Pesti Srácok

Közülük kerülhet ki az Operaház új főigazgatója

Célegyenesbe érkezett a Magyar Állami Operaház főigazgatói pályázata, a finisben három versenyző maradt állva: Kesselyák Gergely, Miklósa Erika és Vadász Dániel, írja az Index, több, egymástól független forrásból megerősített információi alapján. A végső döntést Csák János kulturális és innovációs miniszter hozza meg 2023. május 27-ig.

061.hu

Április 26–27-én a Kulturális és Innovációs Minisztérium által felkért bizottság meghallgatta mind a tizenegy jelöltet, akik a Magyar Állami Operaház élére pályáztak. A testület elő ülésén Csák János kulturális és innovációs miniszter az Index információi szerint azzal indította útnak a grémiumot, hogy szakmai döntést vár tőlük, és hogy legalább három alkalmas jelöltet nevezzenek meg, akik közül választhat.

PestiSracok facebook image

A bizottsági meghallgatást követően három jelöltet javasol a bizottság: Kesselyák Gergelyt, az Operaház jelenlegi első karmesterét, aki Mádi Zoltánt főigazgató-helyettesi pozícióra jelöli, Herczeg Tamás pedig ügyvezető igazgató lenne. A balettigazgató-jelölt Harangozó Gyula.

A második jelölt Miklósa Erika opera-énekesnő, aki Popova Aleszja balettművészt, táncpedagógust balettigazgatónak, Vajda Gergely karmestert-zeneszerzőt főzeneigazgatónak, Fabio Ceresa olasz rendezőt művészeti igazgatónak, Bonecz Ervin kulturális menedzsert főigazgató-helyettesnek kérte fel.

A harmadik jelölt Vadász Dániel jogász, énekes, kulturális menedzser, a Co-Opera ügyvezető igazgatója, aki a fő-zeneigazgatói posztra Pier Giorgio Morandi karmestert, főrendezőnek pedig Tompa Gábort, a Kolozsvári Magyar Állami Színház igazgatóját jelölte.

A döntést a munkáltató, vagyis a miniszter az ülést követő 30 napon belül hozza meg, tehát jó eséllyel május végére kiderül, ki vezeti 2023. augusztus 1-től 2028. július 31-ig a Magyar Állami Operaházat.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.