Orbán Balázs szerencsétlenül fogalmazott, elnézést kért érte és pontosított. Bár a világosan gondolkodók elsőre is értették, mit akart mondani. Kicsit lerágott csont is már az egész ügy. De…
Ne menjünk már el a sztori talán legfontosabb, visszatérő eleme mellett. Ne hagyjuk, hogy ez az álságos, visszatérő tematizálás válasz nélkül maradjon. És semmiképp ne védekezzünk a kérdésben. Sőt, nekünk van okunk és erkölcsi alapunk számonkérni, akár támadni és vádolni is. De nem szoktunk. A jobboldal (nem csak itthon, az egész világon) hagyja, hogy a baloldal tematizáljon, amire aztán mi védekezni, magyarázkodni kényszerülünk. Évtizedek óta ezt csinálják, ez a taktikájuk egyik fontos eleme.
Most Orbán Balázs mondatait fogták meg, és tették ki a szégyentáblára, majd pedig vezényszóra dobálják a köveket. Ugyanígy tettek Kövér Lászlóval is, amikor a „köteles beszéd” fogalma megszületett. Dehogy akarta ő felakasztani a politikai ellenfeleket. (Megjegyzem, épp a baloldal az, amelyik azóta ezt konkrétan kimondja. Gátlástalanul kandelábereznek a politikusaik és újságíróik, az egyszerű aktivisták és kommentelők ennél sokkal cifrábbakat is mondanak.) Kövér László iróniát használt azokra, akik az állandó halálkultuszt, a mindenszarizmust, az önfeladást, öndegradálást hirdették a magyar nép számára. OK, akkor még óriási médiatúlsúlyban volt a baloldal, így könnyedén, szinte ellenállás nélkül keresztül tudta vinni a narratíváját. Mára azért hál’ Istennek, sokkal jobban állunk. Nem is sikerült Orbán Balázs vudu-babázása. Ettől még biztos, hogy neki személyesen nem volt könnyű, és érzékenyen érintette mindaz az aljasság és hazugság, ahogy megpróbálták lekaraktergyilkolni. Az igazságtalanságot minden ember – mínusz a Márki-Zay vagy Magyar Péter típusú szocio- és pszichopaták – nehezen viseli. Amikor kiforgatják a szavait, szalmabábot építenek belőlük, és utána megkövezik. Ez a vihar azonban szerencsére elmúlt. A baloldal újabb karaktergyilkolási kísérlete fulladt kudarcba.
De tényleg ne engedjük, hogy megússzák, és újabb hasonló rohamokra készüljenek. Amikor majd ismét meglóbálják a morállófaszt, és le akarnak vele sújtani valaki fejére. Ha itt valakinek súlyos morális eltévelyedése van, az épp ők. Azok, akik őt most támadták. Ráadásul nem először találkozunk ezzel az érveléssel, visszatérő mantrával. Amikor a jelenlegi Ukrajnát és az ország vezetését az 1956-os magyar szabadságharcosokhoz hasonlítják. Ez az állítólagos párhuzam nemhogy csúsztatás, álságos, hamis összemosás, nem csak történelemhamisítás, hanem a hősök emlékének meggyalázása, kegyeletsértés, már-már blaszfémia.
1956-ban szabadságszerető, idealista, a világpolitika játszmáival mit sem törődő, azokat nem is ismerő magyar emberek elégelték meg a terrort, az elnyomást, és lázadtak fel ellene. A nálunk állomásozó idegen katonai csapatok, az őket itt állomásoztató idegen hatalom és annak helyi képviselői, áruló politikusok és ÁVH-s pribékek ellen. És ennek a lázadásnak az élére álltak tisztességes, vagy korábban ugyan aljas, de a történelmi helyzetnek – vagy talán Isten közbenjárásának? – köszönhetően a damaszkuszi útra lépő politikusok. Az, hogy a forradalom elbukott, épp a nagyhatalmi játszmák áldozataként, az már egy másik, szomorú téma. De a forradalom tisztasága, a magyar nép, munkások és értelmiségiek őszintesége és egysége példa értékű. Ezt a méltóságot, magasztosságot sározzák be mindazok, akik bármilyen párhuzamot vonnak a mai Ukrajnával.
Az ukrán háborúnak igazából három szintje/aspektusa van, amiből az egyik valóban egy nagyobb hatalommal szembeni védekező háború. Ha ebből állna az egész, akkor nem kérdés, hogy minden elismerést, támogatást megérdemelne. És még akár az 56-os párhuzam is megállna. De ehhez a szinthez – nevezzük középsőnek – képest van egy alacsonyabb/lokálisabb/rejtettebb szint is: egy polgárháború. Amit az ukrán állam vezetése vív évek óta állampolgárainak egy része, a kisebbségek ellen. Elsősorban persze a nagy számú orosz kisebbség ellen; velük szemben fegyverrel, paramilitáris alakulatok felhasználásával, pogromokkal, gyilkosságokkal, a legdurvább fizikai atrocitásokkal is. De a kevésbé látványos kisebbségekkel, így a magyarokkal szemben is. Velük szemben „csak” a nyelvhasználat korlátozásával, magyarságuk ápolásának ellehetetlenítésével, mindennapi életük adminisztratív nehezítésével.
És van egy harmadik, „magasabb” szint: ez pedig a proxy-háború, amit valójában az USA vív Oroszországgal szemben. Amihez felhasználja Ukrajnát, annak katonaságát, feláldozva emberéletek akár százezreit, saját geopolitikai céljainak érvényesítéséért. Azért, hogy világhatalmai státuszát, európai hegemóniáját ne veszélyeztesse Nyugat-Európa és Oroszország közeledése. Ennek érdekében saját európai szövetségeseinek gazdaságát is szétveri, az előretolt bástyaként felhasznált országot, Ukrajnát pedig nekivezeti a szomszédos atomhatalomnak, Oroszországnak. Először forradalmat szervez a legitim, demokratikusan megválasztott vezetéssel szemben (Majdan, 2014), majd pedig a gazdasági elitje és vezető politikusai, Kijevben egymásnak adva a kilincset, fellázítják a katonaságot, hogy győzzék le Oroszországot. (Erről nyilvánosan elérhető videófelvétel van, szóval a Rácz Andrások és hasonlók szerecsenmosdatásai és egyéb hazugságai teljesen fölöslegesek.)
Míg Magyarországon szovjet csapatok állomásoztak 56-ban, Ukrajnában épp az amerikai hadsereg – és a NATO – volt jelen fű alatt. Oroszország lépéskényszerben volt, és bár valóban csúnya dolog egy másik országot megtámadni, nem is mentjük fel Oroszországot ennek felelőssége alól, de ha realistán, érzelemmentesen nézzük a dolgot, nem nagyon volt más lehetőségük. A diplomáciai próbálkozások kudarcot vallottak, a megállapodásokat a Nyugat rendre felrúgta (ezt is maga Angela Merkel vallotta be a Minszki Egyezmény kapcsán, szóval itt sem érdemes hablatyolnia a „szakértőknek”), és hát ha tetszik, ha nem, Oroszország egy meghatározó hatalom, nem csak a világ legnagyobb nyersanyagkészletével, de a legnagyobb atomarzenáljával is, így mindenképp valamiféle megállapodásra, együttélésre kell vele jutni a környező országoknak. Ráadásul a Szovjetunióval ellentétben – a mai Oroszország és annak vezetője, Vlagyimir Putyin sokkal okosabb, és tisztában van vele, hogy horribilisan sok pénzbe kerülő katonai kalandok, külföldön állomásoztatott csapatok helyett gazdasági erőfölényét alkalmazva sokkal könnyebben, olcsóbban, mások számára is elfogadhatóbban tudja érvényesíteni az érdekeit.
Nyilván az amerikai érdekeknek ez nem felel meg. De ahogy Amerika sem fogadja el, ha valaki a Föld nyugati féltekéjén rakétabázist létesít (ez a Monroe-doktrína), vagy a szomszédságában bármilyen módon politikai befolyást igyekszik szerezni, úgy Oroszország sem fogadja el, hogy NATO-rakétákkal nézzen szembe Ukrajnában.
A geopolitikai szempontokat persze hosszan lehetne még bemutatni. Ne felejtsük azonban el azt az „aprócska” dolgot sem, ahogy az ukránok viselkednek velünk, magyarokkal szemben. Nem csak az ott élő kisebbségekkel, hanem akkor is, amikor Magyarországot fenyegetik, hogy az ukrán hadsereg egy óra alatt képes elérni nemhogy Budapestet, de a Balatont is. Nem emlékszem, hogy a magyar hadügyminisztert vagy vezérkari főnök 1956-ban Romániát azzal fenyegette volna, hogy ha nem segít nekünk, akkor nemhogy Erdélyt, de Havasalföldet is elfoglaljuk. Mondjuk, nem lettünk volna rá képesek, de igény lett volna rá. Ilyet azonban akkor sem mondunk egy másik országnak. Főleg ha segítséget várunk tőlük.
De OK, ez csak az ukrán vezetés bumburnyákságát mutatja. De a körülmények, geopolitikai szempontok is egészen mások, mint 56-ban. Sem ténybeli, sem morális alap nincs tehát arra, hogy a mai ukrán vezetés és annak motivációi, valamint 56 hősei között bármilyen párhuzamot vonjunk.
Zolee
2024-10-08 at 10:55
Kedves De Gaulle tábornok: lehet hogy hiányos a történelmi tudásom, de bizonyítékként értékelni egy állítólagos szóbeli megállapodást szerintem kissé merész (főleg aki komolyan foglalkozik történelemmel :). Csak zárójelben ilyen állítólagos szóbeli igéretet mondogat Raffay Ernő, amely szerint Ukarjna felajánlotta nekünk Kárpátalját és soaha senki nem bizonyította ezt azóta sem… Egyébként ha megállapodásnál tartunk az oroszok több írásos,aláírt (nem szóbeli!) nemzetközi egyezményben (például a budapesti egyezményben) is garantálták Ukrajna területi szuverenitását, és egyik egyezményben sem szerepelt,hogy Ukarjna nem csatlakozhat a NATO-hoz.
Senki földje
2024-10-08 at 10:51
Nem Orbánka nyilatkozatával van gond. Hanem a helyzettel ! ! ! Mármint hogy a Fidesz csúcsvezetőinek a fejében milyen gondolatok bólyonganak.Persze utána lehet mosdatni a szerecsent.
Ui. Orbán Viktor okosakat-szépeket mondogat. Ám én kíváncsi lennék, hogy Ovi agyában Magyarország kinek a pártján áll ?
Zolee
2024-10-08 at 10:50
Kedves K: miért gyártasz kétszáz kommentet ugyanazokkal a hülyeségekkel,amit más témakörökben is papagájként ismételgetsz? 🙂
De Gaulle tábornok
2024-10-08 at 10:49
Zolee! Fiatal lehetsz,és a történelem tudásod is hiányos! Amikor feloszlott a Varsói szerződés katonai tömb,amely a volt NDK területén posztolt,az akkori amerikai kormány megígérte/sajnos csak szóban/,hogy a NATO nem terjeszkedik kelet felé,egy centimétert sem! Nézz rá most a térképre! Oroszországot szinte körbevette a NATO! Nem agresszió ez??? Szerinted mit szólna hozzá Amerika,ha az oroszok,Kubában Venezuelában,vagy Mexikóban bázisokat hoznának létre? Már rég világháború lenne! Amit szabad Jupiternek,nem szabad a kis ökörnek??? Ugyan már!
Amerika őslakói,az indiánok voltak. Ki irtotta ki őket? A brit és francia gyarmatosítók! Hány éves kultúra Amerika? Cirka 400 éves,és Oroszország? Nagyjából,1000 éves! Kína? 2000!
Kölcsey Ferenc András
2024-10-08 at 10:42
Orbán Balázs nem fogalmazott szerencsétlenül, pontosan azt mondta, amit mondani akart: “Pont 56-ból kiindulva mi valószínűleg nem csináltuk volna azt, amit Zelenszkij elnök csinált 2,5 évvel ezelőtt, mert felelőtlenség, mert látszik, hogy belevitte egy háborús védekezésbe az országát.” Vagyis Orbán a hazaárulást választaná egy orosz támadás esetén, nem a honvédelem alkotmányos kötelességét. Ecce homo.
K
2024-10-08 at 10:39
–Novák Katalin lemondása is csak azért történhetett meg mert , mert már a FIDESZ-t is zavarta Novák Katalin hiperaktív “TÚLÖRGÉSE”.
–Novák Katalin “kegyelmi ügye” teljesen jogos volt Novák Katalin részéről, és Novák Katalin semmi hibát sem követett el ez ügyben..
–A liberális ellenzék nehogy már azt gondolja hogy egy ügyben el kezd siránkozni és hisztizni, akkor már rögtön igaza van.
–Hasonló siránkozást akar folytatni a liberális ellenzék Orbán Balázs esetében is, de megint téved…:
–Orbán Balázsnak teljesen igaza van, és semmi ok a lemondásra…:
****
1956: egy felesleges zavargás volt és egy szovjet (és USA) provokáció volt, amibe a lakosságot belerángatták aminek leverése szovjet és ukrán katonákkal történt .
A FIDESZ a béke és gazdasági semlegességért harcol, amit minden becsületes embernek támogatnia kell minimum szavazatával.
THOR kalapácsa
2024-10-08 at 10:32
Laeser yohnny! Tisztában vagyok,rákosista,kádárista,és észak koreai diktatúra! Magyarországon nincs diktatúra! Egyébként,olyan hogy demokrácia/népuralom/,sehol a világon,nincs,és soha nem is volt! Talán,az ókori Görögországban,egy hónapig!
Zolee
2024-10-08 at 10:27
Annyi tömény hülyeség van ebben a cikkben,hogy cáfolni is fájdalamas:
1. Kisebbségekkel szembeni attrocitások: igen,csakugyan elfogadhatatlan az ukrán nyelvtörvény és a hátrányos intézkedések a magyar kisebbségekkel szemben (hozzátenném,hogy ez nem a magyarok,hanem az oroszok ellen irányult elsősorban,de sajnos a magyar kisebbség is érintve lett). Viszont az több mint túlzás,hogy itt pogromok,népirtás lett volt ukrán részről. Ezt az orosz propganada mondogatja,de nincs erre semmi bizonyíték azóta sem.
2. A diplomácia megálapodásaokat nem a nyugat,hanem az oroszok rúgták fel. Hogy komoly amerikai gazdasági érdekek vannak Ukrajnában,ez tény,de az hogy a NATO-nak katonai jelenlére lett volna, pláne megszállva tartotta volna Ukrajnát (mint minket a szovjetek), az komplett blődség. És hogy az orosz támadásra DJ Jeszy felmentést ad,azzal a hazugsággal,hogy “nem volt más választás”, kvázi tényleg beül Orbán Balázs mellé a trágyadombra.
3. Az oroszok csak védik magukat: ez azért nettó hülyeség,mert a balti államok már most is NATO tagállamok,és ezek az országok olyan távolságra vannak Moszkvától,mint Ukrajna keleti határa. tehát teljesen mindegy lenne az oroszok szempontjából,hogy Ukrajna NATO tagállam vagy sem,mert a NATO így is úgy is a kapuban van.
4. A NATO nem akart háborút Oroszországgal, de Putyin egy megalomán idióta,aki az Orsoz birodalomról álmodik. Ennek az álomnak illetve rémálomnak az eredménye ez az ostoba háború.
Laeser yohnny
2024-10-08 at 10:03
THOR kalapácsa
Jó lenne ha tisztában lennél a diktatúra fogalmáva ,szintjeivel.
Laeser yohnny
2024-10-08 at 09:59
A jobboldalon mindennek következménye van!🤣
Laeser yohnny
2024-10-08 at 09:58
Orbán Balázs szerencsétlenül fogalmazott, elnézést kért érte .
Először Miután a drminiszterelnökúr hibának nevezte .
Másodszor a Telex újságírója előtt.
De akkor miért fogalmazott úgy bayernek ,hogy ezt csak is a háborúpártiak forgatjàk ki?
Akkor most elnézést kért vagy mégsem,vagy igen???
Jellemtelen hazug káder !
PrüsszelPress
2024-10-08 at 09:50
“Most Orbán Balázs mondatait fogták meg,”
§
Mert Orbán Balázs hülye. Azt hiszi, mindenhez ért.
Az ő pozíciójában köteles minden provokációra felkészülni, ha már képtelen az elemi logika alapján önmagától összefoglalni:
§
Az 1956-os rndszervltó forradalom és a szovjet elleni szabadságharc versus USA-Ukrajna-Oroszország közötti háború kirobbantásának: TÖRTÉNELMI ÉS GEOPOLITIKAI KÖRNYEZETE, AZ OK-OKOZATI ÖSSZEFÜGGÉSEI NEM HASONLÍTHATÓK ÖSSZE, NEM VONHATÓK PÁRHUZAMBA.
§
Fölösleges ezen ennyit nyammogni.
A kormánypárti szavazók pontosan tudják, hogy az internáci oldal 1956-OT A MAI NAPIG ELLENFORRADALOMNAK TARTJÁK.
.
Velük éppúgy nincs miről vitázni, főleg parttalan védekező vitát folytatni, mint ahogy nem fogadunk el kioktatást a 10 parancsolatból, a Biblia tanításaiból az ateista, kommunista, internáci, nihilista, az erkölcsöt relativizáló baloldaltól.
Attól a baloldaltól, amelyik 2006 október 23-án, az 50. évfordulón előre megtervezetten, szervezett provokátorokkal, az 56-os történelmi helyszíneken megelőző vérengzést rendezett Pest-szerte. A rendőr hatóság nem engedélyezte, hogy a Hősök terén rendezzék meg az ünnepi megemlékezésüket, szándékosan az Astoriánál jelölték ki a helyét.
Mert megvolt a forgatókönyv a provokátorok vezette tüntetőknek a Kossuth térről a Deák tér és az Astória, Múzeum körút felé terelésére, és ott a békés, ünneplő tömeget csapdába zárva kardlapos, szemkilövetős, üldözéses vérengzést rendezni.
.
Tök mindegy, mit vartyognak a hiéna-sakálok.
O. Balázs hülyeségeket beszélt, de tudjuk, mire gondolt. Belügy. Tanuljon belőle.
Nem értem, hogy a Miniszterelnök körül kik ezek: O. Balázs, Gulyás, akinek egy Magyar Péter volt a barátja. Az ember esze megáll.
.
Királytigris
2024-10-08 at 09:49
Kiralytigris2024-10-08 at 07:49!
Te féreg! A nevembe ne kommentelj!
J
2024-10-08 at 09:48
HÁT???
Azt hiszem az országnak végül is jót tett O.Balázs ominózus mondata! Így legalább felszínre került , hogy milyen elképesztő zavar van a fejekben 56-al kapcsolatban is, remélem csak az ügyeletes megszólalók fejében!
Nagyon örülök “JESZI” megszólalásának, ugyanis én is azt érzem, hogy NEM KELL HAGYNI a pampogó ellenzéket!!
Nincs szívük, de becsületük sem! Számtalan esetben ez derül ki, mintha más bolygón élnének, folyamatosan mellébeszélnek és durváskodnak, szóhoz sem akarják hagyni a másik felet!
Nem vitáznak,csak mondják a magukét, meg sem hallgatják szinte a vitapartnerüket! Eddig is ezt tették!
Ezért sem lehet velük, Sőt nem is érdemes ilyen balosokat meghívni! REMÉNYTELENEK
pl. Mesterházi Attila a Komment vitában is megmutatta a foga fehérét!, vagy pl. Szentiványi a Csörtében! és “ők az értelmiség”!!
NE HAGYJUK őket szó nélkül sohasem , sőt talán még rágalmaznak is időnként!!
HAJRÁ IGAZ MAGYAROK!
X
2024-10-08 at 09:48
kektarnics2024-10-08 at 09:13
Orbán Balázs a miniszterelnök politikai tanácsadója. Nem tévedhet olyan kritikus témában mint az 56-os Szabadságharc. Novák Katalin és Varga Judit azonnal lemondtak sokkal kevesebbért.
Vannak olyan fideszesek akik szerint Orbán Balázs nem tévedett. Ezeket az embereket megvetem.
Ha a fideszeseknekzek 56 nem Szabadságharc hanem csak zavargás volt akkor minek a felhajtás Oktober 23-án? El kell határoznotok, hogy kik vagytok.
K
2024-10-08 at 09:29
…….
Orbán Balázs mondta, és maximálisan igaza volt…:
„Pont 56-ból kiindulva mi valószínűleg nem csináltuk volna azt, amit Zelenszkij elnök csinált 2,5 évvel ezelőtt, mert felelőtlenség, mert látszik, hogy belevitte egy háborús védekezésbe az országát, ennyi ember halt meg, ennyi területet vesztett, mondom még egyszer, az ő joguk, szuverén döntésük, megtehették, de ha minket megkérdeztek volna, akkor mi nem tanácsoltuk volna, azért, mert 56-ban az lett, ami lett. Mert megtanultuk, hogy itt óvatosnak kell lenni, és óvatosan kell bánni a nagyon értékes magyar életekkel. Azokat nem lehet csak úgy odadobni mások elé.”
——-
–Ez egy példamutató becsületes és lelkiismeretes vélemény, minden politikus MAXIMÁLISAN példát vehetne róla.
K
2024-10-08 at 09:17
Orban Balazs NEM tevedett, maximálisan igaza van.
–Hazánk 500 éve a Szapolyai János hazaárulása óta rendszeresen a falnak megy a sikertelen függetlenségi törekvéseivel.
–Csak a békés gazdasági semlegesség és függetlenség a megoldás, amit a FIDESZ akar, ezért minden becsületes ember a FIDESZ-re szavaz.
kektarnics
2024-10-08 at 09:13
X, nem eszik olyan forron a kasat!
Elegge egyoldalu mentalitas, hogyha valaki teved, rogton kirugni, felkoncolni, megsemmisiteni.
Nincs bocsanat? A jobboldali politikusok tevedesei egbekialto bunok, a un.baloldaliaknak, barmi megengedett, mindenki elfelejti az erkolcsi mercet, de az is lehet nincs is, a nihilizmus beklyojaban szenvednek.
Normalis, tortenelmi ismeretekkel rendelkezo ember gondolkodik, es nem esik neki a masiknak eszetlenul. Orban Balazs tevedett, korrigalta!
Sajnos, a rendszervaltas ota eltelt 30 ev sem volt eleg ahhoz, hogy tisztanlatas legyen a fejekben a ‘48-as, ‘56-os forradalmak kapcsan. Harom evtized alatt minden nemzeti unnepen balhe van, akik ertik, es szeretnenek tisztelegni az aldozatok elott, azoknak valakik mindig elrontjak a kedvet. Ideje lenne vegre kibeszelni a serelmeket, a beke, es nyugalom erdekeben.
Mindent nem lehet az aktualis kormany nyakaba akasztani, es hoborogni, ez nem megoldas, csak tetozi a bajt.
K
2024-10-08 at 09:11
….
Ezért is maximálisan támogatni kell a jelenlegi FIDESZ béketörekvéseit a gazdasági semlegesség körülményei között , mert jelenleg is ez az egyedüli követhető út. (és nem Orbán Balázs elítélése )
Patriot
2024-10-08 at 09:09
Komcsi zsidók próbálkoznak ezzel is. Uszítanak, verik a habot a saját térfélen aztán megunják miután a többség leszarja a hülyeségeiket. Ez előtt az új köztársasági elnökön rugóztak, a hülye bolgártehén még fel is jelentette a nagy hevületben aztán azzal is lyukra futottak mint mindennel.
THOR kalapácsa
2024-10-08 at 09:09
Hazánk,a demokrácia,példaképe! Ugyanis,ha diktatúra lenne,akkor az itt kommentelő,gyalázkodó embereket,elvinné,a titkosrendőrség,és jó esetben,csak börtönbe zárná,de lehet,hogy nyomorékká verné! Jó lenne,ha ezt,a sok buta,taknyos diktatúrát üvöltöző fiatal is tudná!
K
2024-10-08 at 09:08
Orbán Balázs mondta, és maximálisan igaza volt…:
„Pont 56-ból kiindulva mi valószínűleg nem csináltuk volna azt, amit Zelenszkij elnök csinált 2,5 évvel ezelőtt, mert felelőtlenség, mert látszik, hogy belevitte egy háborús védekezésbe az országát, ennyi ember halt meg, ennyi területet vesztett, mondom még egyszer, az ő joguk, szuverén döntésük, megtehették, de ha minket megkérdeztek volna, akkor mi nem tanácsoltuk volna, azért, mert 56-ban az lett, ami lett. Mert megtanultuk, hogy itt óvatosnak kell lenni, és óvatosan kell bánni a nagyon értékes magyar életekkel. Azokat nem lehet csak úgy odadobni mások elé.”
——-
–Ez egy példamutató becsületes és lelkiismeretes vélemény, minden politikus MAXIMÁLISAN példát vehetne róla.
angolpuska
2024-10-08 at 09:03
@X @futóbolond @Köszi jeszi! @Kárpáti
Látszik a tisza-szekta befolyása és agymosása rajtatok, mivel szövegértelmezésből nullák vagytok.
A messiás letiltott benneteket a “propaganda” sajtóról, mit kerestek itt?
K
2024-10-08 at 09:03
–Orbán Balázs egy zseni, mert ki merte mondani az igazságot.
Kárpáti
2024-10-08 at 08:59
1956: ruszkik haza!
2024: ruszkik haza!
Orbán: ruszkik vissza!
K
2024-10-08 at 08:51
:::::
–1956 ártatlan áldozatai hősök voltak, és maximális tiszteletet és GYÁSZT ÉRDEMELNEK , de sajnos az egész zavargás egy kommunista provokáció volt, aminek célja a kommunizmust ellenző emberek kiugratása és megsemmisítése volt. Ebben a provokációban jelentős szerepe volt az USA rádióállomásainak amin keresztül lázították a lakosságot, és utána USA cserben hagyta a magyar lakosságot, és a kiprovokált zavargást a megszálló szovjet hadsereg verte le ami UKRÁN katonákból állt.
X
2024-10-08 at 08:46
Miben különbözik az 56-os Szabadságharcot gyalázó dékás ávósporonty és az 56-os Szabadságharcot gyalázó fideszes ávósporonty?
SEMMIBEN!
K
2024-10-08 at 08:45
–A kleptomániás liberálisok szeretnének kormányra kerülni, mert úgy jobban lophatnának.
Nem kell a hazaáruló felforgató liberálisokra szavazni.
K
2024-10-08 at 08:42
–Az OLAF nem egy hiteles szervezet, az OLAF támogatja a liberális kleptomániásokat.
Aki az OLAF-ra hivatkozik, az felforgató diverzáns.
Géza
2024-10-08 at 08:34
Kárpáti!
Minden nap bizonyítod, hogy egy faszkalap vagy. Egy retkes hazaáruló libsi provokátor.
Géza
K
2024-10-08 at 08:32
Vizsgálatot indít az OLAF „Orbán és enyveskezű kispajtásai” ügyében
https://www.atv.hu/belfold/20241007/vizsgalatot-indit-az-olaf-orban-es-enyveskezu-kispajtasai-ugyeben
futóbolond
2024-10-08 at 08:30
K2024-10-08 at 08:24: még jó, hogy a kleptomániás és hataloméhes kormányzat most nem engedi a kleptomániás ellenzéket annyira lopni. köszönjük meg nekik, hogy ellopnak mindent előlük, megvédve a magyar családok pénzét. ostoba.
K
2024-10-08 at 08:24
–Mindezen problémákat tetézi az a helyzet hogy a kleptomániás liberális ellenzék hazudik lop csal reggel, éjjel meg este.
K
2024-10-08 at 08:22
kiegészítés:
1956: egy zavargás és szovjet (és USA) provokáció amibe a lakosságot belerángatták .
Ukrajna: 1956-os zavargás szovjet leverése ukrán katonákkal .
Orbán Viktor (FIDESZ): béke és gazdasági semlegesség amit minden becsületes embernek támogatnia kell minimum szavazatával.
K
2024-10-08 at 08:18
Maximálisan egyetértek saját magammal!
Nem tűröm hogy bárki is idióta, szellemi fogyatékos bohócot csináljon belőlem, azt megcsinálom én magam!
Rettegjetek az interkontinentális imalézeremtől, mert azt a keresztényi szeretet jegyében kíméletlenül fogom használni!🤡🤡🤡
Öreg Rája
2024-10-08 at 08:15
Érdekes világ a nyugati liberális.
Az Ukrán nemzetállam jó.
A Magyar nemzetállam nem jó.
?!?!
K
2024-10-08 at 08:15
1956: egy zavargás és szovjet provokáció amibe a lakosságot belerángatták .
Ukrajna: 1956 szovjet leverése ukrán katonákkal .
Orbán Viktor (FIDESZ): béke és gazdasági semlegesség amit minden becsületes embernek támogatnia kell minimum szavazatával.
Kárpáti
2024-10-08 at 08:04
1956: a magyar szabadságharcosok küzdelme az orosz megszállókkal.
Ukrajna: az ukrán szabadságharcosok küzdelme az orosz megszállókkal.
Orbán: ruszkibérenc hazaáruló aki nem küzdene az orosz megszállókkal.
K
2024-10-08 at 08:01
Ezért is maximálisan támogatni kell a jelenlegi FIDESZ béketörekvéseit a gazdasági semlegesség körülményei között , mert jelenleg is ez az egyedüli követhető út. (és nem Orbán Balázs elítélése )
K
2024-10-08 at 07:58
Ebben a provokációban jelentős szerepe volt az USA rádióállomásainak amin keresztül lázították a lakosságot, és utána USA cserben hagyta a magyar lakosságot, és a kiprovokált zavargást a megszálló szovjet hadsereg verte le ami UKRÁN katonákból állt.
K
2024-10-08 at 07:56
–Nem lehet Orbán Balázst elmarasztalni, nincs semmi ok arra.
…….
…….
–Mindezen problémák oka az, hogy a magyarországi 1956-os zavargások SAJNOS még mindig nincsennek tisztázva, sőt az egész magyar történelem nincs letisztázva dacára annak hogy “DIPLOMÁS” történészeink vannak….:
–Sajnos Magyarország 500 éve a mohácsi vész óta gyarmat, Szapolyai János HAZAÁRULÁSA óta hazánk leigázott gyarmat.
Azóta is 500 éve különböző “kiprovokált” felkelésekkel hazánk többször a falnak ment és veszített, mert hazánk értelmiségében nem volt értelem hogy a lakosságot megvédje a külföldi elnyomóktól. Például…:
–1956…:
–Az 1956-os megmozdulás felkelés a tömeges “MUNKÁSTANÁCSOKKAL” zajlott, és mint ahogyan tudjuk a “TANÁCS” szó oroszul “SZOVJET”-et jelent.
Tehát 1956-os zavargása egy szovjet rendszer bevezetésének kísérlete volt, de az 1919-es “TANÁCSKÖZTÁRSASÁG” is egy vérbeli kommunista szerveződés volt, melyhez hasonlót akartak létrehozni 1956-ban.
–Mindezen felül 1956-os zavargások tanulmányozása során feltűnik az, hogy az egész zavargásokat az akkori KOMMUNISTA PÁRT “Petőfi Köre” szervezte, és jogosan FELTÉTELEZHETŐ hogy felsőbb utasításra, különösen a megszálló szovjet katonai parancsnokság UTASÍTÁSÁRA ÉS PARANCSÁRA.
–1956 ártatlan áldozatai hősök voltak, és maximális tiszteletet és GYÁSZT ÉRDEMELNEK , de sajnos az egész zavargás egy kommunista provokáció volt, aminek célja a kommunizmust ellenző emberek kiugratása és megsemmisítése volt. Ebben a provokációban jelentős szerepe volt az USA rádióállomásainak amin keresztül lázították a lakosságot, és utána USA cserben hagyta a magyar lakosságot, és a kiprovokált zavargást a megszálló szovjet hadsereg végezte ami UKRÁN katonákból állt.
–Sajnos a magyar függetlenségi törekvések 500 éve RENDSZERESEN kudarcot vallottak és a falnak mennek.
*****
Ezért igazságtalan Orbán Balázson elverni a port, mert a jelenleg is tisztázatlan 1956-os zavargással kapcsolatban kimondta az igazságot.
*****
Ezért is maximálisan támogatni kell a jelenlegi FIDESZ béketörekvéseit a gazdasági semlegesség körülményei között , mert jelenleg is ez az egyedüli követhető út.
Kiralytigris
2024-10-08 at 07:49
ember. éjjel nappal karaktergyilkoltok. “bohar dani nyelt egy nagyot”
Bakonyi Gábor.
2024-10-08 at 07:44
Van egy negyedik szintje is a háborúnak. Az USA leplezett célja az EU tönkretétele, Ukrajna és Oroszország csak eszközök a kezében. Az USA szempontjából az ukrajnai háború egyik célja éppen az, hogy az EU energiaellátását és kelet felé vezető kereskedelmi útvonalait elvágja, így kiszolgáltatott helyzetbe juttassa.
Érdekessége a dolognak, hogy az EU vezetése és a legtöbb tagállam vezetése is együttműködik az USA demokratáival Európa tönkretételében.
Úgy tűnik, hogy a migránsválság is már az USA demokratapárti köreinek ötlete volt, de az ukrajnai háború is ezt a célt szolgálja.
Nem teljesen világos számomra, hogy mi az oka annak, hogy az USA tönkre akarja tenni az EU-t, miközben a legtöbb tagállam egyben az USA NATO szövetségese is. Tudtommal a Habsburg birodalom is hasonló módon működött, az egyik tagállamot; Magyarországot igyekeztek tönkre tenni, és nagyjából sikerült is nekik, viszont a birodalom is összeomlott. Most az USA dolgozik azon, hogy a saját szövetségeseit tönkre tegye.
Köszi jeszi!
2024-10-08 at 07:43
Olvassuk Jeszenszkyt!
Felvilágosít bennünket hogyan lehet a hazaárulóból nemzeti hőst csinálni!
Páncél
2024-10-08 at 07:41
Orbán Balázsnak igaza van.
Zelenszkij rossz utat választott, mikor nem hajtotta végre a Minszki egyezményt. Lehet, hogy ő személyesen így kő gazdaggá vált, de hány tízezer embert tett nyomorékká ezért?
Lett volna más út is, ezt Orbán Balázs jól látja.
Zelenszkij ezzel a hulljon a férgese gondolkodással sokra nem megy.
futóbolond
2024-10-08 at 07:24
még mindig ezen kattogtok, hogy hogyan kellene magyarázni, mismásolni? az internet nem felejt, lehet ezt ötvenféleképpen értelmezni, a lényeg akkor is úgy marad és ezzel a sok értelmező, simogató cikkel magatok is beismeritek, hogy van rajta mit sikálni.
Dr. Belák Ferenc
2024-10-08 at 07:14
Nincs ebben semmi különös, a komcsik – most szocialisták – meg a liburnyákok mindig tematizáltak. A komcsi propaganda alapvetései megtalálhatók a tömeggyilkos Lenin munkáiban. Ezeket az alapvetéseket alkalmazzák most is.
X
2024-10-08 at 07:09
ORBÁN BALÁZST KI KELL RÚGNI!
Nem értem miért nem rúgták még ki Orbán Balázst aki 56 emlékét gyalázta amikor párhuzamot húzott 56 és az orosz-ukrán háború közt.
Nincs semmi hasonlat az 56-os magyar Szabadságharc és az orosz-ukrán háború közt.
Mi azért harcoltunk, hogy hazánk megszabaduljon a Szovjet megszállóktól és hazai kommunista gyilkosaiktól. Az orosz-ukrán háborút az okozta, hogy az ukránok megfosztották a kissebségeket a jogaiktól és betiltották a saját nyelvük használatát.. Mi tiltakoztunk, az oroszok ellenálltak. Válaszul az ukránok elkezdték írtani őket.
Azt se felejtsük el, hogy utolsó szovjet megszálló katona aki kitakarodott hazánkból egy ukrán tiszt volt.
Ezek 45-bn és 56-ban is közösen gyilkoltok minket. Most egymást gyilkolják.
Néztem az országgyűlési felszólalásokat és hányingert kaptam a balosoktól akiknek az elődjeik gyilkoltak minket 56-ban és akik most kihasználják Orbán Balázs ostoba kijelentését Ukrajna támogatására. Fegyvereket akarnak szállítani hazánkon keresztül Ukrajnának és beerőszakolni hazánkat két Szláv nép háborújába, amihez semmi közünk.
Ez nem történhetne meg ha Orbán Viktor azonnal kirúgja Orbán Balázst.
Toll
2024-10-08 at 07:06
Hú, Jeszenszky, mikor volt ez már? Mindig ilyen lassan írod meg a leckédet?
aladin
2024-10-08 at 06:56
Igen ez tipikus ballibsi eljárás, hányszor elszolják magukat bocsánatott kérnek és megy minden tovább. De hogy most egy kormánypárti szolja el magát ott nincs bocsánat, hetekig annak a f……án rágodnak csak ne felejtsetek magatokkal vinni zsebkendöt, barmok.