Pesti Srácok

A közfelháborodás miatt meghátrált Horváth Csaba és visszavonta a személyes hatalmát végletekig kiterjesztő javaslatát

null

Visszavonta Zugló új polgármestere azt a közfelháborodást kiváltó tervét, hogy a képviselő-testület megkerülésével/mellőzésével dönthessen olyan ügyekben, amelyekben egyébként kollektív állásfoglalás szükséges. Horváth Csaba – saját bevallása szerint – egyebek mellett a sajtó nyomására hátrált meg, egyúttal újra kijelentette: a kerület a legátláthatóbban működő önkormányzatok közé tartozik, hiszen minden szerződése nyilvános és nyomon követhető. Igen, ez az a Zugló, amely más kerületektől eltérően szemérmesen titkolja, hogy Horváth milyen állapotban vette át a városrészt Karácsony Gergelytől, és igen, ez az a Zugló, ahol évek óta nem találnak egy volt képviselőt, Sápi Attilát, és ahol Karácsony állítása szerint néha-néha elássák egymást a derék baloldali mozgalmárok.

Horváth Csaba úgy akarta módosítani a zuglói önkormányzat szervezeti működési szabályzatát, hogy polgármesterként egyszemélyi döntést hozhatna a képviselőtestület hatáskörébe tartozó szinte bármely ügyben, ha a kérdést halaszthatatlannak minősíti – írta az Átlátszó. Azt, hogy mi a halaszthatatlan, azt a terve szerint ugyancsak maga határozhatta volna meg. A gyanús lépés nemcsak a képviselők körében, hanem a közvéleményben is kiverte a biztosítékot. Horváth Csaba egy salátarendeletet is benyújtott a képviselő-testület elé, hogy a közpénzek felhasználásáról és az ingatlanvagyon értékesítéséről is szélesebb körben dönthessen. Az értékhatár, amelyen belül a polgármester önállóan hozhat döntést, ingó vagyontárgyak esetén az eddigi érték háromszorosára – ötvenmillió­ról százötvenmillióra –, míg az ingatlanok esetében ötszörösére – ötvenmillióról negyedmilliárdra – emelkedne.

A nyilvánvalóan nem az átláthatóságot, a korrupciót viszont annál jobban támogató tervről Horváth hétfői Facebook-bejegyzésében manipulatívnak és félrevezetőnek nevezte az Átlátszó cikkét, amely aláássa a közbizalmat. Nyilván nem az ássa alá a közbizalmat, ha egy polgármester egymaga dönt olyan kérdésekben, amelyekben testületi állásfoglalás szükséges, és a részletekről még csak be sem kell számolnia. Horváth Csaba szerint az átláthatóság olyan érték, amelyet minden demokratának kötelessége megvédeni a valótlan, és a közbizalmat aláásni szándékozó próbálkozásokkal szemben is, és ezt az MSZP tagjaként, a Demszky-Hagyó korszak budapesti főpolgármester-helyetteseként volt képes leírni. Horváth visszavonta az említett tervezetét – mint azt közölte –, mindezt azért tette, hogy elejét vegye a további rosszindulatú politikai támadásoknak. És még csak hétfő van.

Forrás: Facebook; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.