Pesti Srácok

1400 falusi kisbolt kap támogatást bérköltségre

1400 falusi kisbolt kap támogatást bérköltségre

Gyopáros Alpár felidézte, hogy 2021-ben, a Magyar Falu Program keretében a kormány fejlesztési támogatást biztosított a 2000 lélekszám alatti településeken működő kisboltok számára. A lehetőséggel több mint 1400 kisbolt élt, amelyek az előírt ötéves fenntartási idő alatt évente bérköltség támogatására is pályázhatnak – tette hozzá.

Úgy folytatta, hogy 2022-ben így 1281 fő foglalkoztatását segíti a kormány 724 helyszínen, szerte az országban. Az idei hozzájárulás 564 millió forintnyi támogatást jelent a 2021-es felhíváson nyertes kisbolttulajdonosoknak, akik jövőre ismét nyújthatnak be foglalkoztatást támogató kérelmet. Gyopáros Alpár jelezte: december közepéig megjelenik egy új pályázati felhívás is, amelynek keretében minden 2000 lélekszám alatti településen működő kisbolt pályázhat működési támogatásra, például rezsiköltségének elszámolására.

– fűzte hozzá.

PestiSracok facebook image

– zárta bejegyzését Gyopáros Alpár.

Vezető kép: MTI

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.