Pesti Srácok

Megnyílt a Szent István Könyvhét Budapesten

Megkezdődött a 30. Szent István Könyvhét hétfőn Budapesten, a péntekig tartó rendezvényen a budapesti Ferenciek terén 29 könyvkiadó közel 7000 kiadvánnyal, köztük 47 könyvheti újdonsággal várja az érdeklődőket.

MTI

A könyvhetet Erdő Péter bíboros, a Szent István Társulat (SzIT) fővédője nyitotta meg a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen. A bíboros a könyvkiadásról szólva felidézte az editio és editor szavak történetét. Ismertette: a klasszikus római világban az editor a gladiátorok gazdája vagy a gladiátorjátékokat finanszírozó nagyúr volt, az editio pedig a nagy esemény, ünnep, amikor kivezették a publikum elé a gladiátorokat, hogy megvívják harcukat a tömeget szórakoztató, véres játék során - mondta.

PestiSracok facebook image

Erdő Péter párhuzamot vont a mai könyvkiadás és a gladiátorjátékok között, kiemelve, egy-egy új könyv megjelenése editio, ünnep, a könyvek pedig küzdelemre hivatottak. "Azért mennek ki a pályára, hogy győzzenek", de általában nem egy ideológiai ellenfelet kell legyőzniük, hanem az érdektelenséget vagy a mai világra jellemző pesszimizmust. A bíboros értékelése szerint az idei Szent István Könyvhét "parádés" editio, minden a könyvhétre megjelent könyvben "találunk olyat, ami segíthet legyőzni a félelmet és a szomorúságot".

Farkas Olivér, a SzIT igazgatója ismertette: a könyvhéten 36 szerző dedikálja műveit, a könyvheti programok megtalálhatók a könyvhét katalógusában, illetve a rendezvény honlapján, a szentistvankonyvhet.hu oldalon. A seregszemlén megjelenő kiadókat sorolva jelezte, a magyarországi szerzetesrendeket az Agapé, a Bencés, a Don Bosco és a Jezsuita Kiadó, a protestáns egyházi közösségeket a Harmat, a Kálvin János, a Luther Kiadó, valamint a Magyar Bibliatársulat Alapítvány képviseli. A részt vevő katolikus egyházi kiadók közül többek között a Jel Kiadót, a Szent Gellért Kiadót és a Szent István Társulatot, a magánkiadók közül pedig egyebek mellett a Kairosz, a Lazi, a L'Harmattan és a Tinta Kiadót említette.

Sarbak Gábor, a Szent István Társulat elnöke a könyvhétre megjelent könyveket bemutatva kiemelte Marton József: Az Úr feddhetetlen szolgája. Márton Áron püspök küzdelmei és segítőtársai című tanulmánykötetét. Megemlítette Sáry Pál: Az ókeresztény állambölcselet vázlata című könyvét és a Szent István Kézikönyvek sorozatban megjelent Középkori keresztény gondolkodók lexikonát. Kiemelte Robert Sarah bíboros Mindörökké című, a papságról szóló könyvét, megjegyezve, hogy a papi hivatás kérdésköre az egyház számára központi probléma az elmúlt és a következő évtizedekben. Beszélt a Jezsuita Kiadó gondozásában megjelent japán katolikus szerző, Endó Súszaku Csodálatos bolond című regényéről, amelynek fontos témája a különböző kultúrák találkozása. Marilyn Chandler McEntyre: Amikor búcsúzni kell. című, a Harmat Kiadónál megjelent könyvéről szólva megjegyezte, életünk egy részében a legtöbben gondozóvá, egy másikban pedig gondozottá válunk. A könyv ezekkel az időszakokkal és a gyásszal, az elengedéssel foglalkozik. Megemlítette továbbá a Vigilia Kiadó kétnyelvű, magyarázatokkal kiegészített Rilke-kötetét és a bencés szerzetesek, diákok, öregdiákok imáit összegyűjtő Esti imák Pannonhalmáról című kötetet.

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.