Pesti Srácok

83 elesett ukrán katona holttestét szállították vissza Ukrajnába pénteken

83 elesett ukrán katona holttestét szállították vissza Ukrajnába pénteken

További 83 elesett ukrán katona holttestét szállították vissza Ukrajnába pénteken az orosz erők által megszállt területekről - közölte az ideiglenesen megszállt területek reintegrációjáért felelős ukrán tárca. A holttestek átszállítása a reintegrációs minisztérium alá tartozó eltűnt személyekért felelős hivatal közreműködésével, a bűnüldöző szervekkel együttműködve történt - írta a tárca közleményében. Az Ukrajinszka Pravda hírportál emlékeztetett arra, hogy a minisztérium korábbi közlése szerint március 3-ig Ukrajnába 1426 katona holtteste került vissza. A hadifoglyokkal való bánásmódért felelős koordináló parancsnokság közben arról tájékoztatott, hogy Ukrajna egyoldalúan átadta Oroszországnak az összes, szállítható állapotban levő súlyosan sérült, illetve súlyos beteg orosz foglyot.

A közlemény szerint ezt Kijev a genfi egyezmény vonatkozó cikkelyei alapján, és a Nemzetközi Vöröskereszttel együttműködve tette meg. Ebben az esetben nem hadifogolycsere történt, hanem a súlyosan sebesült foglyok feltétel nélküli, a nemzetközi humanitárius jog által előírt hazaszállítása - közölte a parancsnokság. Azt nem hozták nyilvánosságra, hány foglyot adtak át Oroszországnak.

- tette hozzá a parancsnokság. Hangsúlyozta:

PestiSracok facebook image

Az északkeleti Szumi megye kormányzói hivatala arról tájékoztatott, hogy péntekre virradó éjjel orosz légitámadás érte a régiót, aminek következtében Bilopillja településen két helyi lakos életét vesztette. Szerhij Liszak, Dnyipropetrovszk megye kormányzója a Telegramon közölte, hogy Krivij Rih városát az éjjel orosz erők iráni gyártású Sahíd önmegsemmisítő drónokkal támadták, öt drón becsapódott, de személyi sérülés nem történt. Az ukrán déli műveleti parancsokság arról számolt be, hogy a déli Odessza megyét orosz Szu-35-ös vadászgépek lőtték rakétákkal, az ukrán légvédelem két H-59-es "levegő-föld" rakétát megsemmisített. Áldozatokról nem érkezett hír.

Az ukrán vezérkar pénteki helyzetjelentése szerint az elmúlt nap során mintegy 1020-szal 169 170-re nőtt az orosz hadsereg Ukrajnában elszenvedett embervesztesége. Az ukrán erők egyebek mellett megsemmisítettek négy harckocsit, nyolc tüzérségi, és három légvédelmi rendszert. A háború tavaly februári kezdete óta Oroszország 3574 harckocsit, 2616 tüzérségi és 276 légvédelmi fegyvert veszített.

Forrás és kép: MTI

Ajánljuk még

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."