Pesti Srácok

A teljesség felé - Erdélyi turnéra indul Gryllus Dániel dalsorozata

Erdélyi turnéra indul A teljesség felé című előadás, Gryllus Dániel dalsorozata, melyet Weöres Sándor költői prózájából állított össze. A dalokat húsz tagú csapat szólaltatja meg, soraiban olyan neves előadókkal, mint Sebestyén Márta, Sebő Ferenc, Bognár Szilvia, Szirtes Edina Mókus, Both Miklós, Ferenczi György és a dalok szerzője Gryllus Dániel. A turné vendége Koszorús Kriszta - Koszika is. Vezényel Gryllus Samu.

061.hu

A program a Kaláka együttes régi barátja, Kassay Péter meghívására érkezik Erdélybe, ahol 12-én Aradon Ioan Slavici Klasszikus Színházban, 13-án a Székelyudvarhelyi Művelődési Házban, 14-én Csíkszeredán a Szakszervezetek Művelődési Házában tekinthetik meg az érdeklődők.

PestiSracok facebook image

A teljesség felé című estet Gryllus Dániel 60. születésnapján (2010) mutatták be, akkor egyedi alkalomnak gondolták a közreműködők. Ám a nagy sikerre és a hatalmas érdeklődésre való tekintettel azóta már többször előadták, többek között egy évtizeddel ezelőtt Marosvásárhelyen es Sepsiszentgyörgyön. Aradon immár 15. alkalommal kerül színpadra.

Ferenczi György

1945-ben jelent meg az akkor 32 éves Weöres Sándor kötete, a Teljesség Felé. A költő mesterének – Hamvas Bélának – ajánlott filozófiai prózai mű mentes a vallási vagy politikai propagandától, állásfoglalástól.

„Amit itt olvasol: több mint világnézet és kevesebb mint vallás. Több mint világnézet, mert általa a dolgokat nem valamely irányból látod, hanem közös gyökerüknél tapintod. Kevesebb mint vallás, mert nincs benne szó az isteni misztériumokról, melyekről csak jelképekben lehet beszélni.“

A nyolcvanas évek elején, az akkor harmincas éveit járó Gryllus Dániel elkészítette a prózai mű egyes részleteinek zenei adaptációját. Önmaga vette fel otthoni néhány-sávos készülékkel az ének, furulya, citera, klarinét, ütős… stb. szólamokat. A művet az akkori monopol helyzetben lévő Hungaroton nem ítélte kiadásra érdemesnek. A zeneszerző saját költségén 1987-ben az Intersound stúdióban felvételt készített a darabból, melyet átadott a Hungarotonnak, így az anyag megjelenhet 1988-ban a költő 75. születésnapjára.

A darab néhányszor elhangzott színpadon, ilyenkor a zenei kompozíció hangszerelésében leegyszerűsítve hangzik el. A zenei részeket az eredeti műből vett prózai részek kötik össze. Ennek dramaturgiáját Kőváry Katalin, rendező, a zeneszerző felesége állította össze.

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.