Pesti Srácok

Nagy Ervintől a kétmilliós fizetéseken át a Wikipédiáig - így próbál vergődni az irányíthatatlan a főváros (Videó+Galéria)

Maratoni ülést tart szerdán a Fővárosi Közgyűlés, ahol az szmsz és a lakhatási problémák mellett több tucat napirendi pontot kéne megtárgyaljon a testület. Az ülés 9 órakor kezdődött, negyed 12-kor mindössze hármat zártak le. Illetve ezeket sem. Karácsony Gergely ugyanis saját jogán úgy döntött, hogy az elmúlt évtizedes gyakorlattal felhagyva nem tart szavazást az egyes napirendi pontok vitája végén. Azt eddig is lehetett tudni hogy bár a jogszabályok előírják, a közgyűlés hatalmi harcok miatt nem választ főpolgármester-helyettest. Az viszont új, hogy a fővárosi cégek igazgatóságát és felügyelőbizottságát sem újítja meg hasonló okok miatt. Ezek az igazgatósági, illetve felügyelőbizottsági mandátumok novemberben kifutnak. Ha nem születik döntés az új tagokról, akkor az szembe megy a jogszerű céges ügyvitel előírásaival. Az ülés elején tették le az esküjüket a külsős bizottsági tagok, köztük Magyar Péter leghűségesebb támogatója Nagy Ervin is. A politikához egyre közelebb álló színészt is sikerült mikrofonvégre kapjuk, aki többek között azt is kijelentette, hogy Magyar Péter soha nem szokta elveszteni a fejét. Ezek szerint Tisza elnöke a legnagyobb lelki nyugalom dobta be egy idegen telefonját a Dunába és borított rá egy könyvespolcot a volt feleségére. Karácsony Gergely szintén végtelen nyugalommal közölte stábunkkal: sajnálja, hogy ilyen alacsonyak a fizetések a fővárosnál. Csak a tisztánlátás végett, Karácsony főtanácsadója Gál J. Zoltán havi bruttó 1.95 millió forintot vihet haza, mindenki a saját szintjén nyomorog. Részletek a videóban

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.