Kellemetlen reakciót kaptak Európai Unió tömeges bevándorlást és kötelező betelepítési kvótát egyre elkeseredettebben erőltető, szélsőliberális politikusai. Magyarországot szívesen szokták azért bírálni Nyugatról, mert állítólag nem vállal szolidaritást, pedig az ’56-os menekülteket befogadta a nyugati világ. Az akkori érintetteket képviselő 1956-os Magyarok Világszövetsége azonban szintén kiállt a magyar kormány migrációs politikája mellett, és megdöbbenéssel látja a folyamatos balliberális lejáratásokat hazánk ellen.
A szervezet közleménye kijelenti, hogy Magyarország nem kér az Európára zúdított migránsáradatból, az ugyanis a földrész országainak többségét tönkreteszi. A szövegben az áll, hogy
a brüsszeli képviselők balliberális politikai kalandorai már-már az erőszak eszközeit használják az Európai Unióba tartozó szuverén állam, Magyarország ellen.
Az 1956-os szabadságharcosok szerint a szóban forgó politikai kényszerítések az ezen politikusok által képviselt újbolsevizmusban gyökereznek.
A történelemről is szót ejt az 1956-os Magyarok Világszövetségének közleménye, amikor leszögezi, hogy 1956-ban Európa tétlenül nézte 240 magyar hazafi felakasztását, csaknem 24 ezer ember bebörtönzését, a sortüzek tucatjait, 220 ezer magyar elmenekülését hazájából. A Nyugat szégyenének nevezik, hogy az ’56-os disszidálásokat összemossák a mostani bevándorlással.
Mi nem papírok nélkül rohantuk le a Nyugatot, hanem személyi igazolvánnyal mentünk. És nem követelőztünk, nem szabtunk feltételeket […] A kényszerből új országot választók beilleszkedtek, tanultak és komoly gazdasági értékeket adtak a befogadó országoknak.
Az egykori gyarmattartók felelőssége a migrációs válság
Mint fogalmaznak, több, mint 60 év elmúltával ennyit legalább illene tudnia a dicsőségében, erkölcsében egyre hanyatló Franciaországnak, Németországnak, Svédországnak és a többi, hajdani gyarmattartónak. Egyúttal az egykori gyarmattartó országok felelősségének nevezték a jelenlegi bevándorlási válságot, hangsúlyozva, hogy Magyarország sosem volt gyarmattartó.
Azok hozzák Brüsszelben a hazug »kvótázásra« kötelező, eddig is eredménytelen kényszerintézkedéseket, akik az elmúlt több, mint 70 évben egyetlen percig sem éltek idegen uralom kényszere alatt és fogalmuk sincs a politikai diktatúra borzalmairól. Mi, magyarok 150 évig voltunk török megszállás alatt és védtük Európát az iszlám áradattól. Ma pedig a hatalmaskodó árulók meghívót küldenek nekik, a mi számlánkra is.
A Wittner Mária elnök és Trencsényi László ügyvezető elnök által jegyzett közlemény kijelenti, hogy a magát államok felettinek tartó spekuláns, Soros György által busásan megfizetett politikusok támadják a kétharmados többséggel megválasztott kormányt, és vezénylik az idegen tömegek Európába szállítását, a kontinens lakóinak állandó félelmét.
Mi, az 1956-os Magyarok Világszövetsége nevében és megbízásából a leghatározottabban annak a véleményünknek adunk hangot, hogy Európa nem tudja mit cselekszik. Mert vezetői elárulták. Ezzel az árulással a kontinens a vesztébe rohan.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS