Pesti Srácok

Ők kapták a Magyar Mozgókép Fesztivál életműdíjait

Esztergályos Cecília színésznő, táncművész, Mészáros Márta rendező, Reviczky Gábor színművész, Romwalter Béla (Richy) producer és Ternovszky Béla rajzfilmrendező kaptak életműdíjat pénteken a balatonfüredi Kisfaludy Galériában tartott gálaesten.

MTI

A Nemzeti Filmintézet és a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa (EKF) program szervezésében június 7. és 10. között megrendezett Magyar Mozgókép Fesztivál részeként tartott gálaesten Káel Csaba, a magyar nemzeti mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos arról beszélt: a négynapos rendezvény műsorán vetített filmeken az életműdíjasok munkái is megjelennek.

PestiSracok facebook image

Idézzük mondataikat, figuráikat, közös identitásunk, hogy ismerjük történeteiket, "velük nőttünk fel". Személyük összekapcsolja a múlt filmgyártását a jelenével, és üzen a jövőnek is arról, hogy a művészek mennyi mindent tudnak adni a mozgóképen keresztül - mondta.

Életművük olyan örökség, amelyet tovább kell vinni, megmutatni a következő generációknak is, hogy milyen gazdag a kultúránk - emelte ki Káel Csaba.

Bóka István (Fidesz-KDNP) Balatonfüred polgármestere emlékeztetett: már harmadik alkalommal rendezik meg a Magyar Mozgókép Fesztivált, amelyen Veszprém és Balatonalmádi mellett Balatonfüred is találkozóhelye lehet a filmes szakmának és a közönségnek. Hozzátette: a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program évében a régió három városban nyolc helyszínen láthatja a közönség a magyar filmek színe-javát, miközben személyesen is találkozhatnak az élő legendákkal.

A gálaesten öten kaptak életműdíjat. Esztergályos Cecília Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, táncművész, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja. Több mint ötvenéves pályafutása során csaknem kétszáz filmben és színházi darabban játszott.

Mészáros Márta - aki egészségi állapota miatt nem tudott részt venni a díjátadón - Kossuth- és Balázs Béla-díjas rendező, a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjével kitüntetett érdemes művész, a magyar mozgókép mestere, az első jelentős magyar női rendező. Az Örökbefogadásért 1975-ben elnyerte az Arany Medvét a Berlinalén, a Kilenc hónap és a Napló gyermekeimnek című filmjeit Cannes-ban díjazták, utóbbi nagydíjas lett, a Napló szerelmeimnek című filmért pedig megkapta az Ezüst Medvét.

Reviczky Gábor a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész. Népszerűségét filmes szerepeinek is köszönheti, de sokan kedvelik Robert De Niro, Jack Nicholson vagy Clint Eastwood magyar hangjaként.

Romwalter Béla fővilágosító, producer dolgozott többek közt Jancsó Miklóssal, Makk Károllyal, Sándor Pállal és Szinetár Miklóssal. Az Oscar-díjas Zsigmond Vilmossal 1992-ben közösen alapították meg a Sparks céget, amely világítástechnikai szolgáltatásban és kamerakölcsönzésben máig piacvezetőnek számít, és immár a fővilágosítók képzésében is részt vesz.

Ternovszky Béla Kossuth- és Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező, érdemes művész. Nevéhez olyan közkedvelt sorozatok fűződnek, mint a Mézga család, a Kérem a következőt! és a Gusztáv, de ő rendezte a kultikus Macskafogót is, amelyet világszerte nagy sikerrel vetítettek.

Fotó: MTI/Vasvári Tamás

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.