Vannak fontos és különösen fontos dolgok az életben. Egy hiteles, normális, vezető politikus számára elsősorban az lehet fontos, hogy jó irányba vezesse az országát, eredményeket érjen el, növelje a befolyását és kitartson a nemzete érdekei mellett. Mindezt természetesen meg is kell mutatni, láthatóvá kell tenni, de a munka fontosabb, mint a bájolgás. Vannak azonban olyan emberek, akiknek az a fontos, hogy ott díszelegjenek a Politico oldalán és utána eredményként ezt oszthassák meg rajongóikkal, hogy befolyásos felforgatónak tartják. Gratulálunk, érdemes volt pezsgőzni Londonban, ilyen távlatok még nem nyíltak a magyar emberek előtt.
A gyermekotthonok hőse és a népdalok boldog éneklője most őszintén örül. Olyan ez, mint amikor valaki a Joshi barátban vagy a Mónika showban megmutatja magát, sőt nagy terveket is szövöget, aztán már kész is van a sztárság, meg a világmegváltás. De ami fontos, az fontos, ne vegyük el Magyar Pétertől ezt az örömöt, hiszen az számít igazán, hogy egy egyébként viszonylag nagy befolyással rendelkező baloldali passzátot fújó újságcég milyen listákat állít.
A Politico összerakta a szerintük 28 legbefolyásosabb európai politikust, három kategóriába sorolta őket, úgy, mint Cselekvők, Felforgatók és Álmodozók, valamint mindenki kapott külön titulust is. Orbán Viktor az álmodozók közé került, globalista titulussal, olyan társakkal, mint Ferenc pápa vagy Kaja Kallas. Orbán a Politico szerint Trump győzelmével tovább erősítheti a nemzetközi hálózatát, amelyet így már globális szintre tud emelni, amely alapján híd lehet Európa konzervatívjai és az amerikai jobboldali vezetés között. Hát ennyi. Tudjuk, ez nem túl nagy dolog, sőt nevezhetnénk baloldali szájízzel elszigeteltségnek is, de ha nagyot csalódtunk is, ne essünk teljesen kétségbe, csak nézzük meg Magyar Pétert a listán még egyszer, sőt, azt is érdemes sokszor elolvasni, amit megosztott az univerzummal.
A zsebmessiás ugyanis nem volt rest posztot írni közösségi oldalára, ahol próbál vicces lenni (csak úgy repedeznek a női szívek) és eredményként osztja meg a rajongókkal, hogy rajta van a listán, mint felforgató. Azt se felejtsük el, hogy az Álmodozók kategóriában van és ő a Kihívó. Erre vágyott mindig, valaki lenni, aki számít. Az, hogy agyhalottakkal és Soros-ügynökökkel vette körbe magát, nem mérvadó ebben az ünnepi pillanatban, ahogyan az sem, hogy ugyan kétharmados győzelmet akar aratni 2026-ban, de nincs hozzá se esze, se tudása, se akarata, se apparátusa az agyhalottakon kívül, akik a krémet képviselik a remek társaságában.
A kamucsodaszarvast azonban láthatóan zavarja, hogy Orbán Viktor egyáltalán rajta van a listán, de vigaszként el tudjuk mondani, hogy Magyar Péter kategóriáját korábban említette meg az újság, tehát ő a jobb. A fájdalom azonban mégsem múlik, mert Peti keserűen a Kárpátok Al Caponéjának nevezi Orbánt, Hatvanpuszta örökös főispánjának, aki szerinte hiába mert nagyot álmodni, rémálom lesz annak a vége. Mert jön ő. És a révkomáromi nemzetvezetői beszédében feketén-fehéren kijelentette, hogy
ha valakinél ott van a belügy és a rendőrség, a NAV, akkor sok mindent lehet csinálni
De jól megmondta, ugye? Ez már a szeretet hangja volt, nincs mese. De hát ilyen ez a popszakma, ahol egy igazi agytröszt így mutatja meg, hogy mennyit ér, és mire lehet tőle számítani. Kedves magyar választók! Képzeljetek el magatok előtt egy füstös ringet, ahol a ringszpíker félredobja a félig elszívott cigarettát, körbenéz, nagy levegőt vesz és torka szakadtából ordítva bejelenti a bajnok kihívóját: a vörös sarokba megérkezett a Kihívó, Orbán Viktor rémálma, a magyarok csodaszarvasa, az univerzum eljövendő ura, a Felforgató. Most pedig képzeljük el, hogy Magyar Péter tényleg megjelenik és tényleg büszkén örül a bemutatásnak. Aki viszont nem tapsol, annak ott van a fekete autó, meg a belügy, a rendőrség, vagy a NAV. Tudjátok, akkor sok mindent lehet csinálni.
Vezető kép: Hatlaczki Balázs/PS
Facebook
Twitter
YouTube
RSS