Miközben uniós számháború zajlik a kötelező migrációs kvóta körül, a magyar igazságügyminiszter úgy nyilatkozott, megtámadható a kvótarendszer az Európai Bíróságon. Trócsányi László szerint veszélyes precedenst teremtene az EU-ban, ha az egyhangú beleegyezést feltételező döntések felülírhatóvá válnának, azaz egyes tagállamok akarata érvényesülhetne mások kárára. A közvélemény számára ráadásul kevésbé tisztázott, ki és milyen felhatalmazással döntött az EU-ban a kvótáról, milyen valós kötelezettségeket róna az egyes tagállamokra, és tulajdonképpen miért is kötelező. Kovács Istvánnal, az Alapjogokért Központ stratégiai igazgatójával ezt a kérdéskört jártuk körül, és többek közt azt is megtudtuk, a kvótarendszer bevezetése nemcsak a tagállamok, de még a menekültek számára is jogsérelemmel járna, hiszen korlátozná őket a szabad mozgásban.
SUSÁNSZKY MÁTYÁS PÁL – PestiSrácok.hu
-jogilag vitatható a kvótarendszer bevezetéséről szóló uniós döntés
-120 ezer emberből 89-et sikerült áttelepíteni
-a kvótarendszer korlátozza a menekültek szabadságjogait
-nem közös megoldás, ha egyes országoknak kimaradási joga van
-az unió polgárainak is lehetőségük van aláírásgyűjtéssel befolyásolni a döntéseket
-a kvótarendszerbe vont menekültek és családtagjaik könnyebben letelepedhetnek
Tulajdonképpen ki és milyen minőségben határozott a kvótarendszer bevezetéséről?
Két egymástól jól elkülöníthető fejlemény történt 2015 szeptemberében. Először szeptember 9-én az Európai Bizottság jogszabály-kezdeményezési monopóliumával élve tett javaslatot egy olyan uniós mechanizmus elfogadására, amely keretében Görögországból és Olaszországból egy előre meghatározott számítási módszer alapján (kvóta) kellene átvennie a tagállamoknak olyan személyeket, akik Görögországban, illetve Olaszországban nyújtották be menekültkérelmüket. Ez tehát jelenleg csak egy rendelet-tervezet, amelyet az úgynevezett rendes jogalkotási eljárás keretében kellene elfogadni: az Európai Bizottság javaslatát az Európai Tanács és az Európai Parlament társjogalkotóként tárgyalja. Csak akkor lehet belőle jogszabály, ha mindkét testület ugyanazzal a tartalommal fogadja el a javaslatot.
Fotó: express.co.uk
Ettől elkülönül az Unió Bel- és Igazságügyi Tanácsának szeptember 22-i ülésén meghozott határozat, amely 120 ezer görögországi és olaszországi kérelmező szétosztását írta elő a tagállamok között. Ez tehát nem javaslat, hanem jogerős döntés, amelyet az EU működéséről szóló szerződésben szabályozott „szükséghelyzeti reagáló rendszer” keretei között fogadtak el. Ennek értelmében a Tanács, a Bizottság javaslatára átmeneti intézkedéseket hozhat, ha valamely tagállamban olyan szükséghelyzet alakul ki, amelyet harmadik országok állampolgárainak tömeges beáramlása okoz. Mivel a javaslatot nem rendes jogalkotási eljárás keretében fogadták el, az Európai Parlament sem lehetett társjogalkotó, illetve a nemzeti törvényhozások sem kezdeményezhették annak vizsgálatát, hogy a szóban forgó intézkedések sértik-e szuverenitásukat, vagy másképpen: megfelelnek-e a szubszidiaritás követelményének.
Ezek szerint egy jogilag vitatható döntés született?
A kérdéses tanácsülésen négy „keleti” ország szavazott nemmel: Magyarország, Szlovákia, Csehország és Románia, Finnország pedig tartózkodott. Példátlan, hogy egy ilyen horderejű döntést minősített többséggel, tehát nem egyhangúan fogadjanak el, ráadásul úgy, hogy a hivatalos kommunikációban ez a „közös európai megoldás”. Szlovákia rögtön az ülés után jelezte, hogy az Európai Unió Bírósága előtt támadja meg a döntést, míg a magyar kormányt ugyanerre az Országgyűlésben nemrég elfogadott törvény kötelezi.
Mivel érvelhetnek a kvótarendszer bevezetését ellenző országok?
Több okból is jogellenes lehet a kérdéses tanácsi döntés, az azt megtámadó keresetek valószínűleg ezekre épülnek majd. Önmagában nem aggályos, hogy a határozat minősített többséggel született meg, hiszen a Lisszaboni Szerződés óta erre van lehetőség. Az azonban kérdéses, hogy átmeneti intézkedésnek minősíthető-e annak előírása, hogy a tagállamoknak kötelezően kell átvenni más országoktól kérelmezőket.
Álláspontunk szerint erről legfeljebb rendes jogalkotási eljárásban lehetett volna dönteni, azonban még itt is felmerülne a szubszidiaritás kérdése: nem lehet uniós szinten meghozni olyan intézkedést, amelyet tagállami szinten hatékonyan lehet kezelni.
Ráadásul a kvótás döntés ellentétes lehet az Unió Alapjogi Chartájával is, amely – a magyar Alaptörvényhez hasonlóan – kifejezetten tiltja a menekültek és kérelmezők csoportos kiutasítását.
Márpedig egy olyan döntés, amely emberek egy meghatározott csoportját – akár akaratuk ellenére is – arra kötelezi, hogy elhagyják tartózkodási helyüket elnevezésétől függetlenül tömeges kiutasításnak minősülhet.
Ezeket a kérdéseket most az Európai Unió Bíróságának kell megválaszolnia, holott a rendes jogalkotás szabályainak betartása alkalmas lehetett volna arra, hogy a döntéshozók tisztázzák a felmerülő problémákat.
A kvótarendszer bevezetése ebben az értelmezésben szemben áll az emberi szabadságjogokkal…
A kvóták nemcsak jogilag problémásak, hanem életszerűtlenek is. Hiába írja elő Brüsszel 120 ezer ember letelepítését, ennyi migráns két hét alatt érkezik az EU-ba és senki sem tudja, hogy mi lesz a többi emberrel. Ráadásul ezzel az intézkedéssel Brüsszel azt üzeni az Európába igyekvőknek, hogy „jöjjenek csak nyugodtan, majd az EU valahogy megoldja”.
Lehetetlen annak biztosítása, hogy a migránsok a számukra „kijelölt” helyen maradjanak. Ha ugyanis valaki több ezer eurót fizetett ki egy embercsempésznek arra a hazug ígéretre, hogy ő majd Párizsban vagy Münchenben élhet, akkor nem fogja elfogadni, hogy egy bulgáriai sátortáborban, vagy egy romániai menekültszálláson helyezzék el. Az EU-s szabályok értelmében pedig őrizetben tartani még a kérelmezőket is csak nagyon szűk keretek között lehetséges; a menekültstátuszt már megkapókkal szemben pedig kizárt az ilyen kényszerintézkedés.
Közös Európai megoldásként beállítani a kvótákat azért is álságos, mivel az Egyesült Királyság, Írország és Dánia nem vesz részt a megvalósításban, hiszen ezen államok csatlakozásukkor ún. kimaradási jogot (opt out) kaptak a hasonló rendelkezések végrehajtása alól. A fennmaradó tagállamok közül a V4-ek egységesen utasítják el a kvótákat, hozzájuk pedig csatlakozhat Románia is, amely nemmel szavazott a kérdéses tanácsülésen, bár egyelőre nem tudni, hogy az újonnan felálló kormány osztja-e elődje álláspontját.
Valószínűleg idő közben ezen aggályokat a többi tagállam is felismerte. Azok is, amelyek igennel szavaztak a kérdéses tanácsülésen, ugyanis a döntésnek még ezen államok sem tesznek eleget. A Bizottság utoljára november 4-én publikált „előrehaladási jelentést” a kvótás döntés kapcsán. Akkor, tehát másfél hónappal a döntés után a 120 ezerből 89(!) embert sikerült áttelepíteni, a tagállamok többsége pedig még előkészületet sem tett az intézkedés végrehajtására.
Fotó: vox.com
A Fidesz és a DK aláírásgyűjtő akciói fölvetik a kérdést, uniós szinten van -e lehetősége a polgároknak pozitív vagy negatív irányban befolyásolni a döntéshozást? A Lisszaboni Szerződés például biztosít ilyen jogokat az uniós polgároknak.
Az uniós jogalkotás sajátossága, hogy sem az Európai Parlamentnek, sem pedig a tagállami vezetőkből álló Tanácsnak nincs jogszabály-kezdeményezési joga. Ez kizárólag az Európai Bizottságot illeti meg, amelynek tagjait viszont nem az uniós állampolgárok választják, ezért sokszor megfogalmazódik vele szemben a demokráciadeficit vádja. Ennek orvoslására teremtette meg a Lisszaboni Szerződés az úgyneveztt európai polgári kezdeményezést, amelynek értelmében egymillió európai állampolgár arra kötelezheti a Bizottságot, hogy alkosson jogszabály-tervezetet a kezdeményezésben foglalt tartalommal.
A kezdeményezés kritériumai szigorúak: legalább hét különböző tagállamból kell származni az aláíróknak; az Európai Bizottságnak előzetesen jóvá kell hagynia a döntést; egy minimum számot legalább hét tagállamban külön-külön is el kell érni. A sikeres kezdeményezés sem kötelezi azonban a Bizottságot, elegendő, ha a testület írásban megindokolja, hogy miért nem tesz eleget a döntésnek. Ugyanakkor, ha összegyűlt az egymillió aláírás, akkor az Európai Parlamentnek mindenképpen meg kell tárgyalnia az ügyet, amely adott esetben felszólíthatja a Bizottságot, hogy kezdeményezzen jogalkotást.
A kvótakérdésben jobbára számháború zajlik, arról azonban keveset lehet hallani, milyen kötelezettségekkel, vagy jogokkal járna annak bevezetése a tagállamok számára. Lehet erről tudni valamit?
Sem a Bizottság javaslata, sem a tanácsülésen elfogadott határozat nem rendelkezik ezekről részletesen. Ami biztos, hogy minden tagállamnak ki kellene jelölnie egy-egy „nemzeti kapcsolattartót”, ezek pedig Olaszországban és Görögországban segédkeznek az áthelyezendők kiválasztásában. Az áthelyezési mechanizmust olyan kérelmezők esetében lehetne alkalmazni, akik olyan ország állampolgárai, ahonnan érkezők körében legalább 75%-os a benyújtott menedékkérelmek pozitív elbírálásának aránya. Ez azt valószínűsíti, hogy Brüsszel elvárása alapján a tagállamoknak az áthelyezettek többségének meg kellene adniuk a menekültstátuszt.
Ezzel az a baj, hogy a menekültek valamennyi uniós ország joga szerint gyakorlatilag az állampolgárokkal azonos jogokat élveznek, számukra a fogadó állam akár útlevelet is kiállít.
Innentől nehezen elképzelhető, hogy milyen módszerrel lehetne korlátozni az Unión belüli mozgásukat. Sőt, minden tagállami szabályozás arra épül, hogy bizonyos idő elteltével – Magyarországon 3 év után – a menekültek jogszerűen igényelhetik a befogadó állam állampolgárságát. Családegyesítés jogcímen, a menekültként elismert személyek családtagjai is igényelhetnek letelepedési engedélyt a fogadó államokban, végső soron belőlük is állampolgár lesz.
Cìmlapfotó: inquisitr.com
Facebook
Twitter
YouTube
RSS