Pesti Srácok

Cserháti Zsuzsa elveszettnek hitt felvételei jelentek meg CD-n és vinylen

Elveszett felvételek címmel négyszámos maxi CD, illetve vinyl középlemez (EP) jelent meg Cserháti Zsuzsa eddig kiadatlan felvételeiből. Az anyagot a 2003-ban elhunyt énekesnő születésének 75. évfordulóján mutatták be.

MTI

"A Játszd újra el!, valamint a Várj! című dalt 1990-ben rögzítettük a kispesti LGM Stúdióban egy éjszaka során. A terv az volt, hogy egy teljes albumot készítünk Zsuzsának, de az élet máshogy alakult: a két dal, illetve az angol nyelvű változatok most először jelenhettek meg, és szinte véletlen, hogy a felvételek fennmaradtak" - mondta Zakar István, a számok zeneszerzője a bemutatón.

PestiSracok facebook image

Enyedi Ernő, az e-Music Records egyik vezetője, a kiadvány producere felidézte, hogy a két dalt 1990-ben a Proton kiadó vezetőjeként tervezte kiadni, és számos más daltöredék is elkészült. "Ezek a számok egy addig kevésbé ismert énjét hozták ki Zsuzsából: felszabadultan, gátlások nélkül énekelt, évekkel később ez tette őt az ország egyik legjobb énekesnőjévé".

A hanganyag 1990 után elfelejtődött, igaz, tíz évre rá készült egy másik, eltérő hangszerelésű verzió. Közben 1998-ban a Játszd újra el! eredeti mesterszalagja megsérült, majd 2012-ben, már jóval a művész halála után leégett az az ügyvédi iroda, ahol az anyagot letétbe helyezték, így a maszter megsemmisült. Szerencsére maradt egy másolat, ami alapján végül elkészülhetett egy technikailag feljavított felvétel. Zakar István elmondta: a Játszd újra el!-ből hiányzó hat-hét másodperces részt is sikerült digitális eljárással szinte tökéletesen pótolni.

"A 33 évvel ezelőtti felvételen valamennyi hangszeres részt én játszottam fel, a hangmérnök Hajas György volt" - idézte fel Zakar István. A Játszd újra el! lírai hangvételű dal, a Várj! funkys, diszkós lüktetésű. A két dal szövegét Král Csaba készítette. Az Elveszett felvételek című kiadvány bemutatóján jelen volt Sasvári Sándor musicalszínész is. Mint elmondta, pályáját zenészként kezdte, a hetvenes évek végétől számos sztárénekes kísérőzenekarában játszott basszusgitáron, országszerte turnézott Cserháti Zsuzsával, Máté Péterrel, Ihász Gáborral, Harangozó Terivel, a Záray-Vámosi házaspárral és Zoránnal is.

Enyedi Máté, az e-Music cégvezetője elmondta: a két éve újonnan indult kiadó eddig kilenc lemezt adott ki, valamennyit CD-n, Cserháti Zsuzsa anyaga CD mellett vinyl középlemezen (EP) is megjelent.

Mint elhangzott, július 23-án, Cserháti Zsuzsa halálának 20. évfordulóján filmvetítéssel, beszélgetéssel egybekötött zenés megemlékezést tartanak az újbudai A38 hajón énekesek, zenészek, egykori barátok részvételével.

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.