Kína gyorsabban emelkedik, mint a történelem során bármely más nemzet. Korábban a XIX. századi német fejlődést tartották a leggyorsabbnak, amelyet Bismarck nevével szoktak fémjelezni. De hasonlóan impozáns felemelkedés Japán 1960-as és ’70-es években végrehajtott gazdasági csodája. Ki ne emlékezne arra, hogy 20–30 éve minden Japánról szólt: Toshiba, Toyota, Sony… Ma már ennek fénye megkopott, az örök rivális Kína háttérbe szorította a szomszédját. Most ott tartunk, hogy az ázsiai nagyhatalom komoly kihívójává vált a világ jelenleg egyetlen szuperhatalmának, az Amerikai Egyesült Államoknak.
A tokiói olimpia megfelelő analógiát kínál egy geopolitikai elmélkedéshez. Mikor nyerte el Kína az első érmét a modern olimpiák évszázados történetében? Alig hihető, de csak az 1984-es Los Angeles-i játékokon. Alig negyedszázaddal később, a 2008-as pekingi olimpián Kína már kiszorította az Egyesült Államokat a megszokott első számú helyzetéből: negyvennyolc aranyérmet vitt haza, míg az Egyesült Államok harminchatot szerzett csupán.
Az Egyesült Államok 2012-ben és 2016-ban visszaszerezte az elsőségét, és az idei nyári játékokon is újra első lett a nemzetek közötti rangsorban, de a kínaiak csak egyel kevesebb aranyérmet szereztek, mint az amerikaiak, és az utolsó napig nyitott volt ez a verseny. Igaz, a körülmények is nehezebbek az idén: a pandémia miatt szigorú szabályok léptek érvénybe. Nézők nélkül zajlottak a versenyek, és kizárták azokat az élsportolókat, akik megbuktak a Covid-19-teszteken. Eközben több kedvelt amerikai olimpikon is megbotlott a verseny elején.
Kína csendben ült a sarokban
Két évtizeddel ezelőtt, a huszonegyedik század hajnalán Kína még nem szerepelt a geopolitikai versenyben. Gazdaságilag besorolták a „szegény, fejlődő országok” közé (és így a fejlődő gazdaságok számára fenntartott feltételekkel csatlakozhatott a Kereskedelmi Világszervezethez). Az egy főre jutó jövedelem nagyjából megegyezett Guyanáéval és a Fülöp-szigetekével, polgárainak nem volt elegendő pénze fejlett számítógépek vagy mobiltelefonok vásárlásához, még kevésbé rendelkeztek azokkal az erőforrásokkal, amelyek ezek előállításához szükségesek. Katonailag jelentéktelen volt, diplomáciai szempontból csendesen ült, követve Teng Hsziao-ping „elrejtőzni” útmutatását. De ez már régen volt.
Az elmúlt két évtizedben azonban Kína gyorsabban emelkedett minden téren, mint a történelem bármely nemzete. Miközben ezt tette, komoly riválisává vált a világ egyetlen szuperhatalmának. És mindez olyan gyorsan történt, hogy időnk se volt csodálkozni.
Megállíthatalan emelkedés
Melyik ország ma a világ gyártóműhelye? Melyik ország a világ legtöbb nemzetének első számú kereskedelmi partnere? Melyik ország volt a gazdasági növekedés fő motorja a 2008-as nagy világgazdasági recesszió óta eltelt másfél évtizedben? Ma már az IMF számításai szerint a világ legnagyobb gazdasága Kínának van. (Persze ez még csak az úgynevezett vásárlóerő-paritáson számolt GDP-re igaz – az igazi GDP-ben, amelyet dollárban számolnak, még az USA vezet.)
A katonai színtéren, minden hadviselési területen Kína lerombolta Amerika versenyelőnyét egészen arra a pontra, hogy
ma minden katonai terület vitatott: levegő, szárazföld, tenger, űr és kibertér
– ezek egyébként Jim Mattis volt védelmi miniszter szavai.
Melyik ország a legnagyobb autógyártó és fogyasztó? Melyik országot tekinti Elon Musk a Tesla és más elektromos járművek legnagyobb piacának? Eric Schmidt, a Google egyik vezetője mondta:
Kína előnyben van a mesterséges intelligencia (AI) területén, és egyértelmű vezető az arcfelismerésben, a hangfelismerésben, a szuperszámítógépekben és a fintechben.
Kína lakossága négyszer akkora, mint az USA-é
Kína nemcsak emelkedik, hanem már olyan magasra emelkedett, hogy felborította a hidegháború utáni rendet – geopolitikai, gazdasági, technológiai, katonai, diplomáciai és politikai szempontból egyaránt. A washingtoni tisztviselők továbbra is ragaszkodnak ahhoz a véleményükhöz, hogy Kína nem több, mint „közel hasonló versenytárs”. A valóság azonban más.
Eljött az idő, hogy az ázsiai nagyhatalmat az Egyesült Államok teljes spektrumú versenytársaként ismerjék el, amely komolyabb geopolitikai kihívást jelent, mint bármely más ország az amerikai történelemben. Nagyobbat, mint Japán a világháborúban, és nagyobbat, mint a Szovjetunió a hidegháborúban.
Gondoljunk bele: Kínában négyszer annyi ember él, mint az Egyesült Államokban. Ha tehát a kínai munkavállalók csak egynegyede olyan termelékenyen dolgozik, mint az amerikaiak, a bruttó hazai termékük (GDP) megegyezik majd az Egyesült Államokéval. A GDP természetesen nem minden, de ez képezi a hatalom alapszerkezetét a nemzetek közötti kapcsolatokban.
Ha Kína megnyeri ezekben az ágazatokban az aranyérmet, akkor az amerikai biztonság és az amerikai vezetésű nemzetközi rend mély válságba kerül. Akinek pedig kétségei vagy illúziói vannak a kínai szabályok szerinti életről, nézze meg, mi történik Hongkongban.
Amerika még hajrázhat
Azért amerikai szempontból még nincs minden veszve. A történelem során Amerika sokszor lassan ébredt fel a nagy kihívásokra. Az első világháborúban alighanem Németország lett volna a győztes, a második után Ázsia most egy nagy japán jóléti térség lenne, és az európaiak németül beszélnének egy náci – vagy éppen oroszul egy kommunista – birodalomban. Az első szputnyikot is a szovjetek lőtték fel, de aztán az USA összeszedte magát és az első nemzet lett, amelyik embert küldött a Holdra.
Lényeg a lényeg: Kína csak egy arannyal szerzett kevesebbet Tokióban, mint az Egyesült Államok. Tehát ma még az USA a Föld vezető hatalma, legalábbis sportban. Már csak az a kérdés, hogy Kína nemcsak a sportban, hanem gazdaságban és katonai erőben is ilyen közel van-e az első helyhez, mint a sportban? Vagy az Egyesült Államok, ha nehezen is, de továbbra is fenntartja a vezető szerepét? Hát, majd kiderül.
A cikk részben a nationalinterest.org alábbi cikkén alapul: https://nationalinterest.org/feature/geopolitical-olympics-could-china-win-gold-190761?page=0%2C1
Facebook
Twitter
YouTube
RSS