Pesti Srácok

Indul a Magyar Mozgókép Fesztivál

Kemény Dénes és legendás vízilabdásai részvételével, A nemzet aranyai című (a rendező Zákonyi S. Tamással készített interjúnkat ITT olvashatja, Fodor Rajmunddal pedig ITT beszélgettünk) dokumentumfilm gálavetítésével kezdődik szerdán Veszprémben a Magyar Mozgókép Fesztivál, amelyen mintegy száz film és koncertek is várják az érdeklődőket.

MTI

A Nemzeti Filmintézet és a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa (VEB2023 EKF) program szervezésében megvalósuló fesztivál első napján A nemzet aranyai című dokumentumfilmet a veszprémi Szentháromság téren láthatja a közönség. A vetítés után Zákonyi S. Tamás rendezővel és Szécsi Zoltán háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázóval lesz beszélgetés.

PestiSracok facebook image

Csütörtökön a füredi Balaton moziban Csoma Sándor, Erőss Zsolt hegymászó történetét feldolgozó Magasságok és mélységek című filmje szerepel a műsorban, a vetítés után az alkotók részvételével közönségtalálkozót tartanak. Ugyanaznap este Veszprémben, az újonnan nyílt Foton udvarban Járai Márk - a Halott Pénz énekese - ad szólókoncertet. Csütörtökön Balatonalmádiban a tavalyi év legnézettebb magyar filmje, a Nyugati nyaralás férfi főszereplőjével, Mészáros Mátéval lesz gasztroprogram a Kerekes Pincében, majd este a film vetítése után a Szentháromság téren közönségtalálkozó.

Pénteken délután a füredi Balaton moziban a Blokád című filmet követő beszélgetésen részt vesz Tősér Ádám rendező, Köbli Norbert forgatókönyvíró, Lajos Tamás producer, ifj. Vidnyánszky Attila, a film főszereplője, valamint Kónya Imre volt belügyminiszter. Veszprémben a Fotonban pénteken és szombaton a Szíház-és Filmművészeti Egyetem mutatkozik be, az 1960-as évektől napjainkig.

Balatonalmádi strandján pénteken Dombrovszky Linda rendezésében Petőfi Sándor népszerű komikus eposzát, A helység kalapácsának western- és eastern-világban játszódó különleges műfajparódiáját láthatja a közönség, a vetítést követően az alkotókkal lesz beszélgetés. Este a veszprémi Fotonban a Mellékszereplők című alkotás vetítése után a nézők Sopsits Árpád rendezővel és a női főszereplővel, Farkas Franciskával találkozhatnak. Szakonyi Noémi Veronika Hat hét című filmje a Hangvillában lesz látható, utána itt is lesz közönségtalálkozó. Ugyanitt vetítik péntek este 10 órától a számos díjat nyert Larry című filmet. A közönségtalálkozón részt vesz Bernáth Szilárd rendező, Vilmányi Benett és Thuróczy Szabolcs színész. Később az Óváros téren a Psycho Mutants, az Európa Kiadó zenekarok és Dj Kanada Káosz szórakoztatja a közönséget.

Balatonfüreden a Partitúra Galériában minden nap 15 órától megtekinthető a Zsigmond Vilmos Oscar-díjas operatőr, Bojkovszky Béla fénymesternek 1960 és 1971 között írt leveleiből összeállított kiállítás. A tárlatban minden nap 16 órától Novák Emil Laci és Vili: Történetek a magyar operatőriskoláról című filmjét láthatják a látogatók.

A szavazók között értékes ajándékokat sorsolnak ki. A közönségdíj és a Magyar Mozgókép Díjak átadása szombat este lesz a veszprémi Petőfi Színházban.

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.