Belügyminisztériumi pályázatból új hidat építettek Nagyvázsonyban, amelyet Horváth Balázsról, az Antall-kormány belügyminiszteréről, Veszprém megyei országgyűlési képviselőről neveztek el, aki az első Orbán-kormány határon túli ügyekért felelős minisztere is volt. Horváth Balázs személye azért is szimbolikus, mert ő volt a balliberális karaktergyilkosság egyik első áldozata, akit többek között azzal is megvádoltak a kommunisták, hogy a taxisblokád idején a taxisok közé akart lövetni, illetve váltig állították azt is, hogy egyszer részegen integetett ki a Parlament ablakából. Természetesen ezekből semmi nem volt igaz. Az avatáson megemlékező beszédet mondott Stefka István, a PestiSrácok.hu lapigazgatója, illetve részt vett Huth Gergely, a PestiSrácok.hu főszerkesztője, de az esemény kapcsán nyilatkozott portálunknak Fábry Szabolcs, Nagyvázsony polgármestere is.
Befejeződött egy nagy projektünk, amelynek keretein belül járdákat, utakat építettünk, valamit gyalogátkelőket, kereszteződéseket újítottunk fel, ezen kívül pedig egy sétányt is kialakítottunk, és ennek a sétánynak a végpontján található az a híd, amelyet Horváth Balázsról neveztünk el. Ő volt a térség első szabadon választott országgyűlési képviselője, akinek többek között lovasegyesületünket is köszönhetjük
– mondta el portálunknak Fábry Szabolcs, Nagyvázsony polgármestere. A kőhíd egyébként még 2016-ban épült, és azért keresztelték el Horváth Balázs után, mert Fábry Szabolcs szavaival élve a politikus maga is egy “hídember” volt.
Ezért szimbolikus, hogy épen egy hidat neveztünk el róla. Mindig igyekezett tisztességes kompromisszumokat kötni, igyekezett minden szempontból szolgálni a választókerületet és ezzel Nagyvázsonyt is. Nagy népszerűségnek örvendett, veszprémi ügyvédként pedig a rendszerváltás megkerülhetetlen szereplője is volt. Többek között ő volt az első szabadon választott kormány belügyminisztere, miniszterelnök-helyettese is. 1989-ben ott volt Erdélyben a romániai forradalom idején, és igyekezett a betelepítési politikától és a román kommunizmustól szenvedő külhoni magyarokat támogatni
– hangsúlyozta Fábry Szabolcs.
Dr. Horváth Balázs hídavató ünnepség
Belügyminisztériumi pályázatból új hidat építettek Nagyvázsonyban. A hidat, Dr. Horváth Balázsról, az Antall-kormány belügyminiszteréről, Veszprém megyei országgyűlési képviselőről nevezték el. Az avatáson megemlékező beszédet mondott Stefka István, a Pestisrácok lapigazgatója és megtisztelt bennünket Huth Gergely főszerkesztő úr is.Szívből gratulálok az új fejlesztéshez!Hajrá Nagyvázsony!
Közzétette: Fenyvesi Zoltán – 2019. október 27., vasárnap
A polgármester – akit személyes kötődés is fűzött Horváth Balázshoz – kifejtette: azért voltak nagyon megdöbbenve a belügyminiszter ellen elkövetett karaktergyilkosságon, mert azt pletykálták róla, hogy a taxisok közé akart lövetni a taxisblokád idején, pedig nagyon messze állt tőle az erőszak. A másik pletyka, amivel személyét megpróbálták lejáratni, az volt, hogy alkoholista, amit azzal próbáltak “bebizonyítani”, hogy a balliberális média szerint Horváth egyszer részegen integetett a Parlament ablakából.
Egy süppedős székre állt fel, ezért tűnt úgy, mintha dülöngélne. Teljesen józan volt, hiszen akkor Antall Józsefet helyettesítette, aki már kórházban volt. Pontosan tudta, hogy mekkora a felelőssége. Tagadhatatlan azonban, hogy bohém ember volt, szerette a társaságot, de nem véletlenül választották meg biztos többséggel minden választáson, amin elindult
– emlékeztetett Nagyvázsony polgármestere. Fábry Szabolcs elmondta: a cél az, hogy a Horváth Balázsról kialakított képet helyreállítsák, és olyan emberként éljen az emlékezetben, mint egy kompromisszumokat kereső, sikeres országgyűlési képviselő. A polgármester hozzátette: a helyszín is szimbolikus, hiszen a híd másik vége egy, a ’90-es években elprivatizált kastélyhoz vezet, amelyet az akkori szocialista vezetés “rablóprivatizációs módszerekkel” tett magáévá.
A Zichy grófok annak idején biztosították, hogy az emberek átmehessenek a kastély kertjén, a szocialisták azonban ezt azonnal lezárták, és bár természetvédelmi terület, tehát ki kellene nyitni, építési munkálatokra hivatkozva a mai napig zárva van. Horváth Balázs annak idején sokat küzdött a privatizáció és a kastélykert lezárása ellen, sajnos sikertelenül
– mondta el Fábry Szabolcs.
A hídkeresztelővel egyidejűleg zajlott le a “30 éve szabadon” nevű koncertsorozat is, amelynek utolsó állomása Nagyvázsony volt, illetve egy kiállítás keretein belül bele lehetett nézni Horváth Balázs emlékirataiba, levelezésébe is.
Fotó: facebook.com
Facebook
Twitter
YouTube
RSS