Pesti Srácok

Kisrendőr a nagyhatalmú expolitikus ellen

Komoly érdekek állnak amögött, hogy a Kaposvári Nyomozó Ügyészség harmadszorra fut neki egy rendőrjárőr és társa feljelentése alapján indult nyomozásnak, amelyet egy volt kaposvári fideszes képviselő ellen tettek – írja a nol.hu. Az eset tavaly februárban történt, amikor Gálosi Szabolcs rendőr társával ittas vezetésen érte Kaposvár egyik volt fideszes önkormányzati képviselőjét, Kovács Józsefet. A nol.hu szerint az expolitikus igencsak befolyásosnak számít a helyi közéletben. Az ittas vezetés után egy hónappal Gálosi szerint Kovácsot ismét elkapták, ezúttal engedély nélküli vezetés miatt. A képviselőt több száz méteren keresztül üldözték, végül a háza garázsfelhajtóján sikerült útját állni. Az exképviselő azonban nem akart megállni, de még az autójából kiszállni sem, ehelyett az autójával a garázsajtónak nyomja őt. A történtekről videofelvétel is készült, igaz, azon nem minden vehető ki tisztán. Kovács bosszút emleget, Gálosit pedig – állítása szerint „büntetésből” – kivették az utcai járőrszolgálatból és traffipax mellé osztották be. A rendőr azonban nem hagyta annyiban, feljelentést tett Kovács ellen, amelyet az ügyészség eddig kétszer utasított el.

A teljes cikket

itt

PestiSracok facebook image

olvashatja el. Fotó: Vecséshírek.hu

Ajánljuk még

Alakul a gyurcsányista börtönválogatott és olcsó telexes hazaárulás külföldi hülyegyerekekkel – Karanténvlog

Karanténvlog 2024 augusztus 17.
Most sem volt túl jó hete a baloldalnak, hiszen az egyik vezérnaszádja kapott léket, Kiss László gyurcsányista polgármestert ugyanis letartóztatták, miután kihallgatták. A PestiSrácok.hu már a júniusi választások előtt részletesen beszámolt a gyanús ügyről, amely növelte a baloldali börtönválogatott számát, ezt követően, a kisebb és nagyobb halak mellett Czeglédy Gergő momentumos óbudai alpolgármester is letartóztatásba került. Kiss László azonban megúszta, megnyerte a polgármester-választást, ám úgy tűnik, ő sem kerülhette el az igazságszolgáltatás következményeit. A Karanténvlog beszámol arról is, hogy se Gyurcsány Ferenc, se a baseball ütős szóvivő, Barkóczi nem találta a kerületet, hiszen Óbuda helyett mindketten Újbudát mondtak az első pánikban, de ki tudja, talán minden kerületben megbújik egy-egy DK-s akna. Az igazi meglepetést azonban a Telex szolgáltatta, akik mindig örömmel én önként vesznek részt hazaáruló akciókban, most pedig még nehéz dolguk sem volt, csupán a különlegesen intelligens külföldi szigetezőkkel kellett néhány szót váltaniuk. A "felvilágosult" ifjak szépen felmondták azt a mantrát, azt a néhány gondolatot, amit a fejükbe vertek, miszerint Orbán Viktor diktátor, Magyarország elnyomott diktatúra, ahonnan mindenki menekülni akar, sőt voltak olyan egyedek is, akik szerint az a demokrácia, ha a megválasztott kormányfő nem veheti át a megbízatását, mert nekik éppen nem tetszik. Nézzétek most is a Karantént, nem bánjátok meg.