást, hogy hogyan fogjuk majd ezeket a dallamokat úgy előadni, hogy azok ne veszítsenek az értékükből.
Nem titok, hogy egy-egy János vitéz előadás után úgy nézünk ki, mint akik épp egy edzőtáborból jöttek. Szellemileg és fizikailag is kimerülünk - lobogó hajjal, szétázottan, lihegve jövünk le a színpadról, mert olyan fegyelmet, odaadást, energiamozgósítást kíván meg az előadás.
Ez Ferenczi György és a zenekara miatt is van, hiszen inspiráljuk egymást, és ilyenkor őrületes tűz árad belőlünk.
Kacsóh Pongrác 1904-es munkáját gondoltad újra, ez nem lehetett könnyű feladat, hiszen Ferenczi Györgyék hangszerparkjára kellett áthangszerelned. Okozott ez nehézséget?
Nem, ez egyáltalán nem, mert a zene az zene. Ha egy dallamot egy ember szívvel-lélekkel elénekel, akkor az megállja a helyét. Ez volt a legkönnyebb része: vettünk egy dallamot, kicsit átharmonizáltuk, aztán együtt továbbfejlesztettük. Már akkor olyan volt, mint egy örömzenélés. Az ő zeneiségük és muzikalitásuk szárnyat adott ezeknek a daloknak. A nehézséget inkább az előadásmód jelentette, valamint az, hogy nagyon hosszú a darab. Másrészt, amikor egy koreográfiát kísér az ember, akkor a saját szabadságát meg kell regulázni.
A táncosokhoz nagy mértékben kellett igazodni?
Igen, ez nagyon nagy fegyelmet követelt meg a részemről, hiszen a koreográfia az első és a legfontosabb.
A darabban magyar népi motívumok keverednek modernekkel, van itt UV-szemüveg és stroboszkópos udvari parti dizájn is. Ilyenkor mindig felmerül az autentikus kontra újító szándék kérdése. Ez a ti előadásotok tekintetében hogyan értelmezendő, legyen szó akár a hangszerelésről, akár a rendezésről?
Ferenczi Györgyék zenei világa önmagában autentikus, és rendkívül erős. Ez fűződik össze az eredeti, gyönyörű dallamokkal és az én kiegészített témáimmal. Ez egy újragondolt, mai népzene, fogalmazhatunk úgy, hogy kortárs népzene. A színpadi elemek és megoldások pedig Vári Bertalan ötletei, ezek az elképzelések szerintem nagyon jól működnek.
Mennyire tartod fontosnak az adaptációkat, azt, hogy a fiatalokhoz kicsit komplexebben jusson el egy-egy mű, jelen esetben a János vitéz? Ismerjük a Jankovics Marcell-féle János vitéz animációt, de említhetnénk a Várkert Bazárban nemrég nyílt kiállítást, ahol a Kisképző diákjai dolgozták fel Petőfi egyik legismertebb művét.
Szerintem ez elengedhetetlen.
Úgy kell elültetni ezeket a meséket, történeteket, irodalmi szemelvényeket, mint ahogy egy édesanya altat.
Mi is ezeken a meséken nőttünk fel, jól emlékszem gyerekkoromból a Jankovics Marcell-féle animációs filmre: a képek, a zenék meghatározták az egész életemet, azt, hogy érző, és a művészetben tevékenykedő ember leszek. Nem lehet ehhez a kicsi néphez úgy tartozni, ebben a pici hazában együtt élni és nevelkedni, hogy ezeket az alapműveket nem ismerjük. A művészeteket, az érző és értő emberré nevelő eszköztárat nem lehet kihagyni a mostani gyerekek életéből, mert így is elég nagy bajban vannak.
