Az elmúlt tizenöt évben egyre gyorsuló ütemben tapasztaljuk, hogy teljesen abszurd ötletek merülnek fel a politikai baloldalon, a kommunista-liberális ideológiai univerzum „valósága” egyre félelmetesebb igényekkel lép fel a normálisak felé. Ne féljünk kimondani, elmebetegekkel van dolgunk, akik mindent le akarnak rombolni, hogy az utópiájukat megvalósíthassák a romokon. A liberálisok azt a következtetést vonták le a XX. század történelméből, hogy a nácik és a kommunisták nem mentek eléggé messzire, nem pusztították el eléggé a múltat. Ők azonban készek ezt a feladatot elvégezni.
A „rendszer gyarmatosítja az életvilágot”- írja valahol Habermas. A „költő” valószínűleg a kapitalizmusra gondolt, de persze olyasmivel vádolta meg azt, amiben a baloldal által működtetett mindegyik rendszer bűnösebb volt, mint a kapitalizmus általában. Az a kapitalizmus, amely a globalizáción keresztül uralja a bolygót, egy szerves fejlődés szomorú következménye, és az európai kultúrákban született meg, talán Angliában. A kereszténység puritán verzióival együttműködve szabadult aztán el, hogy elfoglalja a teljes Földet, győzedelmeskedve minden kultúra, vallás és etnikum felett. A kapitalizmus is ideológia, de fogalmai a valóságban gyökereznek, a haszon, a termelékenység, a technológia egészen addig szigorúan a valóságra reflektáltak, amíg a pénzügyi rendszer bűvész-mutatványainak következtében nem kezdett el mindent pénzzel mérhetővé tenni. A céljai elérhetetlenek (az örök növekedés), a jelene működésképtelen.
A rabszolgatartást felváltotta a bérmunka, ami a huszadik század végére azt jelentette, hogy a rabszolgatartók a multinacionális vállalatok lettek, akik ezt a tevékenységet kiszervezték a világ nem fehérek lakta részeire és a rabszolga-hajcsári feladatokat a helyi rezsimekre bízták. A sors iróniája, hogy a világ legerősebb kommunista országa, a globalizációval és a kapitalizmussal csodás kompromisszumot kötő Kína, ennek a rendszernek a legfontosabb eleme. Ennek az egésznek már semmilyen etnikai jellege nincs, és sok- nem is volt soha. A rabszolgaság csak a gazdasági fejlettség egy bizonyos szintjéig volt racionális, de az USA-ban mégcsak nem is ezért szűnt meg, hanem mert az északi politikai és gazdasági elit a rabszolgaság eltörlésével akarta megtörni a délieket. Pont annyi humanitás volt ebben, mint egy tömegmészárlásban.
Az amerikai alkotmány egyébként a boldogságra (boldogulásra) törekvés lehetőségét ígéri meg az USA minden állampolgára számára és nem a boldogságot.
A demokraták már legalább két évtizede azzal kampányolnak, hogy az állam feladata nem a boldogságra való egyéni törekvés feltételeinek biztosítása, hanem az egyéni boldogság tértől és időtől, minden körülménytől független megadása mindenkinek. De persze csak azoknak, akik korábban, visszafelé az idők végtelenjében valamiféle sérelmet szenvedtek.
Az is egy politikai döntés következménye, hogy most a feketék történelmi sérelmeinek orvoslására való hivatkozással akarják újrarendezni a hatalmi viszonyokat. A politikai döntést ebben az esetben azonban nem hatalom-gyakorlási okokból hozták, hanem szinte teljesen ideológiaiakból. Olyan csoportok, ideológiai fanatikusok estek most neki a fehér ember által dominált országoknak, amelyek már eddig is a politikai és gazdasági hatalom többségével rendelkeztek, illetve a kulturális hatalom szinte teljességével. A liberális ideológia és képviselői sem rendelkeznek olyan programmal és képességekkel, amelyek a társadalmak irányításához, vezetéséhez kellenek. A feltételezésük arra épül, hogy az egész magától megy majd, tulajdonképpen a rombolást azonosnak tekintik az építéssel. A liberálisok által erőszakolt kulturális forradalom szerintük alkotó tevékenység, amely egy ideális állapotot teremt.
Ez a kétbites gondolkodás a korai emberi gondolkodáshoz való visszatérés, valahol az ősközösség környékén. Szerintük semmiféle kontextust nem kell figyelembe venni, csak a cselekedetek közvetlen, időben is korlátozott következményei számítanak. Inkább pár pillanatnyi teljes igazságosság és egyenlőség, mint a túlélés.
Voltaire úgy gúnyolja ezt a gondolkodási típust, hogy azt mondatja az egyik jeles képviselőjével: azért van lábunk, hogy legyen mire húzni a nadrágot. A liberalizmus most visszatért a felvilágosodás előtti gondolkodás ezen üdvözülten-egyszerű állapotába, a primitív utópiák korába, amikor a lelkes hívek a saját egyszerű gondolataikat nemcsak az összes többi ember fejébe látták bele, hanem a valóságba is. Szerintük elég volt csak elgondolni valamit, hogy az univerzális igazságként a valóságban létre is jöjjön. Voltaire hülyéje, azonban nem a természettudományos korszak szülötte, míg a mi hülyéink elvileg a tudomány évszázadából érkeztek meg az O1G-szintű gondolkodás szintjére, hogy Budapesten tüntessenek a feketék jogfosztása ellen. Mondjuk, itt nálunk legalább nem gyilkoltak le feketéket a feketék jogegyenlősége érdekében, mint Amerikában. Ez a harc nyilván a túlélő feketék jogairól szól és nem a járulékos veszteséggel kapcsolatos nyavalygásról.
Ebben az univerzumban a hó emberi döntés okán fehér. Azért, hogy az a nem fehér bőrű emberek számára sértő lehessen. Pillanatokon belül eljutunk majd oda, hogy a fehér embereknek tilos lesz napozniuk, mert a fehér ember lebarnult bőre kulturális kisajátítás és elvesz valamit a feketéktől, a barnáktól.
Ne feledjük, valójában dühöngő elmebetegekkel van dolgunk, akik ha megszerzik valahogy a hatalmat, olyan diktatúrát fognak bevezetni, amihez képest Sztálin és Hitler rendszere a szabadság boldog szigetének fog tűnni. (A cikk a 2020. június 29-i állapot szerint igyekezett elkerülni a tiltott szavak használatát. /A cenzori hivatal megjegyzése./) 🙂
Vezető kép: MTI Fotó: Sóki Tamás
Facebook
Twitter
YouTube
RSS