Pesti Srácok

Andrássy úti ingatlanpanama: Megkerült az eltitkolt vételi ajánlat

Andrássy úti ingatlanpanama: Megkerült az eltitkolt vételi ajánlat

Megkerült az ír ingatlanbefektető levele az Andrássy út 47. alatti palota megvásárlási szándékáról. Tizenkét egykori, illetve részben mai szocialista és szabad demokrata képviselőt vádol az ügyészség azzal Terézvárosban, hogy 2004-ben áron alul adták el az egyik Andrássy úti palotát. A büntetőeljárásban több vádlott is cáfolta, hogy lettek volna a vételárnál magasabb összegű ajánlatok.

A Magyar Hírlap birtokába került dokumentum szerint előkertült egy olyan vételi ajánlat az Andrássy út 47. alatti palotával kapcsolatosan, amelyet egy ír ingatlanbefektető cég tett 2004. június 16-án. Ezen a napon Micheline McNamara a JDI Investments képviseletében 170 millió forintos ajánlatot tett néhai Verók István polgármesternek az ingatlan megvásárlására. Mint ismert, az akkori MSZP-s, SZDSZ-es városvezetés egy héttel később 150 millió forintért adta el az épületet, az előterjesztő, Fürst György alpolgármester a botrányosra sikerült testületi ülésen azt állította, hogy nincs másik ajánlat. Néhány hónappal később egy későbbi testületi ülésen a szerződésből azt is kivették, hogy a vevőt a lakók kiköltöztetésének költségei és az épület felújítása is terheli.

A most fellelt dokumentumban olvasható, az ír vevő ajánlatában nem csupán magasabb vételárat kínált, hanem azt is belefoglalta, hogy vállalja a lakók kiköltöztetésének teljes költségét és a műemlékvédelmi hivatal előírásainak megfelelően az épület felújítását is. Sőt, tette hozzá az ajánlatban, amennyiben az önkormányzat liciten kívánja értékesíteni az ingatlant, abban is részt kíván venni. A bíróság által felkért ingatlanszakértő egyébként az épület akkori lakott értékét 876 millió forintra becsülte. Az ír ajánlat azonban fiókba került.

PestiSracok facebook image

A vádirat szerint az önkormányzat 2004-ben a saját vagyonrendeletét megsértve, más vételi ajánlatokat figyelmen kívül hagyva, az ellenzék tiltakozása ellenére kizárólag csak az Ennet Kft. ajánlatát volt hajlandó elfogadni.

A teljes cikk a MHO-n olvasható.

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.