szaniszló sándor
Nagy Ervintől a kétmilliós fizetéseken át a Wikipédiáig - így próbál vergődni az irányíthatatlan a főváros (Videó+Galéria)
Maratoni ülést tart szerdán a Fővárosi Közgyűlés, ahol az szmsz és a lakhatási problémák mellett több tucat napirendi pontot kéne megtárgyaljon a testület. Az ülés 9 órakor kezdődött, negyed 12-kor mindössze hármat zártak le. Illetve ezeket sem. Karácsony Gergely ugyanis saját jogán úgy döntött, hogy az elmúlt évtizedes gyakorlattal felhagyva nem tart szavazást az egyes napirendi pontok vitája végén. Azt eddig is lehetett tudni hogy bár a jogszabályok előírják, a közgyűlés hatalmi harcok miatt nem választ főpolgármester-helyettest. Az viszont új, hogy a fővárosi cégek igazgatóságát és felügyelőbizottságát sem újítja meg hasonló okok miatt. Ezek az igazgatósági, illetve felügyelőbizottsági mandátumok novemberben kifutnak. Ha nem születik döntés az új tagokról, akkor az szembe megy a jogszerű céges ügyvitel előírásaival. Az ülés elején tették le az esküjüket a külsős bizottsági tagok, köztük Magyar Péter leghűségesebb támogatója Nagy Ervin is. A politikához egyre közelebb álló színészt is sikerült mikrofonvégre kapjuk, aki többek között azt is kijelentette, hogy Magyar Péter soha nem szokta elveszteni a fejét. Ezek szerint Tisza elnöke a legnagyobb lelki nyugalom dobta be egy idegen telefonját a Dunába és borított rá egy könyvespolcot a volt feleségére. Karácsony Gergely szintén végtelen nyugalommal közölte stábunkkal: sajnálja, hogy ilyen alacsonyak a fizetések a fővárosnál. Csak a tisztánlátás végett, Karácsony főtanácsadója Gál J. Zoltán havi bruttó 1.95 millió forintot vihet haza, mindenki a saját szintjén nyomorog. Részletek a videóban DK-iroda és izraeli ingatlanmutyi – Íme az előzmények, ezért erőltethette Szaniszló Sándor a gigantikus lőrinci lakóparkot (Az Akta)
FRISSÍTÉS: Folyamatban van a vizsgálata a pestszentlőrinci korrupciógyanús ingatlanügyeknek – értesült a Magyar Nemzet. Budai Gyula fideszes képviselő még 2022 tavaszán tett feljelentést a Nemzeti Nyomozó Irodánál (NNI) azt követően, hogy Anonymous egy olyan vágatlan hangfelvételt hozott nyilvánosságra, amely arról szól, hogy a XVIII. kerületi ingatlanfejlesztések után komoly vagyonok vándorolhatnak Szaniszló Sándor DK-s polgármesterhez, a helyi alpolgármesterhez és azokhoz az emberekhez, akik elősegítették a gyors, olajozott ügymenetet. A felvételeken hallható, hogy az Üllői út 323. szám alatt épülő nyolcvanhat lakásos beruházásból az érintettek négy lakást tudtak maguknak „kikanyarítani”. Ebből kettőn a helyi polgármester és az alpolgármester, kettőn pedig az álarcos alak felvételén beszélő, baloldali kötődésű személyek osztozhattak. Ezt a botrányos ügyet kutattuk a PestiSrácok.hu Az Akta című oknyomozó műsorában is, idén májusban. Érdemes visszanézni az oknyomozó riportot azután, hogy az ott megfogalmazott vádak beigazolódni látszanak! Rejtélyes Tisza párti jelölt lehet a mérleg nyelve a XVIII. kerületben
Az egész országban mindösszesen négy fővárosi kerületben indít polgármesterjelöltet a rövid idő alatt jelentős támogatottságra szert tett Tisza párt, a X., a XI, a XVII, valamint a XVIII. kerületben. Ezek közül is egyedül a XVIII. kerületben van egy egyéni képviselőjelöltje is Magyar Péternek. Pestszentlőrinc–Pestszentimre, ez a százezer körüli lakosú peremkerület valamiért kiemelt figyelmet kap a kormánnyal való szembefordulástól hírnevet remélő Magyartól. A kérdés már csak az, vajon miért? Miért éppen a XVIII. kerület? Vajon mit akar itt a Tisza párt? A kerületben rendkívül kiélezett a helyzet a felmérések szerint. A Tisza párt jelöltje, Balogh Balázs a mérleg nyelve is lehet. De hogy kicsoda Balogh Balázs, illetve az egész fővárosban egyedüli egyéni képviselőjelöltként indított Markovits Szilvia, aki egyébként a XVIII. kerület 9-es számú egyéni választókerületében szerepel majd a szavazólapon, az talány. Ami az interneten megtalálható róluk, az nem sok minden, kampánytevékenységet pedig gyakorlatilag egyáltalán nem folytattak. Az Akta – Lelépett a haveri vállalkozó, másodszorra is közpénzt költ a DK-s Szaniszló ugyanarra a rendelőfelújításra
Elképesztő módon trükközhetnek a közbeszerzéssel a Szaniszló Sándor vezette kerületben, hogy valahogy elkészülhessen a szakrendelő felújítása, amire a kormány 1,7 milliárd forint támogatást adott az önkormányzatnak - szúrta ki a PestiSrácok.hu. Az Akta arra vállalkozott, hogy kibogozza, hová tűnt el több mint egymilliárd forint, amit a polgármester bevallása szerint már elköltöttek. Hogy mire, annak nem igazán van nyoma. Az Egészséges Budapest Program keretében megvalósuló rekonstrukciónak eredetileg 2022 decemberére kellett volna elkészülnie. A kivitelezés több mint fél éve áll. A zűrös közbeszerzés nyertes kivitelezővel - amely a kispesti korrupciós botrányokban híresült el - szerződést bontottak, majd a közelmúltban újra kiírták a közbeszerzést, úgy mintha az második ütem lenne. Csakhogy az elvégzendő feladatok jelentős részben fedik egymást és más törvénysértés-gyanús problémák is felmerülnek az eljárással. Az Akta megkereste a projektbe belebukott cég állítólagos alvállalkozóit és azt is kiderítette, hogy a másik, kiemelt állami finanszírozással megvalósuló helyi beruházásban ugyanazok a szereplők jelentek meg... és ott sem úgy mennek a dolgok, ahogy kellene. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.