Agócs Sándor: Régen a tanító tanított, nem volt ilyen cirkusz, mint most

„Mókás ez a mostani kockás inges tiltakozás, jó poén, de szerintem nem több” – mondta a PestiSrácok.hu-nak Agócs Sándor. A magyar költővel legutóbbi elismerése kapcsán beszélgettünk, de szó esett az egyre nagyobb méreteket öltő pedagóguselégedetlenségről, a költők és a költészet hazai helyzetéről, a Lakiteleki Népfőiskola szerepéről az életében, és a liberalizált hazai könyviparról is.

Egy hete adták át a Balassa Bálint-emlékkardot. Az irodalmi díjat minden évben egy magyar költő és egy külföldi műfordító kapja. Az elismerést idén Agócs Sándor magyar költőnek ítélték oda. A budapesti esemény másik díjazottja pedig Harada Kijomi japán műfordítónő volt.

Agócs Sándor és a Balassi Bálint-emlékkard; Fotó: Jakobicz József

A kard mindig is költők fegyvere volt

„Olyan mintha lovaggá ütöttek volna” – elevenítette fel az érzést Agócs Sándor, amikor megkapta a Balassa Bálint-emlékkardot. Az idén huszadik alkalommal kiosztott elismerés számára egyfajta megerősítés volt, hogy az út, amelyet választott, ha nehéz is volt, de messzebbre vitte. Ezzel azok közé a valaha díjazott költők közé került, akikre mindig is felnézett, akiktől tanult, és akik támogatták őt az olykor rögös úton. Mint mondja semmihez sem hasonlítható:

„Nagy megtiszteltetés és nagy felelősség. Csak végig kell nézni, kik kapták meg eddig a Balassi Bálint-emlékkardot. Páratlanul rangos névsor, és én mostantól ott szerénykedhetek a sor végén… Ez mindent kárpótol!”

A díj számára felér bármilyen állami vagy egyéb díjjal. Legutóbb első versének megjelenésekor örült ennyire, és amikor az első megjelent verseskötetének tiszteletpéldányát hozta a postás.

Számára a versírás az élet olyan természetes velejárója, mint “ahogyan feljön a Nap, vagy, hogy reggel felébredünk” – fogalmaz, és hozzáteszi, az igazi költészet a versírás mellett több évtizede egyet jelent a könyvkiadással és a könyvkészítéssel. Ugyanakkor meglepőnek tartja, hogy a magyar és az európai kultúra hagyományait – benne az európai műveltségű Balassi Bálint költészetét – most épp a tőlünk nyugatra élők lökik naponta a sárba. Agócs Sándor szerint Európa aláírta a halálos ítéletét, csak idő kérdése, mikor lesz itt a vég…

Szerinte a költők mindig akkor léptek előbbre egy-egy nemzet lelkiismereteként, amikor vezető politikusaira nem lehetett számítani, és ha kellett kardot is fogtak:

„Vész közeledik, ideje készülődni. Ma mindössze néhány ember kockáztatja több mint 300 millió embertársa sorsát! Sajnos, a mi sorsunkat is…”

– mondta Agócs Sándor.

A kard mindig a költők fegyvere volt; Fotó: Jakobicz József

A költészet múltja és jelene

Míg régen a kiadók évente három verses kötetet jelentettek meg, ma sokkal könnyebb a helyzet. Ezzel szemben a költészet továbbra sincs rózsás állapotban. A régmúlthoz viszonyítva a költők pokoljárására most sem igen figyelnek – vázolja a szomorú valóságot Agócs Sándor.

„Nehéz, sőt lehetetlen elgondolni, hogy milyen viharok tombolnak az ember – különösen a verset író ember – lelkében, ám arra már kevesen gondolnak, hogy a költők pokoljárása nélkül mi lenne velünk?! Verset írni azonban minden körülmények között muszáj, főleg, ha az ember nem akar beledögleni idő előtt… A költő kezében mindig ott volt és ott van a szó fölötti hatalom, nem lehet leváltani, nem lehet kicserélni egy kevésbé kellemetlenkedőre…!

Az irodalom, a költészet és a mai fiatalok

A fiatalok szerencsére manapság is olvasnak, csak nagyrészt rossz könyveket forgatnak. Agócs szerint mostanában sajnos a vámpíros történetek veszik el a fiatalok eszét. “Olvashatnának Arany Jánost például, mondjuk a Toldi-t, vagy Petőfitől a János vitéz-t, Móricz Zsigmondot, vagy mondjuk Balassit” – mondja Agócs Sándor, aki még nem látott vámpír-költőt, de szerinte az is ritka, hogy valakit jobban érdekel egy József Attila-vers, vagy egy Ady-vers varázsa, vagy mondjuk Shakespeare szonettjei, mint a legújabb okostelefon, a technika vívmányai…

„Félelmetes, hogy mennyire elbutítja az embert a hőn áhított technika. Az alattomosan, fondorlatosan terjeszkedő „butulás” ellen csak a józanész veheti fel a versenyt. Ha van még józan ész…”

“Ez pedig a szülők és a pedagógusok iszonyú nagy felelőssége!” – teszi hozzá a költő

És ha már a pedagógusok

Témánál vagyunk. Hónapok óta tart és egyre szélesebb körben terjed az elégedetlenség az oktatási rendszer problémái, hibái miatt. A tünetek a pedagógusok szerint azonnali kezelésre szorulnak, a szerkezet pedig teljes átalakításra. Agócs Sándor úgy látja régen sem volt egyszerű, még sem volt ilyen cirkusz az oktatás területén.

“Mindenki tette a dolgát. A tanító tanított, a diák tanult. Egyikük se tehetett mást, mert kivágták volna az iskolából öt percen belül! Ez ennyire egyszerű. Ehhez képest mókás ez a mostani kockás inges tiltakozás, jó poén, de szerintem nem több.”

Persze senki nem akarja elbagatellizálni a mostani helyzetet. Biztosan a Klik sem tökéletes, egy ekkora mamutszervezet nem tudhat hatékonyan működni, logikus, hogy ami nem vált be, azon változtatni kell – teszi hozzá Agócs, akit ebben az egészben leginkább az zavar, hogy a Klik előtti évtizedekben is mindig csak a pedagógusok „túlterheltségéről” volt szó. Ahogy akkor, most sem beszél senki a kőművesek, a pékek vagy az asztalosok túlterheltségéről.

Ma is nagy hálával gondol egykori tanítóira, néhány középiskolai tanárára, de azt is hozzáfűzi, nekik gyerekként rengeteg verset kellett megtanulniuk kívülről, ezek egy részét még ma is kívülről fújja, de sajnos ez ma már nem divat, pedig „ez lenne a Nemzeti Alaptanterv minimuma!” – fogalmaz.

Liberalizált piaci viszonyok

Az hogy a hazai könyváruházak egytől egyig “liberális kézben” vannak, ez maga a probléma. A terjesztői ízlésdiktátummal sajnos nem lehet felvenni a versenyt, ennek megváltoztatására több évtized kellene – fejti ki álláspontját Agócs Sándor, aki szerint a szellemi elsivatagosodás mára hatalmas méreteket öltött, és ebben nagy részük van a könyvterjesztőknek is!

A Balassi Bálint-emlékkard idei díjazottjai: Agócs Sándor magyar költő és Harada Kijomi japán műfordítónő; Fotó: Jakobicz József

Lakitelek

Lakitelek már a hetvenes évek végén is Lakitelek volt. 1979-ben volt a fiatal írók találkozója Illyés Gyulával, Csoóri Sándorral, majd 1985 október 22-én az Antológia-est, amikor egy képzőművészeti kiállítás kapcsán egy „szonettnyi költő” (Nagy Gáspár megfogalmazása) volt jelen a színpadon és elmondtak egy-egy saját verset. “Ez volt az országban az első nyilvános tiltakozás a Kádár-rendszer ellen!” – emlékszik vissza a kezdetekre a költő, aki aktív résztvevője volt a mozgalom elmúlt 25 évének. Mint mondja hálás Lezsák Sándornak, amiért annak idején, rá merte bízni az Antológia Kiadót, majd a Nyomdát. Hozzáteszi azt is, a belső végvárak megtartása nem egyszerű feladat, sosem volt az.

„Itt naponta kell újjászületni, szinte naponta csodákra van szükség, és a munkatársaimnak sűrűn szoktam mondogatni: csoda csak akkor van, ha megteremtjük. Eddig kard nélkül is helytálltam, és ez ezután is így lesz.”

Sűrű a jövő

“Jelenleg is ezerfelé van” – mondja Agócs, amikor arról kérdezem holnap mi lesz. Alig él annyi könyvet szerkeszt, határidőre – teszi hozzá. Emellett pedig születőben van egy újabb verseskötete is, de kevés ideje jut magára, ahogy egy tengerparti nyaralás is várat még magára… de a tervek közt van, talán Kréta, mint legutóbb nyolc éve.

A fotókat készítette: Jakobicz József, Bahget Iskander