Lakástörlesztőre, kocsira, és prostituáltakra verték el a 25 millió forint egy részét. A kaposvári fiatalt “újdonsült” barátai vettek rá, hogy lopja el az összeget otthonról. A 22 éves férfi elbeszéléseiből tudták a többiek, hogy szülei mennyi pénzt tartanak otthon. Miután rávették, hogy hozza el szülei vagyonát, segítettek neki albérletet keresni, valamint felbujtóként és tettestársként a későbbiekben támogatták a bűncselekmény elkövetésében – írja közleményében a police.hu.
A Siófoki Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya 2017. március 10-én eljárást indított lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen. A siófoki nyomozók és a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztályának munkatársai 2017. március 11-én elfogtak egy 22 éves kaposvári lakost, aki több alkalommal is nagyobb mennyiségű készpénzt tulajdonított el szülei pusztaszemesi otthonának garázsából. A fiatalember a 2017-es év elején megismerkedett több olyan személlyel is, akik beszélgetéseik alkalmával tudomást szereztek arról, hogy nagyobb mennyiségű készpénz van a férfi családjának otthonában. Ezen információk birtokban a „barátok” segítettek neki albérletet keresni, valamint felbujtóként és tettestársként a későbbiekben támogatták a bűncselekmény elkövetésében. Az eljárás során felmerült információk alapján a 22 éves M. Ferenc kaposvári lakos társait a nyomozók rövid időn belül azonosították. A 22 éves, gerdei P. Mercédeszt, a 22 éves, bábonymegyeri P. Albertet, továbbá három pusztaszemesi lakost, a 18 éves V. Patrikot, a 44 éves V. Csabát és a 41 éves Sz. Tamás Róbertet otthonaikban a rendőrök elfogták és bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt előállították a Siófoki Rendőrkapitányságra, valamint a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányságra. A nyomozók a kaposvári, gedrei, pusztaszemesi lakosokat lopás bűntett, a bábonymegyeri lakost bűnpártolás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A gyanúsítottak közül a rendőrök 5 főt őrizetbe vettek és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásuknak indítványozására. P. Albert az eljárás további szakaszában szabadlábon védekezhet.
A kihallgatások alkalmával a nyomozók megállapították, hogy az ellopott, közel 25 millió forintból a gyanúsítottak lakásrészletet fizettek be, személygépjárművet vásároltak. Több alkalommal is a napi szükségleteikhez fontos eszközöket, ételt, italt is vásároltak, továbbá szobákat béreltek egy panzióban, valamint egy nővel anyagi ellenszolgáltatás ellenében szexuális kapcsolatot létesítettek. A házkutatások során az ellopott készpénz egy részét megtalálták a nyomozók és több olyan tárgyat is lefoglaltak, amelyeket a gyanúsítottak a pénzből vásároltak.
Forrás: police.hu; Fotó: police.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS