dr. horváth balázs
Be volt-e rúgva Horváth Balázs a taxisblokád idején? – Unikális archív videó leplezi le az SZDSZ-es médiahazugságot
A Blokád című nagyszerű történelmi filmdráma ráirányítja a figyelmet a rendszerváltoztató Magyarország egy tragikus eseménysorozatára: a taxisblokádra, amely – bár a fuvarozók többségének felháborodása őszinte volt – mérvadó vélemények szerint a törvényesen megválasztott Antall-kormány elleni államcsínykísérletnek nevezhető, amiben jócskán szerepet játszott az átmentett kommunista titkosszolgálat és az akkori ellenzék egy része. A Magyar Televízió archívumából került elő egy "muszter", azaz nyers, forgatott videoanyag, amely 1990. október 27-én készült a Kossuth téren, amikor a blokádisták ellen és a kormány mellett tüntetőket rendőrkordon választotta el a taxisoktól, az Országház ablakából pedig integetve üdvözölte a szimpatizánsokat Jeszenszky Géza akkori külügyminiszter és Horváth Balázs belügyminiszter. A belügyminiszterre kiemelkedő feladat hárult, a krízis napjaiban ő helyettesítette a daganateltávolító műtéte miatt a kórházban lábadozó miniszterelnököt. Nem véletlen, hogy a diktatúrából átmentett ál-rendszerváltó média, és a Göncz Árpád államfő, Pető Iván SZDSZ-elnök és Hankiss Elemér köztévéelnök nevével fémjelezhető klikk éppen őt próbálta leginkább lejáratni. A balliberális karaktergyilkosság első áldozatáról, Horváth Balázs volt belügyminiszterről neveztek el hidat Nagyvázsonyban
Belügyminisztériumi pályázatból új hidat építettek Nagyvázsonyban, amelyet Horváth Balázsról, az Antall-kormány belügyminiszteréről, Veszprém megyei országgyűlési képviselőről neveztek el, aki az első Orbán-kormány határon túli ügyekért felelős minisztere is volt. Horváth Balázs személye azért is szimbolikus, mert ő volt a balliberális karaktergyilkosság egyik első áldozata, akit többek között azzal is megvádoltak a kommunisták, hogy a taxisblokád idején a taxisok közé akart lövetni, illetve váltig állították azt is, hogy egyszer részegen integetett ki a Parlament ablakából. Természetesen ezekből semmi nem volt igaz. Az avatáson megemlékező beszédet mondott Stefka István, a PestiSrácok.hu lapigazgatója, illetve részt vett Huth Gergely, a PestiSrácok.hu főszerkesztője, de az esemény kapcsán nyilatkozott portálunknak Fábry Szabolcs, Nagyvázsony polgármestere is. Ajánljuk még
Ha már csak tényleg mi importálunk az oroszoktól, azonnal lépünk!
Szijjártó Péternek megint oda kellett lépni az ukrán külügyminiszter provokációja után
Kijev hisztirohamot kapott, mert nem terjeszthetik nálunk a hazugságaikat
Az ukránok úgy döntöttek, hogy csak az beszélhet róluk, aki azt mondja, amit ők. Ennek fényében be is tiltották a magyar sajtó értelmesebb részének elérését, azátn, amikor a cenzúrára megérkezett a mi válaszunk is, akkor Kijev egy hangos hisztirohammal összeomlott. Vályi dührohama: az újságírók már mocskot és szart dobálnak
Noha, Vályi már patkány módon próbált elmenekülni a felelősség elől, azonban a tényeket minden kísérlete ellenére sem tudta elferdíteni.