„Az a lényeg, hogy akikkel én szembekerültem, az nem egy spontán képződmény, nem egy futballra specializálódott társaság, hanem egy jól konstruált, minden területre kiterjesztett szervezet Magyarországon. Nincs rá jobb fogalom: maffia” – írta Varga Zoltán, a Ferencváros és a magyar futball legendája önéletrajzi könyvében. Háromrészes sorozatunkban megírtuk, hogyan küzdöttek minden szinten Varga Zoltán ellen a játékosok, az erre kapható újságírók és médiamunkások, illetve egy közveszélyes, jórészt bűnözőkből álló szurkolói csoport. Az utolsó rész a Varga Zoltán elleni fizikai támadásokról, fenyegetésekről és megfigyeléséről szól, amely mögött ő a titkosszolgálatot sejtette. Elképzelhetetlen? Messze nem. Az biztos, hogy az állambiztonság megfigyelte és kiemelt célszemélyként kezelte, és a posztkommunista maffia ugyanúgy kérlelhetetlen ellenfelet látott benne. Kovács Attila írásának 3. része, avagy harcban a maffiával.
Végéhez ért háromrészes sorozatunk, amely azt vizsgálta, hogyan tette tönkre a kommunista, majd posztkommunista hálózat Varga Zoltánt a rendszerváltás előtt és után. Vendégszerzőnk, Kovács Attila írásának első részében a játékosokról, a Varga elleni kampányokról, lázadásokról írt. A másodikban bemutatta a sajtó szerepét, azt, hogy hogyan végezték Varga lejáratását Hegyi Ivántól elkezdve a Kisalföld sportrovat-vezetőjéig bezárólag. Az utolsó rész témája is kifejezetten izgalmas, felkavaró és már-már krimiszerű. Arról szól, hogyan félemlítették meg Vargát a szélsőséges szurkolói csoportok, és hogyan figyelhették meg edzősködése idején.
Hazatérésétől kezdve egészen második győri szerepvállalása befejezéséig Varga Zoltán több megdöbbentő esetet élt át, mint bármelyik izgalmas krimi főszereplője. Az ellene dolgozó erők ugyanis nem fukarkodtak a támadásokkal, minden szinten igyekeztek elbizonytalanítani, megrémíteni, feladásra kényszeríteni a visszatért legendát. A Varga Zoltán életében 1996 őszétől bekövetkező képtelen incidensek közül – időrendben haladva – most csak néhányat idézünk fel, de hitünk szerint ennyi is kellően érzékelteti majd, milyen aljas és nemtelen eszközöket vettek igénybe az ellehetetlenítésére törekvők.
Mindössze két hónap telt el Varga hazaérkezésétől, amikor 1996. november 16-án kopaszra nyírt fiatalemberek jelentek meg a Ferencváros délelőtti edzésén. Egyikük se szó, se beszéd, beviharzott a pályára, és fennhangon azt követelte az edzőtől, hogy hadd rúghasson kapura Szeiler Józsefnek.
Amikor Varga karonfogva levezette a pályáról, egy időre eltűnt az illető, ám az edzés végén az öltözőben várta a csapat tagjait, akiknek dülöngélve, összefüggéstelenül mondta a magáét. Miután Varga onnan is kikísérte, még egyszer visszatért. Ezután az edző – jogosan elveszítve türelmét – kipenderítette a lábán is alig álló „szurkolót”. A játékosok végignézték az esetet, de nem szóltak egy szót sem. Vagy nem akartak, vagy nem mertek… Egyik sem szerencsés állapot…
Az első életveszélyes fenyegetés
A történet itt még nem ért véget. Ugyanezen a napon, pontban éjfélkor megszólalt Varga bérelt lakásának vezetékes telefonja, amely titkos volt, s amelynek számát Varga alig pár embernek adta csak meg. „Te szemét Varga, ha nem takarodsz el a Fradiból, kitekerjük a nyakad! Ezt nem úszod meg élve!” – szó szerint így hangzott el az életveszélyes fenyegetés, majd bontották a vonalat. Varga Zoltán másnap képtelen volt kimenni a stadionba, a Győr elleni meccsen pályaedzője, Rácz László irányította a csapatot. A halálos fenyegetés alig-alig kapott visszhangot a sajtóban. [A Nemzeti Sportnak Lakat T. Károly készített interjút Vargával.]
A fenyegetés után pár nappal Varga arra lett figyelmes, hogy egy számára ismeretlen, BMW márkájú fekete taxi állandóan az Óra utcai bérelt lakása előtt áll.
A szomszédok megfigyeléséből kiderült, hogy amikor Varga Zoltán reggel elment otthonról, a taxi is elhajtott, majd este, Varga hazatérte után ismét megjelent a ház előtt, és ott állt egész éjjel. Néhány héttel később Varga késő éjszaka tért haza a bérelt lakásába. Amikor lezárta a kocsiját, a sötétben megindult felé négy tagbaszakadt, kigyúrt férfi. Ebben a pillanatban kilépett a ház ajtaján akkori élettársa, akinek látványára a négy férfi megtorpant, majd hátrafordult és elsietett a helyszínről.
A Fradi-korszakban autója hátsó ablakára „Auf Wiedersehen” feliratot ragasztott néhány „vezérszurkoló”, ami még sokáig ott árválkodott a zöld gépkocsi ablakán.
Varga Zoltán, a Ferencvárosi TC vezetőedzője, 1996. Fotó: MTI
A Dunaújvárosnál is megtalálta ez a csoport
Ugyanez a szurkolói csoport – amelynek egyik vezetője FTC-s rendszámú Mercedessel járt-kelt a városban – az immár Dunaferr-edző Vargát is megtalálta. A III. kerület elleni bajnoki mérkőzés ideje alatt a Hévízi úti pálya parkolójában álló autója két kerekét is kivágták, a gumik sérüléseiből ítélve késsel, nagy erővel. Emellett egy tortát nyomtak a szélvédőjére. Saját és egy taxis barátja pótkerekével tudott csak elautózni a helyszínről a meccs után az első gumiszervizig.
A feltételezett elkövetőket meglehetősen könnyen be lehetett határolni, hiszen a hírhedt és hírhedtségük okán közismert „szurkolók” közül többen személyesen is ott voltak az óbudai meccsen, s ott 90 percen keresztül artikulátlanul üvöltözve mocskolták Vargát. Ily módon nem volt nehéz kitalálni, hogy minden bizonnyal ez a kör állt az említett atrocitás mögött.
Győrben a pályaedzőjét ütötték meg
A szakember győri szerepvállalása alkalmával még kevésbé bíztak bármit is a véletlenre a Varga-ellenes erők. Ennek okát abban kellett keresni, hogy a Rába-parton rendezett volt az anyagi háttér, amely Varga kvalitásaival kiegészülve előrevetítette egy sikeres csapat felépítését. Ezt mindenképpen meg akarták akadályozni, amely minden korábbinál durvább, mocskosabb Varga-ellenes hadjáratot eredményezett. Már az első napon tettlegességig fajult a támadás, igaz, nem Varga volt a közvetlen áldozat. Idézzük ismét szó szerint Varga Zolit. „Győr nekem duplán, háromszorosan fájt, mint a Fradi. …
Annyi emberi aljasságot, amit én ott átéltem, az nem egy évet, hanem tízet is elvett az életemből. Annyi bántódás, annyi rosszindulat, ami ott összejött, az szinte annyi, mint addig együtt az összes többi. Rájuk gondolva szinte megborzongok ma is.
… Amit ott kaptam újságíróktól, játékosoktól, a klubban az alkalmazottaktól, az egy rémálom. … Már az első győri napomon tudtam, hogy mire kell számítanom. A szerb származású segédedzőmet, az Újvidékről való Dzsinovicsot, akit még Diósgyőrben ismertem meg, és mert nagyon becsületes, rendes embernek tartottam, elhoztam magammal Győrbe, már az első napon kikezdték, bántalmazták, mert a régi győri játékosokat szerették volna a klubba betenni az ő helyére is. Csakhogy én ragaszkodtam hozzá, megbíztam benne, mert jó szakember volt.
Ugye hihetetlen, hogy megeshetett Magyarországon az, hogy az öltöző folyosóján egyszerűen megtámadta két markos fickó és megütötték. Meg akarták félemlíteni, el akarták zavarni mellőlem.”
(Varga Zoltán: Valahogy mindig félúton)
Ezek nem azok a kopaszok. A képen Varga Zoltán beszélget az elítéltekkel egy börtönlátogatáson. Fotó: MTI
Nemcsak a pályaedző lett megfélemlítve, de Varga is. A rosszul sikerült rajtot követően a nagy olvasottságú helyi lapban (Kisalföld) több Varga-ellenes írás is napvilágot látott [lásd az előző cikket], majd megjelentek a helyi kemény mag képviselői, hogy befenyítsék az edzőt. Erről így emlékezett meg Varga:
„Egy délelőtti edzésen tíz-húsz kopasz mászott be a kerítésen, be a pályára! Hogy kerültek oda? Küldte valaki őket? Kiabáltak: ’Varga, te szemét, takarodj! Megmérgezünk, megölünk! Tedd ki a lábad a városból, elkapunk!’ Eközben a játékosok futották a köröket. És persze hallottak minden szót. Én meg tartottam az edzést. Mi volt ez? A megfélemlítésem. Meg a játékosok megfélemlítése is!
Hogy aki még mellettem lett volna, meggondolja, míg maga is sorra nem kerül. Ezek után a legkeményebb, legtisztább is átgondolta, érdemes-e mellettem állni, engem elfogadni, velem dolgozni? Győr nem egy hatalmas város, belvárosát pedig, ahogy láttam, ezek a kopaszok uralták. Mindennap találkozhattak velük a játékosok, véletlenül is beléjük futhattak. Tehát vették a leckét…” (Varga Zoltán: Valahogy mindig félúton)
A Bodajk elleni mérkőzésen kikészítették
Második győri korszakában sem volt jobb a helyzet; a Bodajk elleni kupabúcsú után híre ment, hogy komoly szurkolói tüntetés készül Varga ellen. Az edző – ettől teljesen függetlenül bekövetkező – lemondása tette csak fölöslegessé a tüntetés megtartását.
Csapatából az említett kupameccsen ugyanis többen nyíltan ellene futballoztak, amelyet az alacsonyabb osztályú ellenfél előbb felismert, majd remek sportemberi kvalitásokról tanúbizonyságot téve ki is használt. A skandalum, miszerint egy nevesincs csapat kiejti a jóval esélyesebb ETO-t, olyannyira megviselte Vargát, hogy minden bizonnyal ennek a meccsnek a következménye volt élete első – lábon kihordott és csak utólag rekonstruált – szívinfarktusa. Győrt követően jelentős edzői szerepet már nem vállalt a labdarúgásban.
Titkosszolgálati megfigyelés Varga ellen?
Varga Zoltán életében nem csupán fantazmagória, hanem papírokkal alátámasztott tény, hogy folyamatosan megfigyelte őt a titkosszolgálat.
A kommunista állambiztonság a forradalom és szabadságharc után amúgy is rendkívüli erővel tartotta megfigyelés alatt a Ferencvárost, „Kőműves”, „Bakos” és „Nemere” fedőnéven legalább három ügynök jelentett folyamatosan a csapat háza tájáról. Külön történetet érne meg, mert jól példázza a rendszerváltozás megbicsaklását, hogy amikor hazatérése után néhány évvel Varga bemutatta saját megfigyelési aktáit, majd nem sokkal később kiderült, hogy „Nemere” Novák Dezsőt takarja, akkor néhányan nem az egykori besúgót, hanem az általa „megfigyeltet” vetették meg és kárhoztatták, amiért ezt a témát fel merte vetni.
Az tehát vitán felüli, történészek által is elismert ténykérdés, hogy 1968 előtt folyamatosan „figyelőztette” Vargát a titkosszolgálat. Jó ok van azonban arra, hogy azt feltételezzük: Vargát 1996-tól kezdve újra megfigyelték. Hogy kik tettek így, az persze kérdés, hiszen időközben mégiscsak változtak az idők, s a régi titkosszolgálat abban a formájában, amelyben az 1960-as évek közepén működött, már nem létezett. Azonban az eddig felsorolt eseteken túl – amelyek hátterében ugyanúgy ott állhatott valamilyen szolgálat – történtek olyan esetek is Varga körül, amelyek nem magyarázhatók mással, mint azzal, hogy valamilyen szolgálat 1996-tól kezdve újra „rádolgozott”.
Bodnár György és a viselkedési tanácsai
Ferencvárosi edzősködése idején többször is „viselkedési tanácsokkal” látta el őt az a különleges életúttal „büszkélkedő” Bodnár György, aki ugyan de jure semmilyen pozícióban nem volt a Ferencvárosnál, de facto viszont sokak véleménye szerint ő maga volt a Fradi mindenható ura. A Szaknévsor alapítója, a magyar futball akkori talán legbefolyásosabb alakja bejáratos volt a Ferencváros akkori vezetéséhez, és talán mondani sem kell, Varga ellen uszította a Fradi-vezetést.
Kik állhattak vajon Bodnár mögött, hogy a múltjával ilyen hatalma lehetett a magyar futballban és azon belül a Ferencvárosnál is? [Az amerikás magyar bűnöző Bodnárról és a Nap TV-ről itt írtunk.]
Gyárfás Tamás és Bodnár György. Fotó: MTI
Szintén a ferencvárosi edzői korszakában volt Vargának egy élettársi kapcsolata.
Az illető hölggyel Varga négy hónapig élt együtt, ám a barátnő szinte abban a pillanatban lelépett Varga mellől, amint a trénert kirúgták az Üllői útról. Varga Zoltán állítása szerint a hölgy feladatot teljesített mellette, meg kellett figyelnie, ám erre nyilván nincs bizonyítékunk.
Mindenesetre meg kell hagyni, hogy érdekes tud lenni a szerelem. Lehet, hogy a hölgy a Fradiba volt szerelmes, nem az edzőjébe?
Varga Zoltán több lakásban is élt hazatérése után, valamennyi esetben Budán. Az összes lakásában „tiszteletüket tették” ismeretlen személyek, akik – Varga Zolit szó szerint idézve – „nem vittek el tőlem semmit, de lehet könnyen lehet, hogy hoztak valamit”. Egy alkalommal Varga egy last minute utat lefoglalva utazott el Dominikára. Bár Dominika nem éppen a szomszédban van, megdöbbenésére kevéssel a megérkezése után szembejött vele a tengerparton egy korábbi közeli hölgyismerőse, akivel akkor már eléggé régen nem találkozott… Vajon hogy került éppen oda?
Sok-sok megválaszolatlan kérdés, mint ahogyan feltehetjük még azt a kérdést is, hogy miként üldözhették Vargát módszeresen és válogatott eszközökkel a fentebb leírt módokon, anélkül, hogy az elkövetőket bármikor, bármilyen módon is felelősségre vonták volna? Megtehették volna-e mindezt ezek az eléggé jól behatárolható körök a legfelső hatalmi pozíciókban lévők hallgatólagos félrenézése, vagy akár támogatása nélkül?
Grosics is úgy érezte, hogy megfigyelik
Varga Zoltán történeteit hallgatva Grosics Gyula jutott eszembe. Egy ízben, amikor úgy 2006-2007-tájban interjút szerettem volna készíteni a „Fekete Párduccal”, a harmadik telefonhívásomra is megszakadt a vonal. Amikor negyedszer is felhívtam, Grosics lediktálta nekem a mobilszámát, és kérte, hogy azon hívjam vissza, mert ezt nem hallgatják le, vagy ha mégis, itt legalább nem tudják bontani a vonalat. Majd, immár a mobilján beszélgetve, elmesélte, hogy hiába a rendszerváltozás, hiába az állítólagos demokrácia, őt továbbra is folyamatosan lehallgatják, vezetékes telefonja beszélgetés közben kattog, majd rendszerint meg is szakad a rajta folytatott beszélgetés, ahogyan az nálam is történt.
Grosicsot is megfigyelték a Kádár-rendszerben, amely megfigyelés, hogy, hogy nem, túlélte a rendszerváltozást is. Több, mint valószínű, hogy Varga Zoltán hasonló cipőben járhatott, mint Grosics; hazajövetele után őt is megfigyelték valakik, valamilyen célból.
Összegzés: hajlíthatatlansága pecsételte meg a sorsát
1996 szeptemberében történt hazatérése után rövidesen bizonyságot nyert, hogy hiábavaló mindennemű megtörési kísérlet. Varga Zoltán a kiállásával, személyiségével, megnyilatkozásaival jelezte: elveiből szemernyit sem hajlandó engedni, és semmilyen módon nem fog beállni abba a sorba, amelybe be akarták kényszeríteni. Varga bizonyított. Mindenkinek.
Az ő oldalán állóknak, a sikeréért szorító százezreknek azt, hogy méltó a mellette való kiállásra, az ellenségeinek pedig azt, hogy nem fog megváltozni, nem fog az ő kottájuk szerint énekelni. Alighanem ez pecsételte meg a sorsát.
„Most így, nyugodtan átgondolva derül ki a lényeg, amit később értettem csak meg. Az a lényeg, hogy akikkel én szembekerültem, az nem egy spontán képződmény, nem egy futballra specializálódott társaság, hanem egy jól konstruált, minden területre kiterjesztett szervezet Magyarországon. Nincs rá jobb fogalom: maffia.” (Varga Zoltán: Valahogy mindig félúton)
A Varga által „maffiaként” aposztrofált szerveződés valóban létezik.
Abban is igaza volt, hogy átsző mindent. A közéletet, a kultúrát, a sportot, a médiát, és mindenütt gátolja a kibontakozást, az újat, s pláne a nemzetit, a magyart. Azért, hogy ezt minél kevesebben ismerjék fel, és akik esetleg felismerik, azok se merjenek róla beszélni, pláne fellépni ellene, a szemfelnyitó embereket el kell lehetetleníteni. Így válik Varga Zoltán sorsa az elfuserált rendszerváltozásunk kórisméjévé. Mert Varga is szemfelnyitó volt, ténykedése, megnyilvánulásai hozzásegítették az embereket a bennünket körülvevő világ visszásságainak megismeréséhez.
Vargát ezért kellett tönkretenni. Sőt, nemcsak tönkretenni kellett, de ezzel egyidejűleg azt is el kellett hitetni, hogy bukásának, sikertelenségének ő maga az oka. Az ő összeférhetetlensége, konfliktusos személyisége, amely nem kímél senkit.
A Varga Zoltán életéből írásunkban felsorolt epizódok, esetleírások korántsem teljes körűek. Ez csak néhány konkrét példa, amellyel érzékeltetni szerettük volna, hogy milyen rejtett, különleges összefonódásokkal rendelkező hálózat mozdult meg akkor, amikor azt szükségesnek ítélte. Mivel második győri távozása után már nem dolgozott többet az élvonalban, s így eltűnt szem elől, kevésbé támadták, némileg nyugodtabb lett az élete.
Varga Zoltán visszatér a Győri ETO labdarúgó csapatához. Fotó: MTI
Csak akkor szálltak le róla, amikor kikerült a reflektorfényből
Később alacsonyabb osztályú csapatok mellett (Aszód, Rákosmenti TK) dolgozott még ugyan, ám lényegében visszavonult az aktív edzői munkától. Egy-egy hosszabb interjúban olykor elmondta még a véleményét, amely semmiben sem változott a korábbiakhoz képest, emellett az egyik sportcsatornánál szakkommentátorként tevékenykedett.
Magával a játékkal sosem hagyott fel, különböző öregfiúk-csapatokban továbbra is rendszeresen pályára lépett. Így tett 2010. április 9-én is, amikor a Danuvia-pályán játszott.
A második félidőt a kispadon kezdte, mert nem érezte jól magát. Rövid idő múlva rosszul lett, eszméletét is elveszítette. A kiérkező mentők hosszú ideig próbálták újraéleszteni, de nem jártak sikerrel: a Ferencváros egykori legendája életét veszítette. 65 éves volt.
Epilógus
„Hogy lehet, hogy ez a maffia nem bukik meg a törvény előtt? Hogy lehet, hogy ezt a romlott szövevényt nem veri szét a társadalom?” – tette fel a költői kérdéseket Varga Zoltán a „Valahogy mindig félúton” című kötetében.
Emlékét talán akkor őrizzük a legméltóbban, ha ezen a két kérdésén mélyen elgondolkodunk, és a magunk területén, a magunk eszközeivel mindannyian igyekszünk tenni azért, hogy idővel ne legyen ok feltenni őket.
Kovács Attila
Kiemelt kép forrása: Nemzeti Sport
Facebook
Twitter
YouTube
RSS