Pesti Srácok

A baloldal a látszatra sem ügyelve, éhes farkascsordaként repült rá a XVIII. kerületre is

A baloldal a látszatra sem ügyelve, éhes farkascsordaként repült rá a XVIII. kerületre is

A National Geographic csatornán látható kiéhezett farkasok is megirigyelnék az újra polgármesteri székekhez jutott baloldali "városvezetés" munkáját szerte az országban. A különbség az, hogy a farkasok jobb taktikusok, mint a balliberálisok, utóbbiak ugyanis nem szórakoznak becserkészéssel, körözgetéssel: egyből lerántották a leplet magukról, ahol hatalomhoz jutottak. Jól illeszkedik a vicsorgó farkascsorda tombolásába a XVIII. kerület is, ahol Szaniszló Sándor, a szocialisták politikusa vette át a fideszes Ughy Attilától a polgármesteri tisztséget az ellenzéki összefogás nevében, és egyből 100 százalékkal megemelte a képviselői tiszteletdíjakat, valamint eltörölték a tiszteletdíj plafonját a most már egy fővel is frakciót alakító Jobbik támogatásával. Szaniszló és éhes elvtársai tehát mindent megtesznek a kerületért baráti hordájuk kitöméséért, lackneri magasságokba emelve a baloldal szociális érzékenységét. A rájuk szavazó pestszentlőrinci és pestszentimrei lakosok még ma megindulhatnának az önkormányzat elé tüntetni, hiszen ez az ő pénzük, az ellenzék pedig pont azzal kampányolt, hogy igazságot tesz, egyenlőség lesz, igaz, ezt már Lenin is elmondta anno.

Ha ezt látnák a bélpoklosok, szerényen elpirulnának és előzékenyen feltennék a kezüket, hogy "ti nyertetek".Ilyen leplezetlen, nyílt és azonnali habzsolásra talán még azok sem számítottak, akik jól tudták, kik érkeztek a vezetői székekbe. Korábban írtunk már a választások óta eltelt két hét alatt összehozott baloldali konctépésekről, Szaniszló Sándor és elvbarátai tehát nem is lógnak ki a sorból. Vélhetően ők is úgy gondolják, hogy nekik ez jár, hiszen 2010 előtt Szaniszló már alpolgármesterként élvezte ki a XVIII. kerület adottságait. Úgy tűnik, hogy ezt a rendkívül "tisztességes" időszakot igen sok kerületi lakos elfelejtette, hiszen portálunk is írtSzaniszlóék 2010 előtti dőzsöléséről, amikor csak úgy repkedtek a milliós tiszteletdíjak, lakáspanamák. Ezt a boldog békekorszakot vágta ketté 2010-ben a fasiszta Fidesz, akik kilenc év alatt a Szaniszlóék által összehozott tízmilliárd forintos mínuszból 5,5 milliárdos pluszt csináltak.

Kiesett tehát kilenc év, most azonban újra együtt a banda, sőt, a Jobbik egyetlenegy fős gigafrakciója is az elvtársak szekerét tolja; jöhetnek a népbarát intézkedések.

Dámsa József, a Fidesz XVIII. kerületi önkormányzati képviselője foglalta össze, hogy mi történt a képviselő-testület alakulóülésén: a 100 százalékkel megemelt képviselői tiszteletdíjak biztos rendkívül fontosak a kemény munkához, ahogy az is, hogy minden évben automatikusan emelkedjen ez az összeg. Itt fontos megemlíteni, hogy az elmúlt harminc évben a teljes ciklusban azonos mértékű volt a tiszteletdíj, de hát tudjuk: van mit bepótolni. Elhanyagolható apróság lehet az is, hogy Szaniszló Sándor polgármester magához ragadta a szabályozási tervek előkészítését. Ebből az következhet, hogy építési vállalkozókkal, befektetőkkel nem a szakiroda egyeztethet a területeken felépíthető lakások számáról, hanem Szaniszló Sándor polgármester. Lehet, hogy most a friss zuglói polgármester, Horváth Csaba picit dühös is lett, hiszen neki nem sikerült ezt elsőre megoldani felségterületén.

PestiSracok facebook image

De itt még nem ér véget az új rend kezdőlendülete: a pestszentimrei részönkormányzat létszámát 11-ről 7 főre csökkentették. Ezzel kiszorították a baloldal által állandóan védeni kívánt civil szervezeteket. A szabadság, testvériség és egyenlőség hármas jelszavához hűen, harminc éves hagyományt felrúgva az ellenzéki polgári oldal nem kapta meg a pénzügyi-ellenőrzési bizottság és a testületi ügyrendi bizottság vezetését, ami a hatékonyabb ellenőrzést szolgálta. Ha azt nézzük, hogy az első képviselő-testületi ülésen ennyi munkát végeztek el az új városvezetők, rendkívül hatékony és szorgalmas folytatásra van kilátás, és ahogy látható, semmilyen erkölcsi gátlás nem szabályozza és akadályozza szerte az országban a balliberális erőket. Leplezetlen harácsolás, kiszorítás, bosszú jellemzi a megújulni képtelen baloldalt és pantagrueli étvággyal zabálják fel, amit mások teremtettek elő. Gondolkodás nélkül röhögnek bele azok arcába, akik megszavazták őket; semmit sem változtak, talán csak éhesebbek és gátlástalanabbak lettek. Ébresztő!

Forrás: Dámsa József Facebook-oldala; Fotó: Dámsa József Facebook-oldala

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.