Az elmúlt napokban emlékeztünk volna széles körben a pozsonyi csata 1111. évfordulójára, ha igazán emlékeznénk rá. Történelmünk egyik legragyogóbb katonai győzelme egy ragyogó logisztikai és hadászati csúcsteljesítményt, a honfoglalást zárta le – a számunkra ráadásul igencsak megnyugtatóan. Megszilárdult a Kárpát-medencébe átköltöztetett Magyar Fejedelemség helyzete, véglegessé vált, hogy Európának meg kell barátkoznia a magyarok markáns jelenlétének tényével. Az összességében négynapos csatára emlékeztek hagyományőrzők szombaton a Hősök terén.
Csaknem az egész német térség országai összefogtak 907-ben, hogy felszámolják a rájuk veszélyt jelentő, őket folyamatosan hadjáratokkal terhelő magyar államot. A magyarság hozzávetőleg egy évtizeddel korábban vetette meg a lábát a Kárpát-medencében, a komoly szervezési képességekről tanúságot tevő honfoglalás révén. Mintegy 100-150 ezres népesség tette meg az ezer kilométeres utat Etelközből, magával hozva szekereken a jurtáit, felszereléseit, személyes holmijait, akár egymilliós jószágállományát, előre bebiztosítva a gazdálkodása folytonosságát úgy, hogy egyévi aratás is kimaradt a vándorlás miatt. Útközben át kellett kelnie a népnek a Kárpátokon, ahol előre le kellett osztani, hogy kik melyik hágókon és szorosokon haladjanak. Minderre összesen alig fél évük volt, hiszen késő tavasszal, a hágók járhatóvá válása után indulhattak, és az őszi esőzések előtt mindenkinek meg kellett érkeznie az új hazában kijelölt szálláshelyére. A feladatot nehezítette, hogy a haderőt kétfrontos háborúban megosztva, délen a bolgárok, északnyugaton pedig a morvák ellen kellett biztosítani a menetet.
A német fejedelemségek 907-es, egyesített támadásakor is meg kellett villantani a magyar katonai képességeket. A Luitpold bajor őrgróf, Theotmar salzburgi érsek és Sieghardt herceg által vezetett német sereg valószínűleg számbeli fölényben volt, amit úgy akart kihasználni, hogy két menetoszlopban érkezve a Duna mindkét partját megszállta, és a folyón érkező hajóhaddal biztosította az óriási sereg utánpótlását. Így próbálták megakadályozni a magyar taktikai mozgásokat, hogy a kellő időben egyesülve, végső csapást mérjenek a mieinkre. A dolgok azonban egész másként alakultak.
Alig néhányan élték túl a betolakodók közül
A nomád könnyűlovasság portyái már az úton lévő németeket folyamatosan zaklatták (Theotmar érsek már egy ilyen összecsapás során meghalhatott), majd a magyar fősereg egyenként leszalámizta az ellenséget. Július 4-én elpusztította a kisebbik seregrészt, majd égő nyílvesszőkkel felgyújtotta az utánpótlást szállító hajókat, július 5-én pedig a Dunán észrevétlenül átúsztatva a nagyobbik német sereget is tönkreverte. A következő napokban veszett menekülés vette kezdetét a Duna völgyében: a német katonák, nyomukban az őket kaszaboló magyar harcosokkal, a 250 kilométerre nyugatra levő Ennsburg váráig iszkoltak – már akik egyáltalán eljutottak odáig. Ott a magyarok – tetézve a megsemmisítő győzelmet – kicsalták a vár helyőrségét, és őket is megverték egy búcsúcsatában, végül elfoglalták a várat, és egészen odáig tolták ki az ország nyugati határát. Ezek az utóvédharcok valószínűleg július 7-ig tartottak.
Pórul járt, aki a magyarokra támadt
Sajnos alig van írásos forrásunk a pozsonyi csatáról és a korszak más fontos összecsapásairól, az viszont feltételezhető, hogy egy zseniális magyar hadvezér aratta bő egy évtized hatalmas győzelmeit. A Brenta folyónál 899-ben az itáliai longobárdok seregét semmisítették meg a magyarok, 907-ben pedig Pozsonynál ugyancsak alig maradt hírmondó az ellenségből.
Az országunk elleni német támadást persze nem lehetett megtorlatlanul hagyni: 908. augusztus 3-án Eisenachnál a thüringiai őrgróf seregét semmisítette meg a magyar haderő, majd 910. június 12-én az első augsburgi csatában a bajor-sváb, június 22-én Rednitz mellett pedig a frank sereget adta át a múltnak. Az említett öt csatában az ellenség szinte mind egy szálig odaveszett, beleértve a fővezérét is.
A magyarok különös gondot fordítottak a menekülő ellenség üldözésére és levadászására, ezzel a kíméletlen hozzáállással teljesen megtörve az ellenállást. A győzelmet viszont ezt megelőzően olyan taktikai elemek által vívták ki, mint a harcmező aprólékos felderítése, az ellenség megtévesztése, altatása, majd rajtaütésszerű lerohanása, csapataink elrejtése és az ellenség feléjük terelése, gyors csapatmozgások, az ellenség által lehetetlennek tartott átkelések folyókon, óriási fegyelem és rendezettség, valamint végtelen türelem a csata megfelelő helyének és idejének kiválasztásánál.
A németek jó időre tanultak a leckéből: egészen 1030-ig nem mertek Magyarországra támadni.
Videó: László Petra
terra
2018-07-11 at 12:41
A pozsonyi csatában aratott diadal kapcsán több tanulságos gondolat merülhet fel.
– A magyarság, amit Ázsiából jövő honfoglaló törzseink és az itt élő népesség alapozott meg, nem igazán volt kívánatos a nyugat-európai germánok, sem a kelet-európai szlávok számára. Idegen testnek tekintettek bennünket kezdettől fogva és a történelem során számos alkalommal fogtak össze ellenünk, hogy eltüntessenek bennünket, ezt ma sem árt észben tartani. Köthetünk szövetségeket nyugatra és keletre is, de mindig a magyarság érdeke és hosszú távú jövője alapján.
– A jól felszerelt német nehézgyalogságot azért tudtuk legyőzni, mert megőriztük a magunkkal hozott lovas nomád harcmodort, tudást és hagyományt. Ma is egyszerre vagyunk európaiak és ázsiaiak, két forrásból is meríthetünk őseink tudásából.
– Genetikailag rendkívül értékes nép vagyunk, amelynek Ázsiából hozott génállományát a velünk keveredő népek génjei is gazdagították, a történelem viharaiban elszenvedett rendkívüli viszontagságok pedig egy átlagon felüli kiválasztódást eredményeztek (ezt nem én találtam ki, hanem a “magyarkodással” nehezen vádolható Ceizel Endre írta meg tudományos tényekre alapozva “Az érték bennünk van” című könyvében.) Bár a nálunk szerencsésebb sorsú és gazdagabb népek hajlamosak bennünket lenézéssel kezelni, semmi okunk arra, hogy kisebb rendűnek érezzük magunkat, sőt.
neaddfel
2018-07-10 at 20:20
És még csak annyit, hogy “kacorkirályúr” fogadom nem fogja válaszra méltatni a 19:51-kor neki írt rövid de vitathatatlan összefoglalómat a témában.
neaddfel
2018-07-10 at 20:14
Igen, ilyen a világ, szerintem minden minden népnek akadnak “kacorkirályai” ugyan úgy mint “szanyikapitányai”.
Ba
2018-07-11 at 15:48
Én még nem adtam fel a reményt, hogy egyszer ilyen kacorkirályokból kacorkéssel vmi emberszerűt faragjak…. bár , úgy látom elég hitvány az alapanyag…
neaddfel
2018-07-10 at 19:51
“Kedves” Kacor király “Amikor I. Ottó 955-ben Augsburgnál megverte a magyar sereget..”
Augsburgi csata.
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
“A közhiedelemmel ellentétben a magyar sereg nem szenvedett hatalmas vereséget: a harcosok nagy része élve hazatért,..”
RÁADÁSUL, igazából ez nem is volt egy igazi sereg, csak egy kalandozó csapat.
ELLENTÉTBEN A POZSONYI CSATÁVAL AHOL:
Az ütközetben elesett a herceg, az érsek és rajtuk kívül még számos püspök és apát is, és odaveszett az egész sereg !!!
ÉS “A pozsonyi csata hatása tehát..”
A vereség akkora traumát jelentett a keresztény nyugati hatalmak számára, hogy ezután egészen II. Konrád 1030-as támadásáig nem vállalkoztak Magyarország megtámadására.
AMIKOR IS: mai szóhasználattal ismét kaptak egy jó nagy “zakót” ISTVÁNTÓL, és véres fejjel kullogtak haza !!!
Vízöntő
2018-07-10 at 15:43
Azoknak akik lebecsülik, becsmérlik csak annyit, a 907 -es pozsonyi csata hivatalos tananyag az USA katonai akadémiáján a West Point-on!
Vízöntő
2018-07-10 at 18:10
OKOSKODIK TOM AKIBŐL jERRY MINDIG HÜLYÉT CSINÁL!
Tantárgy bizony és vizsgáznak belőle, évtizedek óta minden végzett tiszt!
Chesterton
2018-07-10 at 19:03
Fonokom katonai akademian vegzett (7 evet szolgalt a kiralyi haditengereszetnel) es o is emlitette, h tanultak rola…nem sokat tud magyarrszagrol,de errol hallott…persze nem ezzel kezdte,de egy kozos pialasnal enlmlitette…
Chesterton
2018-07-10 at 19:11
En tudom,h melyik tantargy keretein belul: strategia,logisztika es kozepkori tortenelem! Ha nem igaz, akkor atvert a szemet,de akkor meg dijazom azt,h vette a faradtsagot es utananezett ennek a regi esemenynek! De hogy pont ezt talata az azert gyanus lenne,de mindenki azt gondol,amit akar…ott,akkor jol sult el…
neaddfel
2018-07-10 at 20:06
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.
A csata leírása a korabeli nekrológiumok (halottas könyvek), valamint Johannes Aventinus hat évszázaddal későbbi írásaiból maradt ránk.
Johannes Aventinus (Johannes Turmair) humanista történetíró részletesebben írt az eseményekről. Munkáját egyesek hiteltelennek tartották, főleg időben távollévő volta miatt, míg végül Veszprémy László filológiai és hadelméleti szinten bebizonyította az Aventinus-i szöveg hitelességét, s kimutatta, hogy ez a késő középkori munka a benne megőrzött– ismert és mára már ismeretlen eredetű – egykorú értesülések révén értékes kútfő 907 hadi eseményeire vonatkozólag.[22] Aventinus munkájának értéke mellett foglal állást Szabados György[23] is.
Kati
2018-07-10 at 14:57
Az, hogy valaki itt a Sziriusszal gúnyolódik mindazoknak az èrdeme, akik minden féle fantazmagóriákat gyártanak és terjesztenek. Ez viszont onnan ered, hogy hivatalosan is sok kitalációt tanitottak a magyarokról és a saját hagyományokból és legendákból táplálkozó eredet tudatunkat tűzzel-vassal és ” tudományos szakemberekkel” irtották. A magyarok mindig és érzékelték, hogy valami nem stimmel, de más nem maradt, mint a számtalan tév-eszme (őrület, de legalább más, mint a sok ismert és elismert hazugság.) A magyarokban mindig is volt valami küldetés tudat, ami miatt fogékonyak vagyunk a messianisztikus megvezetésekre. Érezzük, hogy mások vagyunk, másként látjuk a világot és a lázadások mozgatója egy erkölcsi elköteleződés az igazság mellett. Aki ezt fölvállalja és nem van hozzá bátorsága is, az tud csak azonosulni a magyar léttel.
Chesterton
2018-07-10 at 18:48
“A feltételezések szerint talán”….akkor szerintem maradjunk is ennyiben es mindenki gondolja azt,amitol jobban alszik! Ha Te igy gondolod,hat tedd azt…
Chesterton
2018-07-10 at 19:23
Mint ahogy az is,amit fent leirtal,de orulok,h leirtad, erdrkes feltetelezes,jo volt olvasni a sziriuszi magyarok es hasonlo dolgok mellett…
Csaby Mihály
2018-07-10 at 11:17
…”zakót” kapott a betolakodó nyugati gyilkos horda !
Dobos László
2018-07-10 at 11:49
Csak sajnos I. István ezt elfelejtette. Meg is lett a következménye és meg is kapta méltó büntetését – nem az ő ágából folytatódott az Árpád-ház.
Dobos László
2018-07-10 at 10:59
Az a helyzet, hogy nem volt honfoglalás. Annál sokkal többről volt szó: honmentésről! A Kárpát-medencében maradt magyarok hívták haza a keletre vándorolt magyarokat, hogy védjék meg őket a nyugatiak állandó zaklatásától. Ezért van az, hogy ma magyarul beszélünk, mert Árpád magyarjai és a Kárpát medencei magyarok is ezt a nyelvet beszélték és túlnyomó többségben voltak itt. Ha nem így lett volna, akkor úgy járunk, mint a bolgár törökök, akik ugyan meghódították a mai Bulgária területét, de később beolvadtak a meghódított szláv többségbe és elvesztették eredeti török nyelvüket. Ideje lenne a nyugati határnál egy hatalmas lovas szobrot emelni Árpád vezérnek és fiainak, akik megnyerték nekünk ezt a csatát. Ez az ütközet volt a magyar történelem legfontosabb csatája. “Mindössze” 1111 évre határozta meg a sorsunkat!
Dobos László
2018-07-10 at 11:48
Leszámítva a Szíriuszi kitérőt nem is tudod, hogy milyen igazat írtál. Vak tik is tanál szenet! (sic!)
Doki
2018-07-10 at 12:07
Miért nem takarodsz haza, ha csak gúnyt tudsz űzni a történelmünkből? Vagy otthon is utálnak benneteket?
Deplorable
2018-07-10 at 13:22
Hát nem egészen… A honfoglalók minden értékelhető adat szerint a baskirral rokon török nyelvet beszéltek, ahogy a csatlakozott kavarok is egy másik török nyelvet. A mai értelemben vett magyar nyelvet a kárpátmedencei őslakók beszélték, és a hódítók, épp úgy, ahogy az általad említett bolgár törökök (vagy a Kijevet alapító skandinávok is), szép lassan elveszítették a saját nyelvüket, lecserélték a bennszülöttek nyelvére. Ajánlom Vékony Gábor idevonatkozó munkáit tanulmányozásra.
Mátyás
2018-07-10 at 15:28
De azért a török és magyar nyelvnek is van egymáshoz köze, elképzelhető, hogy egy közös “ősnyelvből” fejlődtek ki, vagy átvettek egymástól.