
Mostanáig százharminc embert hallgattak ki gyanúsítottként a hatóságok a koronavírus elleni védettségi igazolással kapcsolatos visszaélések miatt – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Bűnügyi Főigazgatóságának főosztályvezetője szerdán, online sajtótájékoztatón.
Szelei Pál megerősítette, hogy az egészségügyi területen dolgozók egy része is érintett az eljárásokban; az ő esetükben vesztegetés, vesztegetés elfogadása és közokirat-hamisítás is előfordult. Váradi Piroska, a Nemzeti Védelmi Szolgálat főosztályvezetője azt hangsúlyozta: az egészségügyi ellátórendszer oltásokkal, tesztelésekkel foglalkozó dolgozóira jelentős korrupciós nyomás nehezedik. Felhívta a figyelmet arra, hogy ha egy egészségügyi dolgozó kiállítja a védettségi igazolást egy be nem oltott számára, és ő később megfertőződik koronavírussal, akkor az egészségügyi dolgozó esetében a foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés elkövetése is megállapítható.
Forrás: MTI; Fotó: MTVA/Bizományosi/Róka László
Mária néni
2021-12-29 at 22:45
Egy biztos, ezek az emberek nem a Kereszténydemokrata
párt tagjai.
Solaris
2021-12-29 at 20:32
Orientál,
csak a kedvedért:
A fenti néhány sor egy törölt kommentnek a folytatása, ezért nem érted.
Meg másért sem, de ezt már megbeszéltük.
Szóval az ingyen vonatjegy a Nürnberg2-re utazó delikvenseknek szól.
A pert online fogják közvetíteni, a világ legnézettebb műsora lesz.
Kiosztanak majd néhány év karantént.
gács
2021-12-29 at 19:21
Hát ez eléggé arcpirító!
Orientál
2021-12-29 at 17:32
Solaris Szlovákoknál fejenként 300 euró a jutalom. Hol élsz ,tán biciklibelsőben?
Solaris
2021-12-29 at 13:27
nem kell a vonatjegy.
Pedig ingyen lesz.
Meg online közvetítés…