Pesti Srácok

Képzésen ismerkednek meg az új minisztereink, politikusaink az Országgyűlés működésével

Képzésen ismerkednek meg az új minisztereink, politikusaink az Országgyűlés működésével
Fotó: Kocsis Zoltán

Mindenki nyugodjon meg, jó kezekben vagyunk...A képzésen a teljes Tisza-frakciónak kötelezően részt kell vennie. A cél, hogy az eddig énekesként, eladóként, bicikliárusként, színházi rendezőként dolgozó megválasztott képviselőink egyáltalán megtudják, hogy mi hogy néz ki a törvényalkotó intézményben, avagy az Országgyűlésben. Mindez kevesebb, mint egy héttel a munkába állásuk előtt. Jaj.

Az Országgyűlés Hivatalának törvényhozási igazgatósága a sok parlamenti ciklusát megkezdő képviselő miatt képzési programokat szervezett, azzal a céllal, hogy a résztvevők megismerkedjenek az Országgyűlés működésével, a törvényhozási folyamatokkal, valamint a mindennapi parlamenti munkát támogató informatikai és adminisztratív rendszerekkel – derült a tiszás képviselők, például Ruszin-Szendi Romulusz Facebook-bejegyzéséből is. A Tisza Párt 141 fős frakciójából ugyanis mindenki most először ül be a Parlamentbe. 

országgyűlés NAGY Attila Mihály; SASVÁRI Róbert
Még tanulják az országgyűlési munkát, de majd belejönnek; fotó: Kocsis Zoltán

Gyerekek, most megtanuljuk hogy működik az Országgyűlés…Aki nem figyel, az megy a sarokba!

A Fidesz és a KDNP frakciójában 15 olyan politikus van, aki most lesz először tagja az Országgyűlésnek. A Mi Hazánk 6 fős képviselőcsoportjában pedig egy képviselő számít új bekerülőnek. Ehhez képest az előző ciklusban a 199 képviselőből mindössze ötven főnek volt ismeretlen parlamenti munka.

  • Az előadásokon többek között az Országgyűlés működéséről, az ülésrendről, a törvényhozási folyamatról és a kormányzat munkájában használt eszközökről tájékoztatják majd az újonnan megválasztott képviselőket – írja a Magyar Nemzet.Emellett az Országgyűlés Hivatalának munkatársai az ülésnapokon is segítséget nyújtanak majd a képviselőknek.

 

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.