Pesti Srácok

A balliberális karaktergyilkosság első áldozatáról, Horváth Balázs volt belügyminiszterről neveztek el hidat Nagyvázsonyban

A balliberális karaktergyilkosság első áldozatáról, Horváth Balázs volt belügyminiszterről neveztek el hidat Nagyvázsonyban

Belügyminisztériumi pályázatból új hidat építettek Nagyvázsonyban, amelyet Horváth Balázsról, az Antall-kormány belügyminiszteréről, Veszprém megyei országgyűlési képviselőről neveztek el, aki az első Orbán-kormány határon túli ügyekért felelős minisztere is volt. Horváth Balázs személye azért is szimbolikus, mert ő volt a balliberális karaktergyilkosság egyik első áldozata, akit többek között azzal is megvádoltak a kommunisták, hogy a taxisblokád idején a taxisok közé akart lövetni, illetve váltig állították azt is, hogy egyszer részegen integetett ki a Parlament ablakából. Természetesen ezekből semmi nem volt igaz. Az avatáson megemlékező beszédet mondott Stefka István, a PestiSrácok.hu lapigazgatója, illetve részt vett Huth Gergely, a PestiSrácok.hu főszerkesztője, de az esemény kapcsán nyilatkozott portálunknak Fábry Szabolcs, Nagyvázsony polgármestere is.

– mondta el portálunknak Fábry Szabolcs, Nagyvázsony polgármestere. A kőhíd egyébként még 2016-ban épült, és azért keresztelték el Horváth Balázs után, mert Fábry Szabolcs szavaival élve a politikus maga is egy "hídember" volt.

PestiSracok facebook image

– hangsúlyozta Fábry Szabolcs.

A polgármester – akit személyes kötődés is fűzött Horváth Balázshoz – kifejtette: azért voltak nagyon megdöbbenve a belügyminiszter ellen elkövetett karaktergyilkosságon, mert azt pletykálták róla, hogy a taxisok közé akart lövetni a taxisblokád idején, pedig nagyon messze állt tőle az erőszak. A másik pletyka, amivel személyét megpróbálták lejáratni, az volt, hogy alkoholista, amit azzal próbáltak "bebizonyítani", hogy a balliberális média szerint Horváth egyszer részegen integetett a Parlament ablakából.

– emlékeztetett Nagyvázsony polgármestere. Fábry Szabolcs elmondta: a cél az, hogy a Horváth Balázsról kialakított képet helyreállítsák, és olyan emberként éljen az emlékezetben, mint egy kompromisszumokat kereső, sikeres országgyűlési képviselő. A polgármester hozzátette: a helyszín is szimbolikus, hiszen a híd másik vége egy, a '90-es években elprivatizált kastélyhoz vezet, amelyet az akkori szocialista vezetés "rablóprivatizációs módszerekkel" tett magáévá.

– mondta el Fábry Szabolcs.

A hídkeresztelővel egyidejűleg zajlott le a "30 éve szabadon" nevű koncertsorozat is, amelynek utolsó állomása Nagyvázsony volt, illetve egy kiállítás keretein belül bele lehetett nézni Horváth Balázs emlékirataiba, levelezésébe is.

Fotó: facebook.com

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.