A gyermekek és az ifjúság védelmét, az ellenük, vagy általuk elkövetett jogsértések megakadályozását állította tevékenysége idei fókuszába az Országos Polgárőr Szövetség. A programindító rendezvényt január 11-én, Sátoraljaújhelyen tartották. A gyermekek, az ifjúság védelme mindenki érdeke, és olyan érték, amelyet magától értetődően emel ki a polgárőrség – hangsúlyozta a térség országgyűlési képviselője.
Dr. Hörcsik Richárd (Fidesz-KDNP), a térség országgyűlési képviselője – maga is gyakorló polgárőr – köszöntőjében hangsúlyozta, nem véletlen a témaválasztás, hiszen a gyermekek, az ifjúság védelme mindenki érdeke, és olyan érték, amelyet magától értetődően emel ki a polgárőrség. Olyan állami feladat, amelyet számos tenni akaró önkéntes választ küldetésének.
Hörcsik Richárd úgy fogalmazott, manapság nem könnyű rendőrnek, polgárőrnek lenni, ez a szolgálat jelentős kihívás elé állítja művelőit, a törvényes keretek betartása mellett meg kell birkózni az emberi természet sajátosságaival is, de a legfontosabb, hogy mindazok, akik e szolgálatot ellátják, megfelelő időben rendelkezzenek a megfelelő információkkal.
Mint azt Bakonyi Ágnes, az OPSZ sajtófőnöke a Pesti Srácoknak elmondta: a fórumon elhangzott, hogy a hazai gyermekvédelemnek fontos része a jelzőrendszer, és ezen a területen tud becsatlakozni a polgárőrség, hiszen a szervezet tagjai azok, akik helyben élnek és napi járőrszolgálatuk során találkozhatnak eltévedt, elveszett, felügyelet nélkül lévő, netán fizikailag, vagy lelkileg bántalmazott gyermekekkel.
Nincs jó vagy rossz jelzés, „csak” elmulasztott jelzés van – tartják a szakemberek, ezért az idei program célja, hogy a polgárőrség a rendelkezésre álló rendészeti eszközeivel, különböző kampányaival, tagozatainak programjaival segítséget nyújtson az intézményes gyermek- és ifjúságvédelemnek, csökkentse annak valószínűségét, hogy egy-egy fiatal áldozattá, vagy elkövetővé váljon.
A program érzékenysége miatt a fórumon úgy az OPSZ elnöke, mint az országos rendőrfőkapitány fegyelmezett és átgondolt fellépésre kérte a polgárőröket.
Át kell gondolni, mikor segítünk, és mikor ártunk
Magyarország bűnügyi, közbiztonsági helyzetéről dr. Balogh János rendőr altábornagy, országos rendőrfőkapitány tájékoztatta a rendezvény résztvevőit. Mint mondta, bár idehaza az állampolgárok máshogy érzik, Magyarország a külföldiek szemében biztonságosnak számít, a világranglista 14. helyén áll, míg a nagyjából kétmilliós lélekszámú városok között Budapest az 51. legbiztonságosabb. A tábornok elöljáróban leszögezte, a polgárőrök munkája, a rendőrséggel való együttműködés kiemelten fontos.
A rendezvény témájához illeszkedve az altábornagy a gyermekek védelméről szólva úgy fogalmazott, a témához óvatosan kell nyúlni, példaként pedig az úgynevezett halállistákat hozta fel. Ezekben a fiatalok felsorolják, hogy legszívesebben kiket tüntetnének el a föld színéről. Pusztán jogi értelemben ez súlyos bűncselekmény, amely normál esetben súlyos konzekvenciákat von maga után.
De azért itt mégiscsak gyerekekről beszélünk. Velük durván bánni pont akkora felelőtlenség, mint nem foglalkozni a kérdéssel. Azt kérem, hogy amikor polgárőrként segítenek, vagy úgy érzik, hogy be kell avatkozniuk, mindig számoljanak a lehetséges következményekkel. A döntéseket a józan ész, az empátia, az együttérzés mentén hozzák meg
– hangsúlyozta Balogh János.
A téma érzékenysége miatt felelős hozzáállást vár el az OPSZ elnöke
Záróbeszédében dr. Túrós András, az Országos Polgárőr Szövetség elnöke kiemelte: 2024-ben a szervezet sikeres évet zárt, hiszen a polgárőrséget befogadták, kormányzati és rendőrségi kapcsolatai rendezettek, a szervezetnek nyújtott költségvetési támogatás pedig minden korábbinál magasabb volt, elérte a kétmilliárd forintot. Emlékeztetett arra, hogy az előző esztendőben is rendeztek fórumsorozatot, akkor a bűnmegelőzés, az online csalások voltak terítéken. A szövetség elnöke sikerként könyvelte el az illegális hulladéklerakókkal kapcsolatban elvégzett munkát, amelynek során körülbelül 15 ezer köbméter hulladéktól szabadították meg a polgárőrök a környezetet. A legnagyobb eredménynek a szeptemberi, dunai árvízi védekezésnél való részvételt nevezte, ahol az állami és önkormányzati védvonalakon naponta ezer polgárőr segítette a védekezési munkálatokat. És ráadásként még huszonkilenc új polgárőr egyesület is alakult az országban.
Ami a 2025-ös központi témát illeti, Túrós András átgondolt, fegyelmezett fellépést kért a polgárőröktől, illetve azt, hogy minden egyesületnél legyen felelőse a gyermek- és ifjúságvédelemnek, mert a téma igen érzékeny.
Olvastam egy tanulmányt, hogy a gyermekbántalmazásoknál nagyon nagy a látencia, sok esemény titokban marad. A kriminológusok feltételezik, hogy 1 felderített ügyre 25 eltitkolt jut. Nem kerülnek napvilágra ezek az ügyek, mert van félelem, van szégyen, és az elkövető általában valamilyen hatalommal rendelkezik a gyermek felett.
“Azt szeretném, ha minden polgárőr a legaljasabb cselekménynek tekintené, ha valamit gyerekek ellen követnek el.” – mondta az OPSZ elnöke, aki óva intett ugyanakkor attól, hogy az egyesületek bármilyen politikai alakulathoz csatlakozzanak a kérdés kapcsán.
Hozzátette, hogy a gyermek- és ifjúságvédelem évének kinevezett 2025-ben szeretné, ha az országban minden polgárőr legalább 150 órányi köz-, vagy külterületi járőrszolgálatot teljesítene. Az Országos Polgárőr Szövetség fórumsorozata január 25-én Budapesten folytatódik, utána február 1-jén Szolnokon, 15-én Pacsán, 28-án Lajosmizsén, március 29-én pedig Balatonföldváron találkoznak az előadók a térségi egyesületek vezetőivel.
Kiemelt kép forrása: Dr. Balogh János altábornagy, országos rendőrfőkapitány (Fotó: OPSZ/Orosz Péter)
Talpra magyar!
2025-01-12 at 16:05
Gyermek- és ifjúságvédelemért is köszönet az OPSZ összes dolgozójának.