dámsa istván
A baloldal a látszatra sem ügyelve, éhes farkascsordaként repült rá a XVIII. kerületre is
A National Geographic csatornán látható kiéhezett farkasok is megirigyelnék az újra polgármesteri székekhez jutott baloldali "városvezetés" munkáját szerte az országban. A különbség az, hogy a farkasok jobb taktikusok, mint a balliberálisok, utóbbiak ugyanis nem szórakoznak becserkészéssel, körözgetéssel: egyből lerántották a leplet magukról, ahol hatalomhoz jutottak. Jól illeszkedik a vicsorgó farkascsorda tombolásába a XVIII. kerület is, ahol Szaniszló Sándor, a szocialisták politikusa vette át a fideszes Ughy Attilától a polgármesteri tisztséget az ellenzéki összefogás nevében, és egyből 100 százalékkal megemelte a képviselői tiszteletdíjakat, valamint eltörölték a tiszteletdíj plafonját a most már egy fővel is frakciót alakító Jobbik támogatásával. Szaniszló és éhes elvtársai tehát mindent megtesznek a kerületért baráti hordájuk kitöméséért, lackneri magasságokba emelve a baloldal szociális érzékenységét. A rájuk szavazó pestszentlőrinci és pestszentimrei lakosok még ma megindulhatnának az önkormányzat elé tüntetni, hiszen ez az ő pénzük, az ellenzék pedig pont azzal kampányolt, hogy igazságot tesz, egyenlőség lesz, igaz, ezt már Lenin is elmondta anno. Ajánljuk még
Prostituáltat keresett a weben, előre tervezte a gyilkosságot – IMEI-be zárják a letartóztatott angyalföldi gyilkost
Az angyalföldi gyilkos prostituáltat keresett a weben, előre tervezte a gyilkosságot, hogy pénzhez jusson, amiből fegyvert akart venni, hogy politikusokra vadásszon. Nem csoda, hogy mindezek tükrében az IMEI-be zárták, mert kétséges, hogy rendben van az elmeállapota. Ruszin-Szendinek csak kint volt nagy a szája, a rendőrségen már mindent tagadott
A tiszás vezér azt az egyszerű tényt elfelejtette közölni a hívekkel, hogy korábban ő maga és Toka tábornok is elismerte, hogy a "szakértő" fegyvert tartott magánál a tiszás fórumokon. Hadházy kijelentette, hogy Orbán szilveszterkor zebrát evett
Amikor valaki zebrákat lát Magyarországon, az vagy állatkertben van, vagy tudatmódosító szerek hatása alatt, általában, persze nem mindig. Így Hadházy Ákos is biztosan teljesen józanul talál zebrákat minden bokorban, de az, hogy most már Orbánék szilveszteri menüjében is...na az már aggasztó. Megfizetnek az istenkáromlásért - Négy embert büntetett meg a rendőrség Hadházy Ákos tüntetése után